Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orochimaru:


Imádom hogy ilyen mértékben zavarba lehet őt hozni. Nagyon élvezem, mint olyan sok mást. Egyszerűen annyira... vigyorogni támad kedvem tőle.

Igen, láthatóan zavarban van, és zavarja hogy az ő alakjában vagyok. Mondjuk biztos furcsa lehet. -nevetek magamban.
Mikor a nyakát kezdem el kényeztetni az ajkaimmal, és meghallom halk sóhajait aztán végképp elszakad a cérna. Lassan ott tartok, hogy nem érdekel hol vagyunk, kell nekem ez a fiú, itt és most.

- Ahh... - sóhajt halkan. - ...változz vissza kérlek...

Halkan felnevetek a kérésére. Nem bírom ki vigyorgás nélkül, de végülis megszüntetem a jutsut.

Úgy...szóval engem jobban szeretnél?

Elégedetten csillogó szemekkel nézek rá, és látom hogy már ő is mosolyog. Ez nem az az álmosoly, ez most más. És nekem szól. Hogy oda ne rohanjak...hehe.. igazán csábító. De előbb vissza kell mennünk.

Most nem lehet. Most nem.

Megsimogatom az arcát, majd visszahúzom a kezem.

Mondom neeeem.

Na azért. -förmedek magamra. Na ilyen se történt még. Nem szoktam ennyire elveszíteni a fejem.

Hála nekem nyertünk több mint két hetet. Ki kell használnunk ezt az időt. Egy halk hang a fejemben hozzá is teszi: -Igen, minden értelemben.

- Menjünk. -mondom halkan, és elindulunk vissza a Hang falujába.


***


Röpke két óra alatt megjárjuk az utat. Könnyedén tart lépést velem, amit elégedett mosollyal jutalmazok mikor megérkezünk.

Végre... itthon vagyok... viszlát Konoha.. viszlát kötöttségek... viszlát ostoba Hokage..és jouninok... most aztán tényleg azt tehetek amit kedvem tartja. Igen, ez kellett nekem.
Sosem voltam jó alatvaló, valahogy nem szolgának születtem és ezt szerintem a vén Sarutobi is belátja majd, ha eddig még nem látta be.

Nos, fájdalmas felismerés lesz neki az biztos. -vigyorodom el magamban.


***


Rögtön a nagyterembe megyünk, én pedig szétküldök néhány kígyót az emberimért. Egy kis gyors eligazítás, és helyzetjelentés sosem árt. Hanyag eleganciával vetem le magam az egyik székbe és ránézek Kabuto-ra aki udvariasan mosolyogva álldogál nem messze tőlem.

- Állj ide mögém. -intek neki, ő pedig engedelmeskedik.

Lassan megérkeznek a többiek is. Érdeklődve fürkészem végig az arcokat. Már említettem hogy remekül tudok olvasni az emberek tekintetéből, így azt is rögtön látom hogy nem történt semmi különös míg távol voltam. Csodás.

Na de várjunk csak... mi ez?

Tayuya fura arccal bámulja Kabutot a hátam mögött. Mintha félne tőle. Nocsak...szokatlan fejlemény. Ezek szerint a fiú tényleg kivívta magának a tiszteletüket. Nem mondom ügyes..nagyon is. Nem sok embert ismernek el felettük állónak, de mégcsak velük egyenrangúnak sem. Arrogáns mind. Valamilyen szinten mind azok.

Hmm... de valami itt nincs rendben..mintha...áh megvan..hol van Kimimaro?

- Kimimaro? -kérdezem.
-Még nincs itt uram. -feleli egyikük. - Gyanús ninjákat látott a környéken, és velük van elfoglalva. Nemsokára visszaér.
-Jól van. Akkor őt majd ti tájékoztatjátok. Egyenlőre úgy néz ki hogy 2-3 hétig maradunk, aztán ismét vissza kell térnünk Konohába egy időre. A terv viszont remekül halad. Suna lehet hogy belemegy a szövetségