Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orochimaru:


Elsietek hogy megkeressem azt a sok idiótát. Nem hiszem el...ez a fiú egymaga képes volt elbánni velük. Milyen harcosok ezek?

Kimimaro társaságában találok rájuk, éppen fennhangon veszekednek valamin, de mikor belépek a helységbe elnémulnak. Nocsak.. csak nem valami olyasmiről volt szó amiről nekem nem kéne tudnom?

-Remélem ezennel felfogtátok hogy ő nem ellenség. -felelem elkomoruló arccal. -Szükségem van a fiú tudására és erejére...a közeljövőben még nagy segítségünkre lehet.
Nem felelnek, csak bűnbánóan bólogatnak.
-Remek. Sakon visszatért már? -kérdezem végignézve rajtuk, mert nem látom őt.
-Nem. Még nem. -feleli Kidomaru halkan.

Megvetően pillantok végig rajtuk..az egész társaság kissé szakadozott állapotban van...kivéve Kimimaro-t, aki viszont nincs a legjobb kedvében. Hah..de én se nagyon.
-Szedjetek össze pár embert és pásztázzátok végig a környéket. Nem akarom hogy bárki is a rejtekhely közelébe kerüljön. -szólalok meg parancsoló hangon. -Ha a tervem működik, hamarosan minden eddiginél közelebb jutunk ahhoz hogy véghez vigyük a legvégső célt. -nézek rájuk vigyorogva. -De ehhez az kell hogy mindenki a legjobbat hozza.

Elfordulok tőlük, hajam pedig lágy eséssel követi a mozdulatot. Aztán hirtelen eszembe jutnak a kísérletek.

-Jah és még valami..ha valaki az utatokba akad, ne öljétek meg. Szükségem van új kísérleti alanyra. -vigyorodom el és látom hogy ők is gonoszan elmosolyodnak.
-Értettük. -hajolnak, meg azzal eltűnnek, utolsóként Kimimaro, de én mellé lépek és elkapom a karját.

-Te maradj csak egy kicsit! -nézek rá összeszűkült szemekkel. Kíváncsian fordul felém, zöld szemei szinte világítanak a halvány fáklyafényben. Elengedem...leülök az egyik kígyó formájú szobor fejére és magam mellé intem.
-És most mesélj csak...hogy harcolt a fiú?
Rámnéz..kissé talán meglepte a kérdésem, de nem mutatja. Mellémsétál és a szobornak dönti a hátát.

-Az biztos hogy nem néztem volna ki belőle. Nagyon ügyes...bár nekem nem volt ellenfél. -feleli gőgösen.
-Tudod hogy nem erre vagyok kíváncsi.. -teszem hozzá a tekintetébe fúrva a szemeim.
-A jutsuk amiket használt... még sosem láttam ilyeneket.. kis erőbefektetéssel okoz akár halálos sérüléseket...főleg belsőket... ezenkívül rendkívül jó megfigyelő.. két ugyanolyan támadás.. már eleve használhatatlan ellene, mert közben rájön a nyitjára és könnyedén kivédi. Alapvetően a közelharcban jó...de ahogy én láttam a fegyverekkel sem bánik rosszul..viszont a technikák amiket használt..nem nagyon használhatóak ha az ellenfél nem megy elég közel. -fejezi be halkan.
-Ez érdekes..ezek szerint eddig csak rejtegette az erejét..és nem csak előlem.. -jegyzem meg vigyorogva. És a technikákat is jól használja amiket tanult. Ügyes..nagyon ügyes.

-Ha szabad egy kérdést Orochimaru-sama... miért bízol meg ennyire ebben a fiúban... úgyértem... erős harcos... meg minden... de...
Ránézek..és benne ragad a többi. Elhallgat.

-Kabuto egy medi ninja... méghozzá nem is akármilyen ismeretekkel. Nagy szükségem van most egy hozzá hasonlóra. Ami pedig a bizalmamat illeti..egyrészt nem a te dolgod...másrészt pedig... -gonoszan vigyorodom el, és megnyalom a számat hosszú nyelvemmel.
-Ezt értsem úgy hogy megölöd ha elárul? -kérdezi.
Igen..okos..remekül tud olvasni az arcomról. Hát igen..már nagyon is ismeri milyen vagyok...elvégre fiatal kora óta az én szolgálatomban áll. Igen Kimimaro..nem is vártam tőled mást.

-Igen. Bár remélem nem lesz rá okom. Nagyon nagy veszteség lenne.
-És honnan tudod hogy segíteni akar nekünk?
-Konoha-nak köszönhetően ez a fiú elvesztett mindent ami valaha is fontos volt neki. Szerinted akkor mennyire érdeke neki hogy elpusztítsa a falut ami a szülei halálát okozta? -nézek rá komolyan. -Másrészről pedig...nincs túl sok választása. Azzal hogy elfogadta az ajánlatom...és hogy idejött...végképp elkötelezte magát nekem.. és innen már nincs visszaút. -teszem hozzá gúnyos mosolyra húzva a számat.

Feláll mellőlem és a kőlépcsöz sétál ami a folyosóra vezet, onnan pedig a felszínre.
-Kimimaro! -nézek rá komolyan. Visszafordul, rámnéz..szemei várakozva csillannak meg. Várja mit fogok mondani. -Szeretném ha jól kijönnétek egymással. Elég okos vagy hogy tudd mennyire fontos ez... arról nem is beszélve hogy ő egyáltalán nem olyan ostoba mint a többiek.. még korban is közel áll hozzád.. viselkedj vele kedvesen.. -mondom neki halkan, parancsoló hangnemben. Némán bólint, majd alakját elnyeli a sötétség.

Sóhajtva dőlök el és tenyeremmel végigsimítok a kígyó alakú szobor orrán. A kőből vésett pikkelyek durva felülete végigsúrolja a bőrömet de nem zavar. Leugrom a szoborról és végignézek rajta. A hatalmas kígyófej két szemében egy-egy gyertya ég, amitől az egész úgy néz ki, mintha az óriási bestia szemei világítanának.
Elvigyorodom. Szeretem ezt a helyet.

Hátatfordítok a szobornak és elindulok vissza szobámba.

***

Mikor visszaérek ő éppen a fürdőben lehet, mert nem látom idebent a szobában és a kiszűrődő hangok is ezt támasztják alá. Kényelmesen leülök az ágy szélére és várom hogy befejezze. Közben megfordul a fejemben hogy benyitok és meglesem mit csinál, fejemben egymást érik a különböző képek ahogy szappanozza magát, és a vízcseppek ezüstösen csillannak meg hófehér bőrén.
Nem! -parancsolok magamra. Majd annak is eljön az ideje. Mostmég nem.

Nemsokára meg is jelenik az ajtóban...sápadtan dől az ajtófélfának..az arcából kiszaladt minden szín. Az egyik köntösöm van rajta... haja kibomolva omlik alá..mint valami ezüst vízesés beteríti az egész vállát. Hmm...hihetetlenül sexy így..nem is tudja mennyire.

Látom rajta hogy rosszul van, mert a tekintete is egészen homályos..mint aki nem lát tisztán.
- Kabuto...? -nézek rá kissé aggodalmas tekintettel. Viszonozza a pillantásom..de vagy ketőtt lát belőlem vagy egyet se. Szuper. -sóhajtok.
- A vérveszteség... - suttogja elhaló hangon. - ...mindjárt jobban leszek.
Hát, nem úgy nézel ki. -állapítom meg magamban és villámgyorsan ott termek mikor látom hogy össze akar esni.

Örülhet neki hogy ennyivel megúszta. Kimimaro nem szokott kesztyűs kézzel bánni az ellenfeleivel.. marha nagy mázlija volt hogy még időben érkeztem.

A karomba veszem és lefektetem az ágyra. Hm...igazán erotikus látvány így..kibontott hajjal.. nedves bőrrel.. félrecsúszott köntösben. Kilátszik a válla...a vékony combja és a mellkasából is egy kicsi. Megnyalom a számat... hmm...fincsi...

Fölényes vigyorral az arcomon fordulok el és a szekrényhez lépek. Kinyitom az ajtaját, és elkezdek kotorászni az üvegcsék között. A fiúnak súlyos vérvesztesége van..és chakrája se túl sok.. úgy emlékszem van itt valami ami rendbehozza egy kicsit. Áh, meg is van. Egy vékony fiola, benne valami átlátszó löttyel. Elég pár csepp egy kis vízbe és garantáltan rendbe jön.

Tudom hiszen én kísérleteztem ki...pár ember belehalt mire rájöttem hogy mit rontottam el az anyag összetételénél..de végülis sikerült. Ennek hála... könnyedén pótolhatom a nagyobb mennyiségű elvesztegetett chakrámat anélkül hogy meg kellene szenvednem érte...egy kis időre kiüt ugyan..de a hatása rendkívüli.

Elveszek egy kelyhet az asztalomról, töltök bele vizet és három cseppet cseppentek bele a szerből. Hát..az íze nem a legjobb...de nem is az a lényeg.

Odasétálok hozzá, leülök mellé és karommal a felsőteste alá nyúlva emelem meg annyira hogy meg tudjam vele itatni. Már kezd magához térni..legalábbis.. úgy néz ki.
- Kabuto... -tartom a szájához a kelyhet. - Idd ezt meg.
Engedelmesekedik nekem és lenyel belőle pár kortyot. Látom hogy elfintorodik a szörnyű ízre, elfordítaná a fejét...de nem hagyom. Felkuncogok. Most olyan aranyos....mint egy gyerek.

- Jobban vagy? -kérdezem halkan.
- Igen. -hallom a választ. Fel akar ülni, de visszanyomom. Nem, nem..ez még nem volna jó ötlet.
- A helyedben én most nem ugrálnék. -jegyzem meg mosolyogva. Látom azt a bágyadt tekintetet amivel rámnéz...ezek szerint hatott a szer..és kicsit ki is ütötte...nem baj..
- Mit... mit itattál velem? -kérdezi összeakadó nyelvvel. Bizalmatlan..kicsit...de nem baj..majd megszokja...
Nem válaszolok..csak mosolygok rajta.. némán figyelem ahogy lehunyja a szemeit, majd öntudatlanságba zuhan.

Aludj csak...én majd mindent elintézek.. -vigyorgok magamban.

Ahogy a sápadt arcára nézek, hirtelen elönt a vágy hogy megérintsem..birtokba vegyem... Miért is ne? Hiszen ez az én birdalmam..itt azt teszek amit csak akarok...

Lehajolok hozzá és megcsókolom...puhán simítva végig az ajkait. Édes az íze...bár még kicsit érzem rajta a gyógyszer ízét amit itattam vele.
Milyen gyönyörű...

Beletúrok a hajába...
Most először látom kibontott hajjal..és meg kell mondjam..tetszik a látvány..sokkal csábítóbb mint összekötve. Halkan felsóhajt álmában én pedig elvigyorodok mikor elengedem. Gonoszan csillogó szemmekel pillantok végig a testén. Elég mélyen alszik hogy nem fogja észrevenni ha hozzáérek..ha meg igen..legfeljebb azt hiszi hogy álmodta.

Végighúzom a nyelvem a mellkasa bőrén és elégedetten vigyorogva nyalogatom le róla a nedvességcseppeket.

Micsoda csókolnivaló bőre van... szinte azért kiállt hogy érintsem meg. Kezem végighúzom a hasán ahol még takarja a puha anyag, majd áttérek a combjára. Összerándul álmában.. én pedig nem bírom megállni hogy ne kuncogjak fel.
Milyen kis érzékeny.

Sokatmondó vigyorral egyenesedek fel mellőle, és betakarom a földre csúszott takaróval. Már most látom hogy nagyon jól fogok szórakozni az elkövetkező időben. Remekül...


***

Miután elrendeztem mindent a főhadiszálláson a legalsó szintre veszem az irányt ahol a laborok vannak. Kicsit rendet rakok a jegyzetek között, felmérem a gyógyszerkészleteket, hogy miből kell még beszerezni valamit. Majd Kabuto elkészíti a listát ha jobban lesz..most nem foglalkozom ezzel.

Becsukom magam után az ajtót és elindulok a börtöncellák felé a létesítmény keleti felébe. Ez a rész eléggé el van különítve a többitől, hiszen itt őrzöm a leendő kísérleti alanyokat, és azokat a harcosokat akiket majd erővel az én oldalamra fogok állítani, vagy egyszerűen csak elveszem az erejüket vagy a testüket.
Egyenlőre nem volt túl sok időm velük foglalkozni.
A bejáratnál Sakon posztol, mint a mára kijelölt őr erre a részre. Mellém szegődik amíg végigsétálok a cellák között.
-Igaz hogy egy olyan technikát akarsz kikísérletezni amivel megnövelheted az erőnket? -kérdezi halkan. Hm..milyen jól értesült.
-Igen, így van. De ez a után a szánalmas alakításotok után..nem tudom hogy pazaroljam-e rátok az erőmet. -nézek rá komoran.

Lesüti a szemét, majd lemarad mellőlem, én pedig folytatom utamat, végig a cellák előtt. Falfehér..napot nem igazán látott arcok merednek rám sok helyről... némelyiket láttam már..némelyiket nem..ezek szerint ezek az újak. Csodás..úgyis szükségem volt párra.

Elégedetten vigyorogva hagyom el a szintet, és térek vissza szobámba.

***

Még alszik mikor benyitok..vagy legalábbis lehunyt szemmel pihen. Bizonyára a szer hatása..
Az asztalhoz lépek és meggyújtok egy füstölőt. Ez az illat a kedvencem.. és a kígyóim is szeretik. Egyikük a szék lábán siklik felfelé és a kezemhez simítja hideg, pikkelyes testét. Elmosolyodom, és hagyom neki hogy a karomra másszon.
-Orochimaru-sama... -hallom meg ekkor azt a lágy, halk hangot. Megfordulok és látom hogy engem néz. Felült az ágyban és a köntöst is összehúzta magán. Hmm..milyen kár.
-Szóval magadhoz tértél..remek.. -jegyzem meg halkan. -Jobban érzed magad? -kérdezem...de feleslegesen hiszen látszik rajta..sokkal jobban néz ki. Visszatért a szín az arcába..a szemei is élénken csillognak...nem olyan ködösek mint pár órával ezelőtt. Végülis..majdnem fél nap telt el..bár idebent nem nagyon látszik..mert a föld alatt vagyunk..azért tudom követni az idő múlását. Kell is, mert néhány technikához fontos ismerni a holdfázisokat például..ahhoz pedig elengedhetetlen hogy tudjam a hónap melyik napja van éppen, és nappal vagy éjszaka.

-Hoztam neked másik ruhát. -mutatok az ágy végébe terített cuccokra. -A tied kicsit elázott a vértől..és szét is szakadt, de Sakon volt olyan kedves szerezni egy ugyanolyat.
Halkan megköszöni.

-Ha jobban érzed már magad ehetnél pár falatot..aztán körbevezetlek. -felelem az asztal felé fordulva, amin ott fekszenek a legújabb jelentések. Kimimaro vékony, dőlt betűs írásával..amit kibetűzni is művészet..a legújabb túszszerző akciójuk menete. Csodás. Elfordítom a tekintetem a papírokról és ránézek.

Már felkelt...zavartan fordítja el a fejét ahogy ránézek. Na mivan csak nem nem akarsz öltözni előttem? -vigyorodom el magamban.
-Ne légy szégyenlős Kabuto-kun... elvégre nincs miért... -nézek rá mosolyogva.

Először elpirul, majd megmakacsolja magát és vetkőzni kezd. Bátor fiú..igen...nagyonis az. Leülök egy székre és onnan figyelem, kézfejemmel a karomon tekergődző kígyó fejét simogatva.

Kibújik az ingjéből és gyorsan magára kapja az újat. Egy pillanatra felvillan előttem csodaszép..hófehér bőre...de aztán eltakarja a ráhulló lila szövet.

Mikor végzett vele, várakozva dől az ágy szélének. Remek.. az asztalra mutatok amin már ott várja a neki készített vacsora..illetve mostmár ebéd...vagy reggeli..mert ugye azt is kihagyta. Mindegy..nem számít.

Leül mellém, és elgondolkozva veszi a kezébe a pálcákat.
-Mi az..csak nem félsz hogy megmérgeztem... ugyan..ha meg akartalak volna ölni már rég megtehettem volna... -jegyzem meg mosolyogva.
Úgylátszik ez hat, mert visszatér a gondolataiból, és enni kezd. Némán figyelem. Mikor végzett, megköszöni és feláll az asztaltól. Milyen sietős...jól van akkor menjünk.

Kisétálok az ajtón. Ő pedig követ.

Megmutatom neki a szobáját, egy kevésbé díszes..ám kényelmes...tágas helység..mindennel ami kell. Már idehozattam pár tekercset ami hasznos lehet neki, most azokkal van tele a kisasztal.

Érdeklődve figyelem ahogy körüljárja a helységet mindent megérint..mintha ismerkedne velük..a szobával a tárgyakkal. Nem tudom miért de ettől megint annyira kedvem támad letámadni. Nem buta..de mégis..néha annyira törékenynek és sebezhetőnek látszik.. ilyenkor pedig legszívesebben leteperném.

Mosolyog mikor elhagyjuk a szobát. Na, ezt a fajta arcát se láttam még soha. Végigvezetem egy folyosón, míg el nem érjük az egyik lenti szintet ahola laborok vannak. Itt most nincsen senki, hiszen a harcosaim is csak indokolt esetlen léphetnek be ide.
Gúnyos mosollyal veszem tudomásul a dolgot. Igen, itt kettesben leszünk...

Körbenéz..rögtön felketik a figyelmét a különböző orvosi szerszámok amelyek vagy tiltottak vagy olyanok amilyeneket csak nagy ritkán használnak.. veszélyes voltuk miatt. Nos igen..a veszély..engem sosem izgatott különösebben.

Különböző palackok vannak a polcokon..némelyikben csak folyadékok, másokban állatok vagy azok darabjai úszkálnak.. esetleg olyan dolgok..amikről néha még én sem tudom micsoda...emberi vagy állati...

-Azt hiszem innentől én veszem át a tanításodat..-jegyzem meg halkan, mire ő felpillant az egyik nyitott tekercsből amit eddig nézett.

Odasétálok hozzá, ő pedig automatikusan hátrébb lép. Na mivan? Zavar a közelségem? -kérdezem kajánul vigyorogva. Nos, akkor ez a te bajod. Teszek felé még egy lépést, míg már a falig hátrál, én pedig mellette a szürke falra teszem a kezem.

-A te tudásoddal és az én erőmmel..el fogjuk érni a célunkat... -súgom neki halkan, és hosszú nyelvemet végighúzom a nyakán. -Feltéve..ha együttműködsz Kabuto-kun...


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Kabuto:

Lebegek a sötét űrben... aztán az óceán hűvös habjaiban merül el a testem, de mégis valamit érzek. Forróság cikázik végig a mellkasomon, leér a hasamhoz. Ahogy a combom belső felszínén is megérzem, összerándulok. Bizsergető, zsibbasztóan furcsa... Lepillantok... körülöttem halak úszkálnak, halványlila és aranysárga színűek... Ők értek a bőrömhöz... Tétova úszó mozdulatot teszek, és felkavarodik körülöttem a víz... Elsötétül minden, és a nagy feketeségben csak egy szempárt látok. Aranysárgán izzik, és egyre nagyobb és nagyobb... Ismét vált a kép. Meztelenül fekszem, valaki rajtam fekszik. Ruhátlan, forró teste teljesen betakar... Felpillantok, és meglátom az arcát...
- Orochimaru-sama... - szólítom.

Felpattannak a szemeim. Rémülten ülök föl, és körülnézek. Ez egy álom volt? Huhh... Ő az asztalnál áll. Valószínűleg fennhangon mondtam a nevét, mert felém fordul és rám néz. Még az átéltek hatása alatt állok... soha nem álmodtam még ilyet... nagyon kínos. Tétován összehúzom magamon a szétnyílt köntöst.
- Szóval magadhoz tértél...remek... Jobban érzed magad? - néz rám komolyan. Végignéz rajtam, felmérve állapotomat.

- Igen, sokkal jobban vagyok. - válaszolok szemlesütve. Félek, hogy elpirulnék, ha huzamosabb ideig bámulnám.
- Hoztam neked másik ruhát. - mutat az ágyamra... izé... az ágyára... - A tied kicsit elázott a vértől... és szét is szakadt, de Sakon volt olyan kedves szerezni egy ugyanolyat.
Milyen figyelmes... Nem kell hordanom ezt a krémszínű ruhát a lila borzalommal.
- Köszönöm. - bólintok, és végre kezd visszatérni a hidegvérem. Ez csak egy buta álom volt. Valószínűleg attól a szertől, amivel megitatott. Vajon mi lehetett az? Nagyon jó, ugyanis kirobbanó formában érzem magam...

- Ha jobban érzed már magad, ehetnél pár falatot... aztán körbevezetlek. - fordul vissza a tekercsekhez. Hüm, rendben. Felkelek az ágyról, és az ágy végében lévő ruhákat magam elé teszem. Ööö... most itt öltözzek? Talán ki kéne menni a fürdőszobába... Ránézek, és tekintetünk találkozik. Zavartan sütöm le a szemeimet...

- Ne légy szégyenlős Kabuto-kun... elvégre nincs miért... - mosolyog bíztatóan. Nincs miért? Mit tudja azt Ő? Én álmodtam azt a... Ajaj, ég az arcom. Na jó, ne gyerekeskedjünk! Elszántan veszem le a köntöst magamról, de azért hátat fordítok neki. Magamon érzem a tekintetét, szinte perzseli a bőröm. Áh, ezt csak én képzelem... Gyorsan magamra kapom az utolsó darabokat is, és várakozóan nézek rá. Már túltettem magam a zavaromon. Néha szörnyen gyerekes tudok lenni... Erről sürgősen le kell szoknom, mert akkor senki nem vesz majd komolyan. Ő az asztalra mutat... leülök enni. Hmm... nagyon éhes vagyok. Mi ez? Fúj, nem szeretem a halat...de irtó éhes vagyok.

- Mi az... csak nem félsz hogy megmérgeztem... ugyan ha meg akartalak volna ölni már rég megtehettem volna... - mosolyog. Kissé meglep, de a tétovázásomat ellenséges megnyilvánulásnak is lehet venni. Főleg, ha nincs köztünk bizalom. És igen, valóban... ha meg akart volna ölni, már rég halott lennék. Velem Ő könnyedén el tudna bánni, pokolian erős. Szerintem még a Hokage-nél is jobb.
- Csak nem szeretem a halat. - válaszolok halkan, és gyorsan magamba erőltetem. Minél hamarabb megeszem, annál rövidebb ideig kell éreznem az ízét. Ahogy végeztem, megköszönöm, és felállok.
Komoly arccal indul az ajtó felé, és én követem. Milyen magas... és a fáklyák fényeiben a haja igazán szépen csillog.

Kilépünk a folyosóra, és a hálószobájával szomszédos ajtóra mutat, amin az én nevem szerepel. Hű... Belépünk, és én csodálkozva nézek körül. Vagy négyszer... ötször nagyobb, mint a konohai szobám. A berendezése kissé komor, de ezt majd megoldom. Hatalmas ágy... remek... íróasztal székkel, étkező asztal, kis fürdőszoba, kis konyha... igazán klassz. Mindent megfogdosok, hogy valóságosak-e. Ez valami buta berögződés nálam. Most már tényleg kézzel foghatóvá váltak a céljaim. Nagy előrelépés ez a szimpla bosszúvágytól... Az asztalomon (asztalomon!) tekercsek hevernek, aminek nagyon örülök. Kissé aggódtam amiatt, hogy itt nem tudok tanulni, mert nincs mit. Miután megbarátkoztam a szobámmal, elégedetten fordulok Orochimaru felé. Most veszem észre, hogy engem figyel. Valószínűleg látta, milyen jól esett a szobám feltérképezése, de nem zavar. Mindenkinek vannak buta dolgai. Neki a halványlila csempés fürdőszobája, nekem a birodalmacskám.

Kilép a folyosóra, és meghitt csendben sétálunk tovább. Egy lépcsőn lemegyünk, majd egy fehér ajtó előtt megáll. Kinyitja nekem az ajtót, és én...
Helyreigazítom az államat, és besietek. Hatalmas labor, több egymásba nyíló helyiség... azta... Méregdrága, különleges műszerek mindenhol... Üvegcsék, tekercsek, könyvek... Elképesztő.
Az egyik asztalon néhány tekercs. Mi ez? Hm... Érdekes. Valamilyen chakra-tartalmú pecsétről néhány feljegyzés. Nem is rossz.

- Azt hiszem innentől én veszem át a tanításodat. - mondja a hátam mögött. Valahogy most másmilyen a hangfekvése. Mélyebb... nagyon furcsa. Fel is nézek rá...
- Tessék? - nézek rá értetlenül. Mit akar nekem tanítani? Nem kutatni jöttünk ide?
Arcán különös kifejezéssel felém lépked, tekintete szinte perzselő... mohóság csillog bennük... vagy vágy? Félelmetes... Rémülten hátrálni kezdek, és a vigyort az arcán meglátva zavartan elpirulok. Mi a fenét akar? Már elértem a falat. Nem menekülhetek, bármit megtehet velem, hiszen hihetetlenül gyors és erős... Csak remélhetem, hogy nem fog bántani. Ajaj, nyakig benne ülök a bajban azt hiszem...

Már nagyon közel van hozzám, megtámaszkodik kezeivel a fejem mellett, ezzel végleg csapdába ejtve engem. Lehajol hozzám, és én zavartan fordítom el az arcomat.
- A te tudásoddal és az én erőmmel... el fogjuk érni a célunkat... - súgja a fülembe, forró lehelete megbizsergeti a bőrömet. Ekkor megérzem meleg, nedves nyelvét a nyakamon. - Feltéve...ha együttműködsz Kabuto-kun... - folytatja, és ajkai a nyakamra tapadnak. Mit csinál? Úristen... ahol csak hozzám ér, forrón zsibbad a bőröm. Ez valami jutsu lenne? Nem, ennek semmi értelme. Finoman megharapja a nyakamat, és én önkéntelenül is felsóhajtok... ez jó érzés... tényleg jó... Félrehúzza a pólómat a vállamról, és lejjebb siklik... anyám... Beleharapok az alsó ajkamba, hogy elfojtsam önkéntelen sóhajaimat.

- Orochimaru-sama... mit...mit művelsz? - zihálom, most már félek egy kicsit...
- Tanítalak Kabuto-kun. - susogja, és végignyal a nyakamon a fülemig. - Első lecke... - beleharap finoman a fülcimpámba. - ...engedelmesség. Azzal, hogy ide jöttél, már nincs visszaút. Az enyém vagy... Ezt jól jegyezd meg.
- Azt hittem, társak vagyunk. Szövetséget kötöttünk Orochimaru-sama. - válaszolok levegőért kapkodva, paradicsom piros arccal. Megőrjít azzal, amit művel...
Halkan felkuncog, és hátralép. Elgondolkozva néz a szemembe, látszólag nagyon tetszik neki amit mondtam.
- Különös fiú vagy te. - simogatja meg az arcomat. Aranysárga szemeiben furcsa csillogást látok.

- Ne... ne csináld ezt többet. - motyogom lesütött szemekkel, miközben a ruhámat megigazítom. Széles vigyorral figyeli mély zavaromat, keze a nyakamra siklik és finoman megszorítja, kényszerítve engem arra, hogy a szemébe nézzek.

- Ez itt az én birodalmam...azt teszek, amihez kedvem van... - nyalja meg lassan a száját, majd elenged és hátralépve elfordul tőlem. Remegő térdekkel és kezekkel lököm el magam a faltól, és zihálva kapaszkodom meg egy asztal szélében. Ez meredek volt... Merészségem miatt akár meg is ölhetett volna.

Miután kitisztul a fejem, gondolkozni kezdek. Ez afféle erődemonstráció lehetett, hogy vegyem Őt komolyan. Nem mintha szükség lenne erre, de hát gondolom Ő sem bízik bennem, ahogy én Ő benne. Rendben, vettem az adást. És a jövőben odafigyelek, hogy ez ne ismétlődjön meg. Immár kifejezéstelen arccal lépek újra az asztalhoz, és ránézek szolgálatkészen. Rámutat egy nagy tekercsre, és komoly arccal magyarázni kezd.

- Ez a technika nagyon érdekes. Magas koncentrációjú chakrával dúsított pecsét felhelyezése egy másik emberre. Ez a lényege. Az alany pedig bármikor fel tudja használni, ha szüksége lenne rá. Csakhogy... eddig egy kísérleti alany sem élte túl. Testük képtelen uralni a hatalmas mennyiségű erőt.
Kezembe veszem a tekercset, szétnyitom és elmélyülök a tanulmányozásában. Igen, ez tényleg nehéz eset...
- Eddig mivel próbálkoztál? - nézek fel rá. Elfordul, egy polchoz lép, és egy nagy halom papírt vesz le onnan.
- Tessék. - teszi le elém. Ejha, tényleg sokat foglalkozott vele. Leülök az asztalhoz, és komótosan elrendezgetem magam előtt az összes papírt, majd belekezdek az olvasásba. Egy üres lapot magam elé húzok, ceruzát veszek a kezembe, és kis jegyzeteket készítek. Megérzem, hogy néz. Felpillantok, egyenesen a sárga szemekbe, és kissé zavarba jövök.
- Öhm... el fog tartani egy darabig, amíg mindet elolvasom. - mondom kifejezéstelen arccal. - Két-három óra múlva esetleg többet tudok mondani... Viszont eddig nem tűnik túl bíztatónak. - mondom őszintén.

- Rendben Kabuto-kun. - mögém lép, és fölém hajolva belenéz a tekercsbe. Közben haja ráfolyik a vállamra, és megcirógatja az arcomat. Ezt tutira direkt csinálta! Milyen finom illata van... azt a füstölőt érzem rajta, amit a szobájában gyújtott meg, amikor felébredtem. Nagyon kellemes... talán szantálfa. Elpirulva hajtom le a fejemet. Jé, remeg a kezem. Meghallom mély, búgó hangját.
- Ajánlom figyelmedbe ezt a részt. - mutat egy papírra, és én kissé remegő kézzel magam elé veszem azt.
- Rendben, akkor ezzel kezdem. - legalább a hangom nem remeg. Huh...
- Jól van... - duruzsolja, és végre hátralép. - Később visszajövök, hogy megnézzem hogy állsz.

Ahogy eltűnik, fellélegzem. Remélem nem fog folyton ilyeneket csinálni... Nem is értem miért ilyen, amikor... Lehet hogy vonzódik hozzám? Szeretkezni is akar majd velem? Na neeeem... Akkor szövetség ide vagy oda, ezzel maga ellen fordítana. Remélem tisztában van vele. Ha nem, akkor majd én teszek róla. Mondjuk ha ellene fordulok, az a halálos ítéletem is egyben... Sóhajtva fordulok vissza a papírokhoz.

Két teljes órán át böngésztem a feljegyzéseket. Sok jó ötletet találtam leírva, ami nekem is eszembe jutott, de a kísérleti eredmények siralmasak. Reménytelen sóhajjal körbenézek...

Meg van!

Mi lenne, ha nem a pecsét alakítgatásával törődnénk, hanem egy mesterséges vegyszerrel tennénk képessé a szervezetet a chakra-kontrollra? Lázasan keresgélni kezdek az egyik nagy könyvespolcon, és meg is találom amit kerestem. Igeeen... ez az!

Kopogtatnak. Ijedten rezzenek össze. Nem hiszem hogy Ő az.... másmilyen chakrát érzékelek.
- Szabad. - szólok ki halkan, és belép az ajtón Kimimaro. Halkan köszön nekem, és jegesen csillogó smaragdzöld szemeivel végigmér. Gondolom csodálkozik azon, hogy milyen jól vagyok... Mikor legutóbb látott, igencsak vacakul festettem. Visszaköszönök neki, és kérdően nézek rá. Mit akarhat? Felém lép, és kellemes, mély hangján bocsánatot kér tőlem. Ejha...

- Ugyan, semmi baj... - válaszolok kifejezéstelen arccal, ajkaimon a szokásos jelentéktelenül halvány mosollyal. - Nem tudhattátok, hogy ki vagyok. Én is csak tippeltem rólatok, hogy hang-ninják lehettek. Sajnos muszáj volt erre jönnöm a csapatommal... - megértően biccent, és felém nyújtja a kezét. Mi ez? Jé, a szemüvegem! Hibátlan állapotban.
- Köszönöm. - mosolygok rá, és felveszem. Na, így mindjárt más. Nem mintha nagyon szükségem lenne rá, de már megszoktam hogy rajtam van, és meztelennek érzem az arcomat nélküle. Viszonozza a mosolyomat, amin igen csak meglepődöm. Nocsak... Körbe néz.

- Szóval medi-ninja vagy? - pillant vissza rám komoly arccal.
- Hivatalosan nem. - rázom meg a fejemet. - Úgy értem szakvizsgám nincs róla, de ennek nincs is jelentősége nem igaz? Te sem vagy hivatalosan jounin, mégis sokkal erősebb vagy náluk. - kedvesen, lágyan beszélek hozzá. Kapcsolatépítés. Hehe. Büszkén felveti e fejét. Jól van...

Az asztalhoz lépek, leteszem a könyvet és várakozóan nézek rá. Még valamit mondani akar.
- Szóval sejtetted hogy kik vagyunk... Ezért nem ölted meg a társaimat? - elgondolkozva nézek rá. Ha megmondom neki az igazat, az Orochimaru fülébe is visszajut. Mondjuk már Ő is tudja, hogy nem vagyok kis piskóta, de ha megtudja hogy mennyire nem, az problémákat okozna. Ehh, előbb utóbb úgyis kiderülne... Jobb előbb.

- Igen. Megölhettem volna őket. De nem tettem, és ez a lényeg. - fordulok el tőle. Mostmár szeretnék dolgozni.
- Értem. - válaszol halkan. - A szobám három ajtóval a tiéd mellett van, ha a segítségemre lenne szükséged.
- Köszönöm. - biccentek, és visszamosolygok rá a vállam fölött.

Elmegy, és én végre elmerülhetek a munkámban. Sok feljegyzést készítettem, és létrehoztam négy lehetséges vegyület-formációt. Nos, itt ez a sok műszer és vegyszer. Használjuk! Megdörzsölöm a kezem, és boldogan veszem birtokba laborocskámat. Épp végzek az elsővel, amikor kinyílik az ajtó. Meg sem kell fordulnom ahhoz, hogy tudjam ki jött be. Ez a hihetetlenül erős chakra... szinte perzseli a levegőt. De ez sem tudja elvenni a jókedvemet... Óvatosan leteszem a kémcsövet, és halvány mosollyal fordulok meg.

- Mire jutottál? - kérdezi komoran, és az asztalhoz lépve a jegyzeteimet kezdi olvasni.
Mellé lépek, és megigazítva szemüvegemet magyarázni kezdek. Egyszerűen felvázolom a véleményemet az eddigi kutatási eredményekről, majd elé teszem az általam készített jegyzeteket. Az új ötletem igencsak tetszik neki, mert elégedetten mosolyog. Ahogy belelendülök magyarázatba, egyre felszabadultabbá válok. A kémcsövekhez lépek, és megmutatom neki amit készítettem.

- Azt tesztelem, hogy élő anyag hogyan reagál rá. Itt ez a tárgylemez, rácseppentettem a véremből, és most rá fecskendeztem ebből a vegyszerből. Ha minden rendben megy, akkor a sejtjeim életben maradnak.

A mikroszkóp fölé hajolva belenézek, és elégedetten elvigyorodom. A sejtjeim boldogan ficánkolnak, ami nem sokat jelent, csak annyit, hogy nem mérgező a vegyület. Ezt is elmondom neki, és félrelépek, hogy belekukkanthasson Ő is. Teljesen feldobott ez a hirtelen jött sikerélmény...

- Látod? - nézek rá csillogó szemekkel, és ő rám mosolyog.
- Ügyes vagy Kabuto-kun. - duruzsolja bársonyos hangján. - Tudtam, hogy jól járok veled. - simogatja meg gyengéden az arcomat.

- Köszönöm. - pirulok el zavartan. Istenkém, soha nem voltam ilyen pirulós alkat... mi történik velem? Összeszedem magam, és hátralépek az érintése elől.
- És a másik három vegyület? - kérdezi halkan.
- Azokat is elkészítem, és ha az első teszten átmennek, akkor kipróbálhatjuk már nagyobb alanyokon is. - szándékosan kerülöm az ember-kifejezést. Még nem tudom, hogyan fogok ezzel megbarátkozni... El is sápadok kissé a gondolatra, de kifejezéstelen arccal nézek vissza rá. Szemeim hirtelen elkerekednek, ahogy megragadja a derekamat és magához ránt.

- Mit...? - szólalnék meg, de egy szenvedélyes csókkal tapasztja be a számat. Mellkasának feszítem a kezeimet, holott tisztában vagyok vele, hogy semmi esélyem ellene. Kibontja a hajamat, lágyan beletúr, majd a tarkómnál belemarkol. Testének forrósága, és finom illata... az érintései... önkéntelenül is felsóhajtok. Ő ezt kihasználva finoman behatol a számba, és felkutatja az én kis félénk nyelvemet, majd körkörösen játszadozni kezd vele... Bizsergető forróság árad szét a testemben, és remegni kezdek. Félek, és mégis vágyom a folytatásra... Furcsa ez a kettősség... és nagyon izgató... Tétován elernyesztem a mellkasának feszülő kezeimet, és ő még közelebb húz magához. Mit tegyek? Mit? Már képtelen vagyok gondolkozni... Megkapaszkodom a vállában, és megadóan hozzásimulok...


Orochimaru:

Megijed...és...megremeg ahogy hozzáérek...hehe.. csak nem félsz tőlem..? Csak nem? -kérdezem magamban vigyorogva. Nem baj..így még izgalmasabb.
Finoman a nyakába harapok, majd lejjebb húzom a pólóját és megkóstolom a bőrét a vállán is. Hmm..milyen puha és finom...furcsa egy fiúnál..de igazán izgató.. márcsak a bőre érintése is.

- Orochimaru-sama... mit...mit művelsz? -kérdezi zihálva. Na mi az...ennyire felzaklattalak? Jól van..elvégre ez volt a célom. Gonoszan felkacagok magamban.
- Tanítalak Kabuto-kun. -jegyzem meg halkan, olyan közel hozzá, hogy lehelletem a bőrét csiklandozza, össze is rezzen erre, amit én egy újabb gonosz vigyorral veszek tudomásul, majd végignyalok a nyakán, egészen a füléig. -Első lecke... engedelmesség.
Jó lesz ha tudja merre hány méter. -gondolom magamban és hangosan hozzáteszem: - Azzal, hogy ide jöttél, már nincs visszaút. Az enyém vagy... Ezt jól jegyezd meg. -suttogom a fülébe.

-De ... -hebegi vörös arccal. - Azt hittem.... társak vagyunk. Szövetséget kötöttünk Orochimaru-sama.
Társak? Hehehe. Felkuncogok erre a kijelentésre. Méghogy társak..nem vagy te velem egy súlycsoportban kölyök. Te is jól tudod. Viszont remekül ki fogunk jönni egymással ha azt teszed amit mondok. Hidd el élvezni fogod.
Megnyalom a számat, és gonoszan vigyorogva lépek hátra.
- Különös fiú vagy te. -jegyzem meg halkan, az arcát fürkészve rezzenéstelen tekintettel.

- Ne... ne csináld ezt többet. -suttogja zavartan, és megigazítja a ruháját. Ne? Nos, ezt nem te mondod meg. Ezek szerint nem volt elég ez a kis közjáték hogy megértsd... nem tehetsz ellene semmit. Az enyém vagy!


Megragadom a nyakát, és gyengéden megszorítom. Nem erősen, csak hogy érezze hogy milyen helyzetben van. Hagy érezze kicsit az erőmet. És így a fejét sem tudja elfordítani. Belenézek azokba a csillogó fekete szemekbe.
- Ez itt az én birodalmam...azt teszek, amihez csak kedvem van... -jegyzem meg vigyorogva.
Hosszú nyelvemmel kéjesen végignyalom a számat, majd végigsimítom vele az ő ajkait is. Hmm..finom.

Elengedek és ellépek mellőle. Látom hogy az arcához emeli a kezét, és lopva megérinti vele az ajkait.

Nem telik neki sok időbe és napirendre tér a dolog felett. Hm..hidegvér...vagy csak látszatra? Felteszem belül szinte egymást kergetik a fejében a gondolatok, csak éppen nem mutatja. Érdekes...nagyon érdekes.

Leül az asztalhoz és a jegyzeteimet kezdi el olvasgatni.
- Ez a technika nagyon érdekes. Magas koncentrációjú chakrával dúsított pecsét felhelyezése egy másik emberre. Az alany pedig bármikor fel tudja használni, ha szüksége lenne rá. Csakhogy... eddig egy kísérleti alany sem élte túl. Testük képtelen uralni a hatalmas mennyiségű erőt.

Igen, ez volt a problémám vele. Pedig ha működni, akkor az én harcosaim lennék a legerősebbek valamennyi falu ninjái közül. Ha megosztom velük az erőmet akkor minden bizonnyal legyőzhetetlenek lesznek.

- Eddig mivel próbálkoztál? -kérdezi érdeklődve. Tényleg igazán megkapóak a szemei amikor ilyen érdeklődve csillognak.

Az egyik polchoz sétálok és leveszek onnan egy halom tekercset. A kísérleteim jegyzetei. Leteszem elé őket, ő pedig rögtön olvasni kezdi.
- Ajánlom figyelmedbe ezt a részt. -mutatok egy vörös tintával írt számsorra az egyik pergamen alján. Ahogy közelebb hajolok hozzá hajam a vállaira hullik és a bőrét cirógatja. Hehe..lehet hogy nem mutatja...de nem tudja eltitkolni mennyire hatással van rá a közelségem...még a kezei is remegnek ahogy megfogja és kihúzza a papír szélét.
- Rendben, akkor ezzel kezdem.-feleli, majd rám nézve hozzáteszi: - Öhm... el fog tartani egy darabig, amíg mindet elolvasom.

Renben. Hátralépek és még egyszer végignézek rajta. Legszívesebben itt az asztalon nekiesnék..de tudom hogy majd ennek is eljön az ideje..most még nem. Most még csak játszom vele egy kicsit....aztán jöhet a többi.
Bólintok.
- Jól van.. később visszajövök, hogy megnézzem hogy állsz. -felelem és egy halk pukkanással eltűnök mellőle.

***

Hirtelen fellépő szabadidőmben a szobámba megyek és úgy döntök hogy én is veszek egy jó fürdőt. Mióta eljöttem Konohából nem fürödtem, és kicsit fáradt is vagyok. Hála a rengeteg chakrámnak, én nem igénylek annyi pihenést mint más emberek, de azért az én tűrőképességeimnek is vannak határai.

Ledobálom a cuccaimat és belépek a fürdőbe. Látom Kabuto kissé elrendezte az üvegcséket a polcon, mert most összevissza vannak, mintha keresett volna valamit...vagy csak végignézte volna az összeset. Mondjuk nincs felcímkézve egyik sem, de azért rá lehet jönni melyik miből készült.

Forró vizet engedek az egyik medencébe, kiparacsolom onnan az egyik, a medence szélére telepedett kígyómat és beleereszkedem a vízbe.

Hahhh..ez kellett már. Mmmm....
Elveszek egy hegyes dobótűt az egyik polcról és feltűzöm vele a hajam hogy ne lógjon a vízbe.

Miközben némán gondolkozom magamban csak a fiú jár a fejemben. Tényleg nagyon jól jártam ezzel a kölyökkel. De azért arra kíváncsi leszek mit tud kezdeni majd a pecsétekkel.

Jó fél órát áztatom magam a különféle olajoktól illatos vízben, majd kilépek a kádból és egy törölközőt a derekamra csavarva a szobába indulok.

Egy kígyó tekergődzik az ágyam szélén, a kezem nyújtom felé, ő pedig felsiklik a lábamon, egyeneset a karomra. Vékony, fekete pikkelyes kígyó, a kedvenceim egyike. Kitátja a pofáját és rám sziszeg. Mutatóujjamat finoman végighúzom a pofáján, mire becsukja a száját és lekushad a karomra. Elégedetten villannak meg a szemeim. Vajon ki idegesítette fel a kis drágát?

A kígyóval a karomon a szekrényhez lépek és kiveszek onnan egy kimono-t amit majd felveszek. A ruhám kicsit véres lett ahol Kabuto hozzáért mikor vittem a karomban, de annyi dolgom volt, hogy azóta nem is öltöztem át.

A kígyó lesiklik a karomról és az ágyam lábára tekeredik fel, mint valami kovácsoltvas dísz. Elvigyorodom. Jól van.

Felöltözöm és végigdőlök az ágyon. Ujjaimmal a karomon lévő tetoválást simogatva gondolkozom. Tervet forralok, mint mindig. De most nem Konoha elpusztításáról szólót..hanem egészen másmilyet. Kabuto... -suttogom magamban halkan. -Törődj bele..mostmár nem menekülsz.... -gonosz kacaj hagyja el az ajkaimat.

El is felejtettem hogy ő is itt feküdt nemrég..az ágyamban. Tenyeremmel végigsimítok az ágyneműn ami még mindig őrzi a teste formáját és az illatát. Behunyom a szemem és magam elé képzelem..úgy...ahogy én szeretném látni...
Hmm..már nem kell sokáig várnom.

***

Nem sokkal lésőbb felkelek az ágyból és a falon levő kovácsoltvas keretes tükörhöz lépek. Vajon ha Kabuto lennék milyennek látnám magam? -kérdezem magamtól és elvigyorodom. Félelmetesnek az egyszer biztos..és erősnek...

Nos..talán majd ezt is megtudom előbb utóbb.

Kiveszem a hajamból a dobótűt, mire a fekete tincsek a vállaimra hullanak, majd hátatfordítok a szobának és kivonulok hogy megkeressem Sakon-t, ugyanis beszélnem kell vele.

***

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el mikor otthagyom a lila hajút. A laborba veszem az irányt, megnézni hogy áll az én kis medi ninjám. Már előre vigyorgok rajta milyen arcot fog vágni ha újból megérintem majd...mert biztos nem bírom ki...

Halkan nyitom ki az ajtót és mögé lépek. Az első ami rögtön feltűnik rajta az a szemüveg az arcán. Hmm...pedig anélkül sokkal jobb volt. Mindegy...nem olyan fontos..ha kell úgyis megszabadítom tőle. Ezen ne múljon.

- Mire jutottál? -kérdezem halkan és a jegyzeteit a kezembe véve olvasni kezdem. Hmm..érdekes...nagyon érdekes...de hiszen ez.... Ezek szerint rájött a probléma megoldására. Hihetetlen.
Elégedetten elmosolyodom. Jól van..nemhiába szereztelek meg... -jegyzem meg magamban. Belekezd a magyarázatba..én pedig figyelmesen hallgatom.
Hihetetlen hogy idáig eljutott..és ilyen rövid idő alatt. Ezzel most tényleg meglepett. Egy anyag ami felkészíti a testet a chakrám befogadására...nagyon okos.

- Azt tesztelem, hogy élő anyag hogyan reagál rá. Itt ez a tárgylemez, rácseppentettem a véremből, és most rá fecskendeztem ebből a vegyszerből. Ha minden rendben megy, akkor a sejtjeim életben maradnak. -magyarázza.

Látom hogy felderül az arca ahogy a mikroszkópba néz. Ezek szerint sikerült. Azért én is megnézem magamnak, de az eredmény igazán bíztató.
- Ügyes vagy Kabuto-kun. Tudtam, hogy jól járok veled. -jegyzem meg halkan. Látom hogy elpirul, majd elmotyog egy köszönömöt.

- És a másik három vegyület? -kérdezem érdeklődve.
- Azokat is elkészítem, és ha az első teszten átmennek, akkor kipróbálhatjuk már nagyobb alanyokon is. -feleli.

Hmm...csak rosszul hallom vagy tényleg kerüli az ember kifejezést. Nos...majd hozzászoksz. -jegyzem meg magamban mosolyogva. Nem leszel te ilyen finnyás Kabuto-kun. A hatalmas erőhöz és hatalomhoz csak áldozatok visznek el. Mindig vannak áldozatok...ez elkerülhetetlen.

Elégedetten mosolyogva nézek végig rajta. Kiúzom a kimono-m ujjába dugott kezeim és magamhoz rántom. Megijedt..látom az arcán... kérdezné is hogy mi a francot akarok tőle, de lezárom az ajkait egy csókkal.
El akar tolni magától, de én lágyan végigsimítok a karjain a kezemmel, elsöpörve az ellenállását. Ez az..így már sokkal jobb.
Kibontom a haját és a tarkójánál belemarkolok az ezüst tincsekbe, így akadályozva meg hogy elrántsa a fejét. De nem is akarja..legalábbis nem úgy néz ki.
Finoman végignyalok az ajkain, picit beleharapok, majd mikor halkan felsóhajt kihasználom az alkalmat és a szájába csúsztatom a nyelvem. Érzem hogy kezei a kimono-mba markolnak, de nem szakítja meg a csókot..nem is tudná..
Ujjaim közé fogom az állát, és picit feljebb emelem a fejét. Behunyja a szemeit, úgy néz ki minden ellenállása megtört. Remek. Közelebb húzom magamhoz, hogy mellkasa az enyémnek feszül, szinte a bőrömön érzem rémült szívverését. Mint valami rémült kisállat...hm..nagyon izgató.

Elégedett vigyorral húzom el tőle a fejem, de továbbra sem engedem el. A kezén körülbelül könyékig az a lila kesztű van, de fölötte kilátszik a bársonyos bőre. Elégedetten cirógatom meg, rámosolygok.
-Köszönöm a kemény munkát Kabuto-kun... úgy érzem nem hiába mentettelek meg akkor régen.. -vigyorgok rá. Az ujjaim közé veszem az egyik tincs haját, és megcirógatom vele az ajkait, majd végighúzom az arcán. El akar húzódni, de ekkor döbben rá hogy a kezem a derekán van, így nem tud.

-Ehh..Orochimaru-sama...

Jól van na. Elengedem, mire ő hátrál két lépést.
-Azt hiszem ezek után megérdemled a jutalmat. -jegyzem meg halkan és megnyalom a számat. Óh, nem azt a fajta jutalmat..- kuncogok fel magamban ahogy meglátom az arcát. Elpirult..méghozzá nem is akárhogy.

Előveszek a kimonom alól egy tekercset és felé nyújtom.
Úgy néz ki ez egy kissé megnyugtatja..tétován felém nyújtja a kezét és elveszi.

-A Hokage irodájából való. A második életerőről szóló kutatásait tartalmazza... benne vannak a halálos pontok.. amiket ismerve el lehet vonni valaki chakráját és életerejét egy egyszerű medi-jutsuval.

Látom hogy felderül az arca.
-Bár..-teszem hozzá kajánul elvigyorodva. -...nem tudni hogy működik-e..mert nem próbálták ki. A Hokage-k ugyanis nem áldoztak volna fel érte senkit sem.

Hm...a többit már rábízom. Ezt a jutsut elég nehéz elsajátítani...mert nemcsak tökéletes anatómiai ismeretek kellenek hozzá, hanem megfelelő koncentráció, pontosság a megfelelő pontok eltalálásához és persze jó chakra kontroll. De ahogy őt ismerem..addig úgysem nyugszik amíg meg nem tanulja.

Hátatfordítok neki és elégedetten elmosolyodom. Aztán eszembe jut még valami.
-Jah igen.. még valami... az edzőterem a felső szinten van.. rögtön a szobortól balra..az előcsarnokban...ha érdekel. Általában Kimimaro foglalja a helyet..de szerinten semmi kifogása nem lesz az ellen ha néha te is ott gyakorolsz. -teszem hozzá halkan.

Az ajtóhoz lépek és kinyitom. El kell mennem mert..ahogy rámnézett azokkal a lelkes..csillogó szemekkel... egy hajszál választott el attól hogy leteperjem a földre és magamévá tegyem. Pedig ez most még nagy ballépés lenne...magam ellen fordítanám...majd kicsit később... addig fogom feszíteni a húrt..ameddig már nem érdekli semmi sem..és ő is vágyni fog rám. Csak ki kell várnom. Már nem tart sokáig.

-Ne maradj sokáig. -mondom halkan, azzal becsukom magam után az ajtót. Elégedetten mosolyogva térek vissza szobámba.

***

A következő nap rengeteg dolgom akad, így nem is találkozom vele. Pedig kíváncsi vagyok mit művelhet.

Végülis nem sokkal dél után, mikor már mindent elrendeztem a felszínen, a keresésére indulok. A szobáját üresen találom. Nem megyek be..elég egy pillantást vetnem az ajtóra..máris érzem hogy nincs bent. A chakrája nincs a közelben. Mikor a laborban sem találom kezdek gyanakodni. Nocsak..hova tűntél?

Ah, biztosan az edzőterem. -jut eszembe és elindulok abba az irányba. Jólesően mosolygok fel a világító szemű kígyószoborra, majd rögtön lehervad a mosoly az arcomról amikor kinyitom az ajtót és bekukkantok a terembe.

Mi a....?

Düh önti el testemet..kezem ökölbe szorul. Kimimaro..

Az említett ugyanis a falnál áll, közötte és a fal között pedig Kabuto, kezei lefogva, zöld szemű harcosom keze a pólója alatt, ajkai pedig a nyakán. Én csak Kabuto arcát látom.. de az az arc.. vörös pír terül szét a bőrén..szemei félig lehunyva, majd ijedten nyitja ki őket amikor meglát.

-Kimimaro...-sziszegem dühösen, azzal egy szökelléssel mögötte termek és megragadom a lila övet a derekán. Erővel húzom el a faltól, és Kabuto-tól. Hogy merészelte...? Hogy merészelt hozzáérni. Bevallom tényleg nagyon szemrevaló fiú..de akkoris..ő az enyém.

-Ereszd el... -visszhangzik a hangom a teremben.

Dühös vagyok..nagyon dühös...





Kabuto:

Szívem vadul dübörög, ahogy magához szorít... Bizsergés cikázik végig rajtam újra és újra... nyelvének minden mozdulata, légvételeinek cirógatása... kezének érintése...finom illata... Soha nem tapasztalt új élmények ezek.

Elválnak ajkaink... kábán pislogva nézek fel rá, próbálom összeszedni a gondolataimat, és... a lábaimba gyűjteni némi erőt. Ha nem tartana a derekamnál fogva, lehet hogy összecsúsznék...

Alkarvédőm fölött megsimogatja a csupasz bőrömet, és mosolyog. Nehéz megmondani, miféle vigyort látok...
- Köszönöm a kemény munkát Kabuto-kun... - mondja halkan miközben kibontott hajammal játszadozik fél kézzel. Szemeiben furcsa csillogással nézi az arcomat, s egy tincsemmel simogatni kezdi a számat. Idáig is nagyon zavarban voltam, de most aztán már... Szabadulni próbálnék, de még mindig fogja a derekamat. Pusztán akaraterőmmel és a saját erőmmel képtelen lennék szabadulni, olyan pokolian erős. Zavartan pislogva nézek fel rá... Halkan a nevét suttogom, és Ő végre elenged. Meg sem állok, amíg karnyújtásnyi távolságon kívülre nem kerülök. Nah, így már jobb. Megkönnyebbülten veszek egy mély levegőt, és összevissza kalimpáló szívemet próbálom ritmikus dobogásra kényszeríteni. Ez veszélyes helyzet volt...
Ő eközben végig engem figyel aranysárga szemeivel, és mosolyát látva felébred bennem a gyanú... nyitott könyvként olvas bennem. Rendezem arcvonásaimat.

- Azt hiszem ezek után megérdemled a jutalmat. - mondja cirógatóan bársonyos hangján, és megnyalja a száját. Úristen...! Pókermaszkom lehullik, és arcom már lángol is... Csak nem akar........?

Egy tekercset nyújt felém. Mi lehet az? Óvatosan elveszem tőle, és szétnyitom.
- A Hokage irodájából való. - mondja. - A Második életerőről szóló kutatásait tartalmazza... benne vannak a halálos pontok... amiket ismerve el lehet vonni valaki chakráját és életerejét egy egyszerű medi-jutsuval.

Ez komoly?! Ez hihetetlen! Elképesztő!

- Köszönöm. - válaszolom, miután megnyugszom.
- Bár... nem tudni hogy működik-e, mert nem próbálták ki. A Hokage-k ugyanis nem áldoztak volna fel érte senkit sem. - fűzi hozzá gúnyos mosollyal.

Nos, én ebben nem vagyok olyan biztos... sok kis piszkos dolgot hallottam már anyámék beszélgetései során... a jelenlegi Hokage is megéri a pénzét, de nem avatom be az információimba Orochimaru-t. Szerintem egy részüket Ő is ismeri, viszont a Harmadik az Ő mestere volt. Ki tudja, hogyan reagálna, ha megtudná miket tudok róla...

Leteszem a tekercset az asztalra, Ő pedig feláll és az ajtó felé lép.
- Jah igen...még valami... - veti hátra a válla fölött. Elmondja hol találom az edzőtermet, a gyakorláshoz. Szuper, amúgy is kérdezni akartam éppen.
- Ne maradj sokáig. - hallom halk hangját, mielőtt becsukódna az ajtó mögötte.

Huhh.... térdre rogyva kapkodok levegőért, és őrülten kattognak agytekervényeim. Mi a fene volt ez az egész? Először csak szimpla erődemonstrációnak tűnt, hogy megértesse, hol a helyem. Legalábbis úgy gondolom. De akármit is tesz velem, én nem leszek egy talpnyaló szolga... ennél nekem több eszem van. Nos, most nem vagyok éppen a legjobb helyzetben a sakktáblán, de ha eléggé körültekintő vagyok, előnyömre fordíthatom az események folyamatát.
A tőle tanult jutsuk nagyon hasznosak, és a bosszúm is sínen van. Remek.
A problémám a következő: pokolian nem bízom benne. A legutóbbi „megmozdulása” nagyon egyértelmű volt. Az ágyában akar tudni, és ezért akar megtörni. Egy alázatos, kiszolgáltatott szolgával bármit megtehet... De szüksége van rám. Nagyon is. Ezért nem bántott még. Nem hiszem, hogy le tudna akasztani még egy ilyen medi-ninját, mint én.

Lássuk csak, mit tehetek a jelen helyzetemben? Hm... Kissé visszafogom magam a kutatásban, lassítom a dolgot... Akár már ma elkészíthetném a vegyszert, és 90%-os valószínűséggel kiválóan működne is. De ha elkészülök vele... akkor mi lesz? Egyértelmű...
Amit tehetek az pedig nem más, mint hogy kisebb energia-befektetéssel dolgozom, és minden energiámat a saját erőm fejlesztésébe fektetem. Ez az egyetlen esélyem... Nélkülözhetetlenné, rendkívül megbecsült emberévé kell válnom, és ezzel biztosítom be magamat.

Még ha nagyon jól esett a csókja, akkor is.


***


Tétován nézem a második vegyület tevékenységét a mikroszkóp alatt. Ahogy érintkezik a vérem alakos elemeivel, az összes fehérvérsejtet azonnal elpusztítja. Ez sajnos nem jött be. Kár, pedig reggel óta ezen dolgozom.
A tegnapi események miatt mára hagytam a többi munkát...
Sóhajtva dörzsölöm meg a szemeimet, és megigazítom a szemüvegem.

Fáradt vagyok. A fél éjszakámat tanulással töltöttem, de megérte. Bemagoltam az összes halálos chakra-pont helyét és a jutsu-t, amivel használni tudom ezt a különleges technikát. Kicsit hasonlít a Hyuuga-Klán technikájára, csak nem az ellenfél lebénítása a cél, hanem a chakrájának elszívása. Ha hibátlanul megtanulom, pokolian erőssé válhatok általa!

Hm... már ennyi az idő? Ránézve a mai napi kudarcom bizonyítékára, az ajtóhoz lépek. Kényelmes léptekkel haladok végig a folyosón, és a kígyót formázó fáklyatartókat nézem. Érdekes... Látszik, hogy ez a föld alatti épület Orochimaru tulajdona... Megtalálom a lépcsőt, és az emeletre sietve meglátom a csarnokba vezető nagy ajtót. Kígyó alakú kilincs. Ehh...

Odabent meglepően világos van, a sok fáklya és gyertya... na meg egy orbitális nagy kígyószobor. Orochimaru tényleg nagyon szeretheti a kígyókat...
Meg is találom mellette balra az ajtót, ami az edzőterembe vezet elvileg. Benyitok.

Azta...

Hatalmas csarnok szinte az egész. Sok gyakorló bábu, céltáblák, fegyverek a falon és a földön... Nagyon jól fölszerelt, s rengeteg fáklya biztosítja a jó látásviszonyokat. Elégedetten belépek, és körülnézek.
- Szia. - hallom oldalról a mély baritont. Meglepetten nézek a hang irányába.
- Óh, szia Kimimaro-san. - köszönök a szokásos semmitmondó félmosolyommal. Ő karba tett kézzel áll a fal mellett, smaragdzöld szemeit félig lehunyva mér végig engem. Nem tűnik valami jókedvűnek, lehet hogy megzavartam a gyakorlásban? Nos, ez a terem elég nagy kettőnknek, de végül is visszajöhetek ha kiürül.
- Azt hittem nincs itt senki... ha zavarok, majd visszajövök később. - folytatom rendületlenül mosolyogva, és visszafordulok az ajtó felé.
- Nem zavarsz. - csattan mély hangja.
- Hm... ennek örülök. - nézek rá kifejezéstelen arccal, és körbesétálok. Nehezen találom meg, amit keresek, de végül rábukkanok. Egy ember-bábu. Ez kell nekem. Régi és megviselt, de nekem most ez is megteszi. Rögzítem a falra, és végigmérem.
- Minek az neked? - hallom a hátam mögött. Bosszantó. - Szívesen gyakorlok veled, ha erre van szükséged.
Meglepetten nézek hátra a vállam fölött. Nem lenne rossz, de Orochimaru nem bocsátaná meg, ha kárt tennék legjobb harcosában.
- Kedves tőled, de ez túl veszélyes lenne számodra. - válaszolok halkan.
- Veszélyes...? - mosolyodik el gúnyosan. - Hiába tanulsz meg halálos jutsukat, ha képtelen vagy az ellenség közelébe kerülni... Gyenge vagy közelharcban. - fújja megvetően.
- Igazad van. - bólintok, szándékosan figyelmen kívül hagyva a sértő hangsúlyát. Végül is... ha ma nem is tudom gyakorolni az új jutsumat, a thai-jutsumat a segítségével fejleszthetem, mert ő abban pokolian jó...

Szembefordulok vele, és kedvesen elmosolyodom. Ezt hívom én cukorkát-kérek-mosolynak.
- Akkor megkérlek... gyakorolj velem Kimimaro-san. Tőled biztosan rengeteget tanulhatnék. - duruzsolom bájosan. Meglepetten néz rám, és halványan elmosolyodik. Jól van.

A terem közepére sétál, és fölveszi a harci állását, chakrája fellángol körülötte. Hű... nagyon veszélyes ellenfél.
Megállok vele szemben néhány méterre, leveszem a szemüvegemet. Mélyet sóhajtva befelé összpontosítok... felveszem én is a harciállást.

- Védd magad. - hallom mély hangját, és eltűnik. Pokolian gyors! Szemmel nem is látom, csak a chakráját érzékelem, ösztönösen védem ki a rám záporozó ütéseket. Valószínűleg visszafogja magát, mert már hosszú percek óta csak védekezem, de még nem talált el egyszer sem...
Felugrok a levegőbe, és egy váratlan hátraszaltóval arra ugrom, ahol őt érzékelem, és sikerül mögé kerülnöm. Elégedetten elvigyorodva érintem meg ujjaimmal a halálos pontokat, természetesen jutsu nélkül. Csak gyakorlok... Önelégültségem miatt nem veszem észre, ahogy felém lendül a karja, és csak azért nem üt meg, mert olyan hihetetlen lélekjelenléte van, hogy képes az utolsó pillanatban leállítani az ütését. Elképesztő.

Hátraugrom, és zihálva állok meg a terem közepén.
- Miért nem ütöttél meg? Mit csináltál? - kérdezi komoran. Dühösen villannak a szemei.
- Gyakoroltam az új technikámat. - válaszolok nyugodt hangon. Rémülten elkerekedő szemeit látva felemelem a kezem. Nem bízik bennem. Én sem bíznék, hehe.
- Nyugodj meg, Kimimaro-san. Nem csináltam semmit. Csak kipróbáltam, hogy ha akarnám, meg tudnálak-e ölni.
Már nem tud uralkodni a vonásain. Ajaj... dühös.
- Meg sem tudnál érinteni engem. - sziszegi. Hm. Igaza van, de ha feldühítem, akkor igen. Mert a dühös emberek hibáznak.
Ráadásul az sem sokat segít nekem, ha csak fél gőzzel harcol ellenem. Egy kemény csata kéne, hogy igazán kipróbáljam magam... De erre csak akkor vehetem rá, ha elveszíti az önuralmát. Amiből nem sok van neki, ahogy elnézem.

- Kimimaro-san... ne légy ennyire arrogáns... - mosolygok rá gúnyosan. Dühösen felhorkan, és ökölbe szorítja a kezeit, smaragdzöld szemei megvillannak, megrázza a fejét. Ezüstszínű haja az arcába hullik. Igazán szép férfi...
- Nekem te nem vagy ellenfél. - mondja zordan. Széles mosollyal válaszolok, a legidegesítőbb hangomon, lágyan.
- A beképzeltség a ninja veszte lehet... - veszem fel újra a harciállást, és milyen jól teszem! Felhördülve veti rám magát, és ezúttal már valódi ütések záporoznak rám, amelyeket nagyon nehéz kivédeni. De sikerül...

Már jó ideje harcolunk.

Kezdetben én is néha meg tudom ütni, a halálos pontokat megérinteni. Egy igazi csatában már halott lenne. Helyes...

Ahogy telik az idő, visszanyeri a hidegvérét... Így egyre nehezebb a dolgom, végül egy jól irányzott ütéssel úgy gyomron talál, hogy a falhoz vágódva lecsúszom, s a földre rogyok. Térdre küzdöm magam, és a földön megtámaszkodom sajgó kezeimmel.
Ez fájt.

Köhögve hörögve levegőért kapkodok, és a harc hevében kibomlott hajamat félresöpröm az arcomból, hogy felnézzek rá. Elégedetten áll előttem, mozdulatlanul. Letörlöm a szám sarkában csordogáló vért, és elvigyorodom.
- Ezt akartad Kabuto-kun? - kérdezi komor arccal. Szándékosan szólít meg sértően. Bólintok, de megszólalni még nem tudok.
- Fölösleges volt feldühítened, csak szólnod kellett volna. - folytatja, és felém lépve kezét nyújtja, hogy felsegítsen. Udvarias intéssel hárítom el a segítségét. Menni fog ez egyedül is.
- Ki akartam próbálni magam veled szemben... - válaszolok halkan. - ...és végül a taktikám bevált. Az új technikám birtokában már te sem vagy ellenfél nekem. - nézek a szemébe elégedetten, de a büszke összképemet a köhögési rohamom kissé aláássa.
- Micsoda? - hördül fel. A következő pillanatban megragad az ingemnél fogva, felemel és a falhoz ken. Mérhetetlenül dühös... Ajaj.

- Ugyan, ne szívd mellre. - beszélek hozzá megnyugtatóan. - Mindig vannak olyanok, akik jobbak nálunk. Még Orochimaru-samánál erősebb ninják is léteznek.
Nem válaszol, csak jegesen csillogó szemekkel néz rám. Bosszantó. Felsóhajtok, majd gúnyosan elmosolyodom.
- Csak nem az zavar, hogy egy gyerek győzött le téged? Kissé beképzelt vagy ha nem tévedek... - kérdezem halkan. Ajaj, ezt nem kellett volna, de az a rossz májam... szeretem dühíteni az embereket harc közben. És néha túlságosan belelendülök... aztán már nehéz leállni.
- Hallgass! - hördül fel, és közelebb hajol hozzám. Arcunk csak néhány centire van már egymástól. - Semmit sem tudsz rólam... - sziszegi.

Igaza van. Elkomolyodva figyelem. Ki tudja, miért vált Orochimaru csatlósává, és leghűségesebb emberévé... Lehet, hogy tragikusabb múltja van, mint nekem.

- Bocsáss meg. - fordítom el az arcomat. - Igazad van, nagyon sajnálom... - válaszolok komolyan.
Érzem, ahogy lassan elengedi az ingemet. Felpillantok rá a szemem sarkából... Meglepetten kapkodok levegőért, amikor látom, hogy fölém hajolva mélyet szippant a hajam illatából. Megpróbálom ellökni magamtól, de ő megfogja a csuklóimat, és a fejem felett a falhoz szegezi őket. Mi a csudára készül?
- Mi a fenét csinálsz? - nyögöm rémülten, de ő csak halványan mosolyogva fél kézzel megfogva az arcomat maga felé fordítja. Szemeiben ugyanazt az éhes vágyat látom, amit Orochimaru-éban, és nem örülök ennek az új fejleménynek... Lábaimmal kétségbeesetten megpróbálom megrúgni, de ezzel csak azt érem el, hogy az egész testével a falhoz présel. Moccanni sem bírok.

Francba... Miért kerülök én mostanában egyre sűrűbben hasonló helyzetekbe?!

- Azonnal eressz el. - mondom neki látszólag higgadtan, de most már baromira ideges vagyok. Nem válaszol. Felnézek, egyenesen a smaragdzöld szemekbe, amelyek már nagyon közel vannak... Rémülten szorítom össze a szemeimet...
- Te csak egy kisfiú vagy. - susogja, és lehelete az arcomat perzseli. - Ne merészelj még egyszer így beszélni velem.
- Én... - kezdenék magyarázkodni, de ekkor lecsap szájával az ajkaimra. Rémülten nyögök fel, és kezeimet rángatni kezdem. Túl erős...

Vadul csókol, ajkaimat marcangolja, majd csípőjét az enyémhez löki. Megérzem kemény férfiasságát, és rémülten nyitom tágra a szemeimet... nyelve behatol a számba, és elmélyíti a csókot. Elengedi az állkapcsomat, amivel eddig az arcomat tartotta, és én azonnal elfordítom a fejemet, elszakítva tőle az ajkaimat.
- Engedj el... mit csinálsz? Hogy merészeled...? - zihálom, és szégyenemben mélyen elvörösödök. Következő pillanatban ijedten felnyögök, ahogy ajkai a nyakamra tapadnak, és a fülem alatti érzékeny területet kezdi körkörösen ingerelni nyelvével.
- Nehh... - suttogom elgyengülve. Forró bizsergés cikázik végig a testemen, nem tehetek ellene semmit... Még szorosabban hozzám simul, és megérzem meleg tenyerét az ingem alá siklani... lágyan végigcirógatja az oldalamat, majd mellkasom érzékeny bőrét... Kezdek teljesen elgyengülni... Soha nem történt még ilyen velem... Más mint Orochimaru-val... Nem olyan észveszejtően jó, de azért kellemes... nagyon is.

Ekkor belép az ajtón Ő. Ahogy meglát minket, eltorzul az arca a dühtől. Még soha nem láttam ilyennek... félelmetes. A következő pillanatban már előttünk áll. Hihetetlenül gyors...
- Ereszd el... - mondja, majd egy határozott mozdulattal lerántja rólam Kimimaro-t. Térdre rogyok, és levegőért kapkodva próbálom összeszedni magam. Ez meredek volt. Ha nem jön Orochimaru... Na jó, erre inkább ne gondoljunk. Így is elég piros vagyok. Jézus, mit művelt velem ez a fickó? Zavartan remegő kezekkel próbálom rendbe szedni szétzilált ruhámat...

- Hozzá nem nyúlhatsz te sem. - hallom a hangját, és felnézek. Engem figyel dühösen csillogó aranysárga szemeivel. Figyeli zavaromat, remegő kezeimet, csók hevében sebesre marcangolt ajkaimat...
- Értettem Orochimaru-sama. Bocsáss meg. - hajol meg udvariasan. - Máskor kérlek, erről szólj hamarabb. - válaszol higgadtan Kimimaro.
Marha jó. Szóljon hamarabb. Szóval másokon megosztoztak eddig? Vagy mi? Amúgy miket beszélek én? Megosztozni? Hiszen én nem vagyok az Ő....

- Elmehetsz. - int egyet Orochimaru, és Kabuto eltűnik egy halk pukkanással. Kettesben maradunk.
Mély levegőt veszek, és lehiggadok végre. Szerencsére a hidegvéremet hamar vissza tudom nyerni, történjék bármi. Kivéve, ha Orochimaru hoz zavarba. Akkor kissé nehezebb.
Felállok, és a szemébe nézek.
- Mit műveltél vele, hogy így felhúztad? - kérdezi komoly arccal. Meglepő a kérdése... de az arcom már kifejezéstelen.
- Gyakoroltunk, de csak félgőzzel harcolt. Ezért... rávettem, hogy teljes gőzzel harcoljon. - mosolyodom el halványan. - Az új technikámat is gyakoroltam közben, és...
- És...? - húzta össze a szemöldökét gyanakodva. Most komolyan kíváncsi arra, hogy mi történt? Miért?
- Nos, ha rendesen harcoltunk volna, már halott lenne.

Orochimaru elvigyorodva mér végig.
- És te ezt elmondtad neki... - duruzsolja. - ...így már érthető miért szállt el az agya. Kimimaro... nem egy hidegvérű harcos-típus. Könnyen feldühíthető...
- Tudom. - mosolygok rá, de felszisszenve kapok a sebes számhoz. Jól összeharapdált. - Másképp hogyan vehettem volna rá, hogy teljes gőzzel harcoljon velem? - kérdezem, miközben befelé koncentrálok, hogy a testem automatikus gyógyulási folyamatát felgyorsítsam, majd elégedetten végigsimítok az immár sértetlen számon, és újra felnézek rá. A számat nézi, de már nem csodálkozik, hiszen tudja, hogy van vérvonal képességem.

- Szóval már megtanultad az új tekercset, amit tőlem kaptál? - kérdezi, de még mindig a számat nézi.
- Ühm. - bólintok. - De még sokat kell gyakorolnom, mert harc közben a halálos pontokat megérinteni és egyszerre védekezni eléggé nehéz. A genjutsu-im pedig nem elég fejlettek egy komoly ellenfél sakkban tartásához.
Ujjai közé csippenti az államat, és lehajol hozzám. Megremegek az érintésétől... Elvigyorodva nyugtázza. Francba...

- Akkor majd én tanítok neked néhányat. - mondja halkan. Elkerekednek a szemeim. Tééényleg?
Boldogan megjutalmazom egy sugárzóan szép Kabuto-s mosollyal, és halkan megköszönöm neki. Ma lenne karácsony?
Elsötétülnek a szemei. Ajaj, ezt a nézést ismerem. Elhátrálok a közeléből, és karnyújtásnyi távolságon kívül megállok. Így már jobb. Pirulva sütöm le a szemeimet. Remélem, most nem akar Ő is zaklatni...
Tereljük el a figyelmét.
- Ööö... elkészítettem a második vegyületet is. - hadarom.
- És hogy sikerült? - hallom a válaszát, és mosolygó arcára felpillantva megnyugszom. Huhh...
- Nem ment át az első teszten, sajnálom. Holnap a harmadikat állítom össze. - válaszolok immár újra higgadtan, kifejezéstelen arccal, közben gyorsan összekötöm kibomlott hajamat.
- Rendben Kabuto-kun... - duruzsolja. - ...utána pedig gyere ide, és tanítani foglak.
- Értettem Orochimaru-sama. - hajtom meg a fejem tisztelettel. - Akkor ha megengeded, visszavonulnék a szobámba.
- Menj csak. Pihend ki magad a holnapi edzésre... - mosolyog és megnyalja a száját. Biccentek, és kisietek a gyakorlóteremből. Vajon milyen genjutsu-kat fog megtanítani nekem? De izgalmas! Egy legendás sannin fog tanítani...


Orochimaru:

Hogy merte megérinteni? Az az aljas...és én még azt hittem hogy megbízhatok az embereimben.
- Hozzá nem nyúlhatsz te sem. Megértetted? -förmedek rá dühösen, majd Kabuto-t figyelem, ahogy megpróbálja naggyából elredzeni az arcvonásait, ez után a kis közjáték után.
- Értettem Orochimaru-sama. Bocsáss meg. Máskor kérlek, erről szólj hamarabb. - válaszol higgadtan Kimimaro.
-Elmehetsz. -intek neki, ő pedig köddéválik. Remek...már csak ez hiányzott. Figyelmem az előttem álló fiúra öszpontosul, aki viszonozza a pillantásom.
- Mit műveltél vele, hogy így felhúztad? -kérdezem érdeklődve. Még mindig piros egy kicsit az arca, mint aki kilométereket futott, és most kifulladt kicsit.
- Gyakoroltunk, de csak félgőzzel harcolt. Ezért... rávettem, hogy teljes gőzzel harcoljon. -mosolyog rám. - Az új technikámat is gyakoroltam közben, és...
-És?
- Nos, ha rendesen harcoltunk volna, már halott lenne.

Elvigyorodom. Értem már. Mindent értek.
- És te ezt elmondtad neki....így már érthető miért szállt el az agya. Kimimaro... nem egy hidegvérű harcos-típus. Könnyen feldühíthető...
Bólint. Nos, mostmár ő is tudja.

Amikor bejöttem a szája sebes volt, most azonban a szemem láttára tűnik el a seb. Nem akadok fent rajta...elvégre láttam már. Ez a képessége...csodálatos.
- Szóval már megtanultad az új tekercset, amit tőlem kaptál? -kérdezem. Továbbra is az ajkait bámulom, de már nem a seb miatt. Sokkal inkább mert olyan csókolnivalóan finomnak tűnnek.

-Igen. -bólint. - De még sokat kell gyakorolnom, mert harc közben a halálos pontokat megérinteni és egyszerre védekezni eléggé nehéz. A genjutsu-im pedig nem elég fejlettek egy komoly ellenfél sakkban tartásához.

Az ujjaimmal az álla alá nyúlok és teljesen magam felé fordítom az arcát. Közelebb hajolok hozzá. Érzem hogy megremeg az érintésemre, amit egy gonosz vigyorral veszek tudomásul. Nem tudod letagani hogy mennyire hatással vagyok rád. -jegyzem meg magamban elégedetetten.

- Akkor majd én tanítok neked néhányat. -ajánlom fel nagylelkűen, mire imádnivaló mosollyal néz rám. Úristen...komolyan azt mondtam valamire hogy imádnivaló? Ez nem lehet! Ez nem én vagyok!
Mégis, ahogy a szemeibe nézek rögtön azok a mocskos dolgok jutnak eszembe amiket tenni szeretnék vele.

Valamit észrevehetett, mert elhátrál előlem, majd a második vegyületről kezd el magyarázni.
-......nem ment át az első teszten, sajnálom. Holnap a harmadikat állítom össze.

- Rendben Kabuto-kun... -súgom halkan, szándékosan ilyen hangnemben. -...utána pedig gyere ide, és tanítani foglak.
Megnyalom a számat. Igen..tanítani... hehehe...

- Értettem Orochimaru-sama. Akkor ha megengeded, visszavonulnék a szobámba. -feleli.
- Menj csak. Pihend ki magad a holnapi edzésre... -mosolyodom el magamban és felkacagok mikor becsukja maga mögött az ajtót.

Önként sétált a csapdámba. Tanítani..persze...azt is fogom..de nem csak azt...

***

Másnap már korán fent vagyok, éppen eligazítást tartok a harcosaim között, mert mint egy jelentésből megtudtam... a fű falu ninjái kószálnak a közelben.
-Ha megtaláljátok őket..öljétek meg mindet. Nem akarom hogy akár egy is a rejtekhely közelébe jöjjön. Bár a fű faluja nem barátja Konoha-nak.. attól még veszélyt jelenthet. Remélem mindannyian tudjátok mennyi múlik rajta hogy egy se szökjön el.
Bólintanak.
-Kimimaro. -nézek az ezüst hajúra a bal oldalamon.
Az rámnéz és viszonozza a pillantásomat. Nem szól, de a tekintetén látszik hogy várja mit akarok mondani.
-Te vezeted a csapatot. Figyelj rájuk hogy azt tegyék amit kell.
Bólint és elindulnak.

Ekkor veszem csak észre a tőlünk nem messze áldogáló Kabutot. Bizonyára mindent hallott. Azt is hogy halálos parancsot adtam a harcosaimnak.
Mindenesetre nem tűnik sem meglepettnek, sem megbotránkozottnak.

-Gyere csak Kabuto-kun. -intek neki mire közelebb jön.
A többiek már eltüntek..így kettesben maradtunk az egész bázison. Nem is lehetne jobb. Elvigyorodom magamban.

Ez a terem is hatalmas mint a többi, egy hosszú asztal foglalja el a helyet középen, aminek a végén ülök. Felállok a székről és elindulok kifelé, az edzőterem irányába.

-Kipihented magad? -kérdezem kedvesen.
-Igen. -feleli kurtán, mindenféle érzelem nélkül. Hmm..érdekes taktika..de a közömbösséggel ellenem nem mész semmire. Tudod meddig fog tartani a közömbösséged? Körülbelül 2 percig? De az is lehet hogy még kevesebb.

Mikor beérünk a terembe, megállok a falnak támaszkodva és úgy figyelem.
Lila...mindig is szerettem ezt a színt..és neki is milyen jól áll.
-Jól van, akkor kezdjük. Genjutsut akartál tanulni igaz? Nem tudom milyen típusú genjutsukat ismersz, de alapvetően 3 fajta genjutsu létezik. Az első, a figyelem elterelő genjustu..ami nagy koncentrációt igényel, de a legegyszerűbb. Ezzel egy egyszerű illúzióval tereled el az ellenfél figyelmét, míg a közelébe kerülsz és megtámadod a testét. A hátránya, hogy viszonylag könnyen ki lehet védeni.
A második fajta a támadó genjustu... ezzel a fajtával az ellenfeled elméjét támadod meg mind az 5 érzékszervén keresztül és anélkül béníthatod meg az elméjét hogy a közelébe mennél. Igazán hasznos kis technika, csak elég sok gyakorlást igényel, mert a tapasztalatlan használóra nemcsak visszaüt de még egy kiadós fejfájást is okoz.
És a harmadik egyben utolsó fajta..a legerősebb genjutsu..ez tulajdonképpen az előző kettő ötvözete, azzal a különbséggelé hogy azokkal szemben ez fizikai sérülést is okozhat. Közvetlenül támadhatod meg vele a testét...fizikailag és mikor már legyengült..közelsétálsz hozzá és végzel vele.

Némán hallgat..úgy néz ki nem újdonságok neki az elmondottak.
-Nos, mivel bizonyára te is tudsz egy párat..először mutasd be mit tudsz..aztán arra építünk valamit... -jegyzem meg halkan és ellököm magam a faltól.

Rámnéz... de nem tesz semmit.
-Támajd meg! Gyerünk! -bíztatom.

Felemeli a kezeit, pecséteket formál vele. Érdeklődve követem a jelek sorrendjét, már ebből könnyedén meg tudom állapítani miféle genjutsu-ról van szó.
Éppenhogy elér a szele a támadásnak, tűzkört látok magam körül, lángokat, amikor egy egyszerű kézjellel visszaküldöm rá, felerősítve, immár lángszökőkútként.
Ijedten ugrik hátra. Elvigyorodom.

-Nem rossz. De lehetne jobb is. Figyeld meg hogy kell csinálni...
Felállok vele szemben és egy bonyolult kézjellel kezdem.
-A lényeg hogy a fejlettebb Genjutsu-knál a chakra-d a testeden klívülre küldöd...biztosan elmagyarázta a sensei-d..de elárulok egy titkot... sokkal könnyebb úgy irányítani a genjutsudat..ha azt képzeled hog valamien állat...vagy bármi más ami nem testetlen..elvégre a Genjustu-nál a chakrád az ami megtámadja az ellenfelet.

Felemelem a kezeimet és befejezem a kézjelsort.
-És most... megmutatom hogy kell csinálni... -jegyzem meg kuncogva.

Jutsum hatására a terem falai elmosódnak a szemem előtt, csak őt látom, és a testét körülvevő kékes fényt..az ő chakráját. Mikor eléri őt a támadás ledönti a lábáról. Behunyom a szemem hogy lássam amit ő lát.

Egy erdőben fekszik, a fű között, teljesen meztelenül. Hmm...igazán fincsi. A gondolatalaimmal irányítom a jutsut, miközben felhőtlenül élvezem a műsort. Illúzióbeli énem is vigyorog, felhőtlenül, miközben a fiú karjaira és lábaira kígyók tekerednek. Lehajol hozzá, egészen közel az arcához. Én adom a szájába a szavakat.
-Látod...teljesen olyan mintha valóság lenne..de most akár porrá is zúzhatnám a testedet... - illúzióbeli alteregóm a mellkasára csúsztatja a kezét, ott ahol a szíve van, és kicsit megszorítja, de nem annyira hogy fájjon. Elkerekednek a szemei.
Majd gonosz ikrem az arcához hajol és végignyal az ajkain. Hmm..még nézni is roppant izgató.
-Kérlek..fejezd be... -sóhajtja halkan, mikor már a nyakán kalandoznak az ajkai, és hosszú ujjai a combját simogatják.
Na jó, ennyi elég volt.

Megszüntetem a jutsut és kinyitom a szemem. Ugyanúgy hever a földön, mint az illúzióban, csak most felöltözve. Az arca rettentő vörös, és szaporán veszi a levegőt.

Elvigyorodom.

-Remélem megértetted a technika lényegét. Ez a néhány kézjel könnyen elsajátítható. -megmutatom neki a kézjeleket. -Viszont az illúzió fenntartása és irányítása már nem annyira. A chakráddal kell tökéletesen bánnod, hiszen azzal irányítod a jutsut.

Feltápászkodik a földről és leporolja a ruháját.

-Most próbáld meg -nézek rá komolyan.
Eltökéltem bólint.
Kíváncsi vagyok milyen szenvedést talált ki nekem az illúziójában.

Először engedem hogy magába szippantson az örvény. Kíváncsian nézek körül. Virágos rét mindenhol...ez lenne egy illúzió...ugyan...ez kicsit sem rémisztő. Ám ekkor a virágok indákkal kapnak a kezem, lábam után, és feltekerednek rám. Ő felettem áll, egy karddal a kezében amit a nyakamhoz illeszt.

-Ügyes... -szólalok meg halkan. -De ellenem semmit sem ér. -teszem hozzá. Az indák által fogvatartott test szétporlik, mintha nem is én lettem volna, és megjelenek a háta mögött. Átfogom a derekát, és a nyakához hajolok.

-Megvagy. -suttogom halkan a bőrébe és végignyalok a nyakán. Kész, már én uralom az illúziót.

Megszüntetem a jutsut és elengedem. Elhúzódik tőlem és hátrál két lépést.
-Nem volt elég jó...próbáld újra...-parancsolok rá, ő pedig bólint.

Eltökélt. Igen az...és bátor...nagyon is.

***

Így telik az egész délután. Végül én vagyok az aki rászólok hogy mostmár hagyjuk abba. Elfáradt...látom rajta...noha igyekszik nem mutatni. A legutolsó genjutsu, amiben először egy szakadékba akart vetni, majd mégis ő esett bele.. meztelenül az ágyamba... kicsit sok volt neki, mert még mindig piheg,

-Ennyi elég volt mára.
Elindulok az ajtó felé, majd mikor kinyitom visszanézek rá.
-Holnap innen folytatjuk....addig is pihend ki magad...a második kör sokkal keményebb lesz.. -rávigyorgok. -Sosem gondoltam volna hogy ilyen gyorsan tanulsz... nem hittem el amíg magam nem láttam...de nagyon örülök... -teszem hozzá kuncogva, azzal eltűnök az ajtó mögött.



Kabuto:

Egy erotikus álmokkal túlfűtött éjszaka után izzadva riadok fel, és levegőért kapkodva pillantok körül. Hahh... a szobám. Megtörlöm gyöngyöző homlokom, és kikászálódom a nagy ágyamból, ami nem olyan nagy, mint Orochimaru-é, de azért két-, háromszemélyes. Kibotorkálok a fürdőszobába, és a zuhany alatt lehűtöm felhevült testemet. Soha nem voltak még ilyen problémáim, csak amióta itt vagyok, azóta... nem tudom kipihenni magam rendesen.


Frissen, illatosan lépek ki a szobám ajtaján, és a labor felé lépkedek kényelmesen, közben gondolataimba merülök. Ha ez Rejtett Hang-falu, akkor nem csak ebből a föld alatti rejtekhelyből kell állnia... bizonyára a közeli települések is a fennhatósága alatt állnak. Jó lenne egyszer majd körülnézni... És egyúttal a szomszédos földek egyikére is szeretnék ellátogatni... az egykori Rejtett Hold-falu romjait megnézni, s a szüleim sírját megkeresni... Ahogy Orochimaru-tól kapott titkos ANBU jelentéseket átolvastam, és a saját emlékeimet összevetettem, már azt is tudom, mikor van a valódi születésnapom... Két hónap múlva... 15 éves leszek. 11 évvel ezelőtt vesztettem el mindent, ami a legfontosabb és a legdrágább volt nekem...


Komor hangulatban lépek be a laborba, és kezdek dolgozni. Az új vegyszer hamar elkészül, és az első teszten is átmegy. Remek. Mi ez...? Ez a szer... megerősíti a sejtfalakat! Hm... Érdekes. Holnap még elvégzek néhány kísérletet vele...


***


Könnyű ebédet készítek magamnak a lakosztályom kis konyhájában, és közben az ajándékba kapott tekercseket olvasgatom. Van köztük néhány nagyon hasznos jutsu, feljegyzések a Hold-ninjákról, és kutatási eredmények. Hm... Orochimaru tényleg nagyon figyelmes velem, hogy ilyen körültekintően összeválogatott számomra sok mindent.



Pihenek még egy keveset, és elindulok a gyakorlóterem felé. Benyitok, de nincs itt senki.

- Mindenkit a nagyterembe hívott. - hallom a hátam mögött. Megfordulok, és a lilahajú, zöldszájú, kétfejű fickó gúnyosan mosolygó arcába nézek. Kifejezéstelen arccal nézek rá, ajkaimon a szokásos félmosoly...
- Értem. - bólintok, és elé állok. - Kabuto vagyok.
- Tudom. Már mind tudjuk ki vagy, és miért vagy itt. - mondja hihetetlenül mély hangján, és a gúnyos mosolya letörölhetetlen. Álarc. Értem én. Egy ilyen társaságban, amiben Ő van, szükség is van rá. - Sakon. - folytatja, és elindul a folyosón. Gondolom ez a neve. Felzárkózom mellé, és együtt megyünk tovább. Furcsán néz ki...

- Azt hallottam, hogy egy különleges pecséten dolgozol. - néz rám komoly arccal, és kinyit egy ajtót. Átértünk egy másik folyosóra. - Orochimaru-sama azt mondta, hogy ezzel sok chakrát fog tudni adni nekünk, amely által erősebbek leszünk.
Nem válaszolok, hiszen ez nem kérdés volt. Elmesélte amit tud.

Kis csönd után megint megszólal.
- Megkérdezhetem, hogy haladsz vele? - pillant rám oldalról. Hm... érezhetően udvariasabb a hangneme. Megigazítom a szemüvegemet egy könnyed mozdulattal, közben gyorsan végigfuttatom agyamban, mennyi információt közöljek vele.
- Hamarosan megkaphatjátok a pecsétet. Már csak néhány kísérlet van hátra. - válaszolok lágy hangon. Ebben a két mondatban minden benne volt, ami érdekelte.
Sakon-ra pillantok, és látom rajta az izgatott öröm jeleit. Megtorpan egy ajtó előtt, és a kilincsre teszi a kezét.
- Üdvözöllek a Hang-faluban. - néz rám. Nem mosolyog, de érezhetően csökkent a belőle sugárzó fagyosság. Heh, még a végén beilleszkedek...
- Köszönöm. - biccentek komoly arccal.

A teremben már mindenki ott van. Hosszú tölgyfaasztalnál ül Orochimaru, az emberei körülötte állnak. Sakon is odasétál, én pedig a fal mellett meghúzódva, karba tett kézzel, kényelmesen megtámaszkodva várom a megbeszélés végét. Senki nem veszi észre, hogy beléptem, kivéve Kimimaro-t. Le sem veszi rólam komor smaragdzöld tekintetét, arca kifejezéstelen. Hm... biztos neheztel még rám a múltkoriért. Meg tudom érteni, hiszen csúnyán felbosszantottam. Elszakítom szemeimet róla, és Orochimaru-t kezdem figyelni. Nem mosolyog, komor az arca. Mély hangja most csöppet sem bársonyos... sőt, parancsolóan kemény. Egész lényéből sugárzik a hatalom és az erő...

Igazi vezető egyéniség.

Nem csoda, hogy a Harmadik Őt akarta következő Hokage-nak. Vajon miért nem tette azzá? Ezért fordult a falu ellen? Vagy más oka van rá? A kérdéseimre idővel biztosan választ kapok...


- ...öljétek meg mindet. Nem akarom hogy akár egy is a rejtekhely közelébe jöjjön. - fejezi be az eligazítást határozott, mély hangján. Még beszél egy keveset, majd Kimimaro-hoz fordul, mint vezetőt utasítja, és a csapat elindul.
Igen, Orochimaru jó vezető. Határozott, intelligens és erős.

Észreveszi, hogy figyelem. Tudatosul benne, hogy mindent hallottam, de látszólag nem zavarja.
- Gyere csak Kabuto-kun. - int a kezével, és én ellököm magam a faltól, amihez idáig támaszkodtam kényelmesen. Ő is feláll, és az ajtó felé indul. Csendben követem.
- Kipihented magad? - kérdezi kedvesen. Hangja ismét bársonyosan simogató. Milyen gyorsan vált át a stílusa... Vajon melyik az igazi Orochimaru? Akit az előbb láttam, vagy aki most előttem lépked?
- Igen. - válaszolok kifejezéstelen arccal.

Csendben követem őt a gyakorlóteremig, belépünk a nagy ajtón, ő pedig a falhoz támaszkodva végigmér. Mosolyog... szeretem amikor ilyen.
- Jól van, akkor kezdjük. - vág bele határozottan. Izgatottságomat leplezve komoly arccal figyelem amit mond. Elmond mindent a genjutsukról, amit idáig is tudtam, de nem vágok közbe, figyelem, amit mond.

Már csak azért is, mert Ő mondja, és ha beszél hozzám, mindig maximálisan odafigyelek rá.

Befejezi, és várakozóan néz rám.
- Nos, mivel bizonyára te is tudsz egy párat...először mutasd be mit tudsz...aztán arra építünk valamit... - mondja halkan, és a terem közepére sétálva szembefordul velem.
Most olyan komoly az arca... félelmetes ellenfél.
- Támadj meg! Gyerünk! - bíztat. Jól van. Pecséteket formálok, és a kedvenc genjutsumat idézem meg, egy tűzfalat. Könnyedén int egyet, és a tűzfal visszacsap rám, hatalmas lángszökőkút formájában. Hihetetlen milyen erős! Rémülten hátraugrok előle, de hirtelen eltűnik. Levegőért kapkodva nézek fel Orochimaru vigyorgó arcára. Látom, megint nagyon jól szórakozik az én számlámra.

- Nem rossz. De lehetne jobb is. - mondja ismét komolyan. - Figyeld meg hogy kell csinálni...
Torkomban dobogó szívvel figyelem, ahogy kezeivel bonyolult pecséteket formál, és teste körül felizzik hihetetlen erős chakrája... félelmetes... még hosszú, fekete haját is meglebbenti a chakra-szél. Közben mély, zengő hangon beszél hozzám...fenséges látvány.
- A lényeg hogy a fejlettebb Genjutsu-knál a chakra-d a testeden kívülre küldöd...biztosan elmagyarázta a sensei-d..de elárulok egy titkot... sokkal könnyebb úgy irányítani a genjutsudat..ha azt képzeled hogy valamilyen állat...vagy bármi más ami nem testetlen..elvégre a Genjustu-nál a chakrád az ami megtámadja az ellenfelet. - mondja. Hű... Minden szavát elraktározom az agyamban, és a kézjeleket is lefényképezem szemeimmel, memóriám fényképalbumának.
- És most...megmutatom hogy kell csinálni... - mondja, és felkuncog. Ajaj, ha ő ilyet csinál, akkor mindig pórul járok...

Minden elmosódik körülöttem, Őt is elveszítem szemem elől, és hirtelen zuhanni kezdek, majd valami puhán huppanok. Hanyatt fekszem... tétován felülök, hogy körbetekintsek. Egy erdőben vagyok... lenézek... úristen! Meztelen vagyok! Rémülten takarom el magam, és felpillantok. Előttem áll, és vigyorog... Ez nagyon gonosz volt most tőle! Ég az arcom szégyenemben... Körém siklik néhány kígyó... tekergőzve csusszannak rám, karjaimat és lábaimat lefogják. Már nem tudom takarni szemérmemet... Istenem...ez annyira kínos...

Orochimaru perverz vigyorral hajol fölém, és halkan megszólal.
- Látod...teljesen olyan mintha valóság lenne...de most akár porrá is zúzhatnám a testedet... - duruzsolja, miközben meleg tenyerét a mellkasom csupasz bőrére simítja, és belemarkol a bőrömbe, finoman megszorítva. Levegőért kapkodva nézek fel rá, és szinte elkábít az érzéki mosolya... az érintése... Lehajol hozzám, nyelvével finoman végigsimít az ajkaimon... Ezt nem bírom... ez annyira izgató... Ha tovább csinálja... én...
- Kérlek... - próbálok értelmes hangon megszólalni, de csak sóhajtásra futja. Ajkai már a nyakamat perzselik, érzékien és lágyan... és meleg keze a combomon simít végig. Remegek már, mint a kocsonya... - ...fejezd be... - könyörgök halkan.

Minden elsötétedik, és újra kivilágosodik. Ismét a gyakorlóteremben vagyunk, ő még ugyanott áll, ahol az előbb. Csak én fekszem a földön, de legalább rajtam van a sötétlila ruhám. Ég az arcom, és még mindig légszomjjal küszködöm...

Zavaromat látva széles vigyor terül szét az arcán, és én még ebbe is beleremegek. Mi a fenét művel velem...?

- Remélem megértetted a technika lényegét. - mondja csevegő hangnemben, mintha mi sem történt volna. - Ez a néhány kézjel könnyen elsajátítható. - mutatja, és már komoly az arca.
Feszülten figyelem a kézjeleket, és mindent alaposan megjegyzek. - Viszont az illúzió fenntartása és irányítása már nem annyira. A chakráddal kell tökéletesen bánnod, hiszen azzal irányítod a jutsut.

Igen, ezért olyan nehéz. Felállok, leporolom magam és az aranysárga szemekbe nézek.
- Most próbáld meg. - mondja kellemes, cirógató hangján.
Menni fog. Érzem. Behunyom a szemeimet, felidézem magam előtt az összes kézjelet, majd amiket mondott.

„... sokkal könnyebb úgy irányítani a genjutsudat...ha azt képzeled hogy valamilyen állat...”
Követem az elmondottakat, és összeállítom a jutsut, majd amikor érzem a bizsergető feszültséget, összeállítom a fejemben amit láttatni akarok. Felnézek rá, és a chakrámat ráuszítom, mint egy kutyát. Behunyom a szemem, hogy lássam amit Ő is. Virágos rét... igen, szeretem a szép színes virágokat. Látom rajta, hogy nem tetszik neki. Gondolom nem tartja elég félelmetesnek. A virágokból indákat növesztek, és lefogom velük Őt, majd egy kardot szegezek illúzió-Kabutommal a torkához.
- Ügyes... De ellenem semmit sem ér. - mondja halkan, és hirtelen eltűnik. Mögöttem, az igazi testem mögött jelenik meg újból, a hátamhoz simul, erős karjai a derekamra fonódnak...
- Megvagy. - suttogja a nyakamba, leheletével ingerelve érzékeny bőrömet... majd meg is nyalja... Megremegek, behunyom a szemem, és elveszítem irányításomat a jutsum felett, de nem érdekel... Gyengülnek a térdeim... ha ezt így folytatja tovább, szétfolyok a földön... Szedd össze magad Kabuto!

Orochimaru egy mozdulattal megszünteti a jutsumat, és elenged végre. Gyorsan szembefordulok vele, és ismét menekülök, hátrálok. Lassan kezd szokásommá válni...

- Nem volt elég jó... próbáld újra... - mondja határozott hangon.
- Értettem . válaszolok halkan. Felemelem a kezeimet, és órákon át újra és újra próbálkozom. Természetesen ellene semmit sem ér, de még én is észreveszem, mennyire fejlődöm közben. Egyre jobbakat találok ki, és egyre nehezebb megtörni a jutsumat. Persze mindent a visszájára fordít, és a mély arcpír lassan állandósul arcomon, de nem bánom. Tanít engem, mégpedig nem is akármire... És hogy közben kiéli perverz hajlamait? Nem baj... a lényeg, hogy nem bánt engem. Csak játszadozik velem. Tegye, ha ez jól esik neki, csak váljon hasznomra.

Amikor az ágyában fekszem meztelenül, és mélypiros árnyalatokban pompázó arccal levegőért kapkodva nézek rá, feloldja a jutsuját. Ez már sok volt... Kimerültem mind testileg, mind lelkileg...
Észre veszi rajtam, és halkan megszólal.
- Ennyi elég volt mára. - indul az ajtó felé nyugodt léptekkel. - Holnap innen folytatjuk...addig is pihend ki magad... a második kör sokkal keményebb lesz... - mosolyog. De ez a mosoly... azt ígéri, amitől a legjobban tartok...
Némán bólintok, mert félek megszólalni.... röhejes cincogás lenne belőle, annyira hatása alatt vagyok még mindig... lángol az arcom, a testem...
- Sosem gondoltam volna hogy ilyen gyorsan tanulsz... nem hittem el amíg magam nem láttam...de nagyon örülök... - kuncog, és én már a csukott ajtót nézem dermedten.

Csak fekszem a földön, a plafon boltívét bámulom kábán... egyre nehezebben őrzöm meg a hidegvéremet, amikor játszadozik velem. Valamit ki kell találnom, mert ha ez így megy tovább...

Végre megnyugszom, és feltápászkodva az ajtóhoz támolygok. Nem sok chakrám maradt... Pihenésre van szükségem. A folyosó falának támaszkodom időnként, de biztosan haladok előre... már nincs sok hátra... már csak néhány méter...
- Te mit csinálsz? - hallom a hátam mögött a mély hangot. Már csak ez hiányzott...

Hátrapillantok, és a smaragdzöld szemek érdeklődve mérnek végig. Na igen, elég romosan festek.
- A szobám felé vánszorgok éppen. - válaszolom enyhe szarkazmussal. Kimimaro szemei dühösen megvillannak, de azonnal visszanyeri önuralmát. Ügyes... Csak nem gyakoroltál?
- Miért vagy ilyen állapotban? - mordul rám, és mellém lépve lenéz rám. Szándékosan áll ilyen közel, hogy magasságbeli fölényét éreztesse velem. De most olyan fáradt vagyok, hogy még erre is nagyívben...hm...

Sóhajtva lépek előre, de ő nem tágít.
- Gyakoroltam Orochimaru-sama-val a genjutsut. Kimerültem teljesen... - válaszolok, és ellököm magam a faltól. Már csak néhány méter, és elérem az ajtómat. Vár az ágyacskám... párnácskám...takarócskám...
- Tényleg? - hallom meglepett hangját, és felnézek rá. Miért ilyen meglepett? Ehh, kit érdekel... Már nincs sok hátra...
Hirtelen felemelkedem, és megdöbbenek. Mi ez? Felpillantok... Kimimaro a karjaiba vett, és határozott léptekkel visz a szobám felé.
- Tegyél le légy szíves... tudok menni egyedül is. - mondom kifejezéstelen arccal, és kalimpálni kezdek lábaimmal.
- Hallgass. - szól rám, mint egy gyerekre. Hm... Szót fogadok, és végre a szobámban vagyunk. Letesz az ágyamra, és már indul is kifelé.
- Köszönöm... - mondom tétován, és ő visszanéz a válla fölött rám.
- Szívesen. - válaszolja, majd becsukja maga után az ajtót.

Hahhh... ágyacskám... párnács..............................


***


Pokoli fejfájásra ébredek. Na igen, a genjutsuk visszaütnek a tapasztalatlan használókra...
És a fejfájás még nem elég... szörnyű rémálmaim voltak. Még mindig könnyes az arcom...

„Fújd el a gyertyát Kabuto!”

„Boldog születésnapot fiam.”
„Ő az egyetlen túlélő?”

Remegő kezeimmel letörlöm az arcomat, és a fürdőbe vánszorgok. Jócskán elaludtam, de most nincs kedvem a laborban görnyedni. Most nem...


Délben végre összekaparom magam, és elindulok a gyakorlóterembe. Ő már ott van, és egy nagy kígyót simogat, ami a vállán nyugtatja busa fejét. Hangokat hallottam amikor beléptem. Lehetséges, hogy az a kígyó tud beszélni? Vele beszélgetett?
Feléjük lépek, és udvariasan meghajtom a fejem.
- Üdvözöllek Orochimaru-sama. - köszöntöm formálisan.
- Kabuto-kun... gyere közelebb bátran. - mosolyog, és intésére a kígyó elsiklik a fal felé.
Felnézek az aranysárga szemekbe... olyan jó látni Őt.
- Történt valami? - fürkészi az arcomat.
Talán észrevette? Hogy lehet? Hiszen pókerarcom tökéletes nem?
- Semmi... - válaszolok, és magamra erőszakolom szokásos félmosolyomat.
Bólint, és felém nyújt valamit. Mi ez? Óvatosan elveszem, és széthajtogatom. Egy homlokpánt.
- Észre vettem, hogy nem hordod a levél-szimbólumos pántot... érthető okokból. És mivel már a Hang-falu ninjája vagy, ezért gondoltam nem árt, ha van egy ilyened. - mondja lágy, bársonyosan simogató hangján.

Remegő ujjakkal simogatom meg a fémlapon lévő szimbólumot. Igen... ez kellett nekem... Végre olyan faluhoz tartozom, amiről elmondhatom, hogy igazán az enyém.
- Köszönöm. - suttogom, mert nem tudnék normális hangon megszólalni. Nem tudok felnézni sem, mert a szemeimből könnycseppek készülnek kicsordulni...
Sápadt keze az állam alá nyúl, és felemeli az arcomat. Behunyom a szemem, hogy ne lássa a fájdalmamat. Ez csak rám tartozik... Könnyeim azonnal végigfolynak arcomon.
- Kabuto... - hallom a hangját. - ...nézz rám.


Orochimaru:

Másnap már egész korán a gyakorlóteremben vagyok, és osztom az utasításokat kígyóimnak...egy párat szétküldök a felszínen.. hogy elintézzék az esetleges elmenkült betolakodókat.

Azok sziszegve siklanak el..kivéve egyiküket. Egy hatalmas fehéret amelyik a karomra tekeredve pihen rajtam, a vállamon nyugtatva a fejét.
Mélyről jövő szisszenéssel emeli rám a tekintetét.
-Nyugtalan vaaagy... -sziszegi, a nyelvével megsimogatva az arcom. -Érzem a chakra-don...
-Neem. -felelm kuncogva. -Csak izgatott. Az nem ugyanaz. -vigyorodom el.

Ekkor meglátom őt belépni a terembe.
- Üdvözöllek Orochimaru-sama. -hajol meg előttem udvariasan.
- Kabuto-kun... gyere közelebb bátran. -felelem mosolyogva. Intek a kígyómnak, mire az lesiklik rólam...és a falhoz megy.

Ő pedig közelebb jön. Érdeklődve fürkészem az arcát. Mintha szomorú lenne...vagy csak fáradt?
- Történt valami? -kérdezem.
- Semmi... -feleli gyorsan és rámmosolyog. Megjátszott mosoly. Ejnye..szerinted én látok át ezen? Mindegy..nem teszem szóvá.
Előveszem a kimonom alól fejpántot amit neki szántam, és átnyújtom. Kíváncsian veszi el.
- Észre vettem, hogy nem hordod a levél-szimbólumos pántot... érthető okokból. És mivel már a Hang-falu ninjája vagy, ezért gondoltam nem árt, ha van egy ilyened. -magyarázom kedvesen.

Nem állom meg mosolygás nélkül ahogy látom hogy remegő kézzel simít végig a fémlapon. Tényleg ilyen sokat jelent neki ez a kis dolog?
- Köszönöm. -feleli halkan. Nem néz rám, viszont a kezei még mindig enyhén remegnek. Figyelmemet az sem kerüli el hogy behunyt szemeiből könny csordul arcának bársonyos bőrére. De nem..nem néz rám..még véletlenül sem.
- Kabuto... -kérem lágyan. -... nézz rám!

Ez nem parancs... kérés. Az álla alá nyúlok és felemelem a fejét. Kinyitja a szemeit, én pedig közelhajolok hozzá és a nyelvemmel itatom fel a könnycseppeket a bőréről, majd illatos hajába fúrom az arcom és magamhoz húzom.

Nem ellenkezik..talán túl meglepett hogy tudok ilyen is lenni...vagy még nem kapott észbe. A mellkasomra vonom a fejét, és végigsimítok a haján. Ujjam beleakad a hajgumijába amit észrevétlenül tüntetek el, és a hajába túrok. Élvezem ahogy hozzám simul a teste..már ez is elég ahhoz hogy felszítsa bennem a vágyat, és egy kis a hang a fejemben egyre csak azt követeli hogy éljek a lehetőséggel. De nem teszem. Van elég önuralmam. Mindig is volt. Én nem vagyok az az érzelmes fajta...és ha kell higgadt tudok maradni.

-Mostmár hozzám tartozol... a Hangfaluba... Konoha nem tehet ellene semmit. És meg fogják bánni hogy kirobbantották azt a háborút...hidd el... -jegyzem meg halkan, majd szinte magamban suttogva hozzáteszem: -...és azt is hogy nem engem választottak a 4. Hokagének...

Kezd kissé magához térni mert eléggé feszeng úgyhogy elengedem.

-Nos, akkor folytassuk az edzést. -nézek fel rá mosolyogva.
Eltökélten bólint.

-Mivel medi ninja vagy így azt hiszem folytassuk a fizikai sebzéssel. Genjutsu-val is okozhatsz fizikai sérülést..és ebben az esetben..mint mondtam, nem kell közelmenned az ellenfélhez. Azt akarom hogy amint rámszórtad a genjutsudat.. támajd meg és próbálj megsebezni..teljesen mindegy milyen technikát használsz..amit akarsz..akár az új jutsudat is gyakorolhatod... a lényeg hogy erősen koncentrálj arra hogy a genjutsu beli alakod is azt a technikát használja..és akkor a chakrád sebezni fog... ami a genjutsuban történik...az fog a valóságban is a testemmel...
-...de...
-...ugyan... ez csak akkor történik ha elbírsz kapni... -vigyorodom el magamban. -...de talán mondanom sem kell hogy ez nem lesz könnyű feladat...

Úgy néz ki ez meggyőzi, mert felveszi a támadó állást és pecséteket formál a kezével. Hmm..mi ez..ezt még nem láttam...

Behunyom a szemem és hagyom hogy elérjen a jutsu. Sötét van... alig látok magam körül valamit. Ügyes... el akarod tompítani az érzékelésem. Surrogó hang.. megvagy.. -elkapom a karját, de ügyesen kirántja a kezemből. Pedig nem látom..de ő nem tudja amit én igen..hogy pont olyan jó a szaglásom és hallásom mint egy kígyónak.. a szemeim se véletlenül sárgák..
Az ő finom illatát pedig már messziről érezni. Csukott szemmel is tudom hol van.

Érzem hogy megváltozik a chakrája... egy jutsu? Igen bizonyára. Elugrom előle mikor felém ugrik. Kezemben megjelenik egy tűzgömb... mint akkor régen..amikor megmentettem őt.

Így már látom őt. Kezei kéken világítanak. Pont mint amikor gyógyít..csak most sebezni akar vele. Ügyes...

Felém kap.. pontosan kiszámított mozdulattal, mintha tudná merre akarok mozdulni. Nem nyert... megpördülök és elcsapom a kezét.
Elvigyorodom. Jóó..ezt kezdem élvezni.

-Ügyes...próbáld újra.. -bíztatom. Felém ugrik, én pedig ellépek előle..egy kecses mozdulattal.. mintha sétálnék. Ám ekkor mozgást hallok a hátam mögül. Mi a...??

Lebukok így csak a karomat vágja végig valami. Megfordulok és elégedetten vigyorodom el. Kage bushin? Ügyes...nem gondoltam volna. Kinyújtom a kezem, mire egy kígyó jelenik meg, és beleharap... a klón pedig füssté válik.

Na mostmár én jövök. Megidézek két kígyót, akik elkapják a bokájánál. Na, most mozdulni sem tud. Elégedetten vigyorodom el.
Tetszik ez a helyzet. Ráérősen sétálok oda hozzá és megragadom az állánál. Nem csinálok semmit...csak tartom..kényszerítem hogy a szemeimbe nézzen. És amikor megteszi..átváltozik a környezet körülöttünk.

Egy fürdőhelységben vagyunk, hatalmas teremnyiben, ahol a falakra szerelt bronz állatfejek köpik a vizet vastag sugarakban. A mellkasára csúsztatom a kezem és falig tolom. A kígyók még mindig a fogaik között tartják a bokáit..nem harapják meg, de ha cask egy picit is megmozdulna..beléje mélyednének azok a hegyes fogak...ezt pedig ő is tudja..így nem mozdul.

Elmosolyodom az arckifejezésén. Ég nem is csináltam semmit, mégis elpirult. Mi az? Mire gondoltál?
A nyakához hajolok és végighozom rajta az ajkaimat, kezet pedig a pólója alá csúszatatom, úgy ahogy Kimimaro tette. Láttam rajta mennyire zavarba hozta ez akkor..talán még élvezte is. És most sincs másként.

-Ahogy képest hogy genjutsu..elég valóságos nem? -kérdezem kuncogva, majd megcsókolom. A kezeit nem kötöttem meg, mégsem próbál meg eltolni magától. Okos fiú...úgysem tehetsz ellene semmit. Szevedélyesen..vadul veszem birtokba az ajkait, táncba hívom a nyelvét, miközbe kezemmel a mellkasán simítok végig. Istenem...milyen finom a bőre.

Ez lassan túlmegy minden határon...ha így folytatom nem bírom abbahagyni..
Elszakítom tőle az ajkaimat, és egy mély lélegzetet véve próbálok lenyugodni.

Elégedett mosollyal lépek el tőle, eltüntetem a kígyókat. Lihegve roskad a fal tövébe, majd mikor közelebb indulok hozzá összeszedi magát és feláll.

A ráhullot vízcseppek gyémánt csillogással verik vissza a fényt a hajáról. Nedves a ruhája..az arca az ajkai. Hmm... igazán izgató látvány..

-Akarod folytatni? -nézek rá mosolyogva, mire szó nélkül megindul felém. Azt hiszem ez igent jelent. Elugrok az útjából. A kezével suhint utánam, megérinti a mellkasomat. Szétrobban bennem valami furcsa érzés...ajajj...ez az a technika lesz. Igen..fájdalom...

Na az én chakrámat nem kapod meg ilyen könnyen. Megragadom a nyakát és annál fogva emelem. Fellazul a koncentrációja...a jutsuja is gyengül..én pedig ezt használom ki, és megszüntetem a genjutsut.

Hallom levegő után kap, mint akinek tényleg a nyakát folytogatták. Nos igen..ez ez a fajta genjustsu.

Végignyalom a karomat ahol megvágta, és lenyalom róla a vért. A kimonom is elszakadt..de nem zavar.. van belőle egy pár.
Nem is gondoltam volna... nem sokan vannak akik meg tudnak lepni..pláne akik meg is tudnak sebezni.
Elvigyorodom. Ez a fiú...különleges...már az első perctől sejtettem.

A lépteire kapom fel a fejem. Idesétál hozzám. Felnézek rá, mosolyogva.
-Lenyűgöztél Kabuto-kun.. -jegyzem meg halkan, direkt elmélyítve a hangomat. -..már a tegnaphoz képest is sokat fejlődtél...ha nem én lettem volna az ellenfeled...már minden bizonnyal halott lenne.

Látszólag jól esnek neki a szavaim, holott bizonyára rengeteg dicsértet kapott már. Akkor mi ez a halvány mosoly az arcán. Ez mintha nem olyan lenne mint azok az álmosolyok amiket folyton mutat.

-A sebed.... meggyógyítom.. -fogja meg a kezem és tenyerét a karomra fölé tartja. Ajajj..túl közel van.

Bár ő a karomat bámulja, én nem bírom levenni a szemem róla. Nyakának ívéről..a selymes bőrről, amit miután megízleltem... nem bírok kiverni a fejemből.

Megcirógatom az arcát, és mikor felnéz rám, kissé meglepetten.. lehajolok hozzá és megcsókolom. Hmm...újra játsszuk az illúziót? -vigyorgok magamban.

Egy pillanatra abbahagyom a csókot, majd újrakezdem..mikor már azt hinné vége.. jó játék... teljesen meglepem vele, mert látom azt a furcsa tekintet. Fekete szemek...sötétek mint az éjszaka. Szinte nem is látom bennük a pupillát, csak mikor rávetül a fény. De akkor....csak még gyönyörűbbek.

Mosolyogva húzódom el tőle. Magamhoz intem hófehér kígyómat és megsimogatom a fejét mikor felsiklik rám.
-Még nem fejeztem be... -sóhajt fel, majd rám néz.. Mintha aggódna... heh..milyen aranyos...de egy vágásba nem fogok belehalni...mégha ő ejtette is rajtam. A kis rafinált...hehe.. na ezt se néztem volna ki belőle.

-Arra semmi szükség.. -felelem fölényes vigyorral. Kígyóm a fülembe sziszeg valamit. Felkuncogok.

Érdeklődve néz rám, csodálkozva.
-Mit mondott? -teszi fel a kérdést ami megfogalmazódott benne.
Elégedetten nyugtázom. Ezek szerint sejti hogy a kis barátom elég különleges. Gondoltam hogy előbb utóbb feltűnik neki..elvégre jó megfigyelő. Nagyon okos. Kidomaru 3 év után is azt hiszi hogy csak kedvtelésből tartom őket hogy az intelligenciájuk a béka segge alatt van. De talán...a kígyóim..köztük ez az egy.. rajta biztos túltesz IQ-ban,

-Azt hogy nagyon fincsi lehetsz. -vigyorodom el. Látom hogy zavarba hozza a válaszom, de nem felel semmit.

-Azt hiszem..itt most be is fejezhetjük az edzést. -teszem hozzá komolyan. -6 körül jönnek vissza a többiek, akkor téged is várlak a tanácsteremben..ahol a múltkor voltam. Meg kell beszélnünk a részleteket, mert lehet hogy nem úgy alakul minden mint ahogy terveztem. -húzom el a számat.

Bólint hogy megértette. Megvárom amíg kisétál az ajtón, csak akkor szólok a kígyómhoz.
-Igen... -vigyorodom el. -..én is egyetértek veled...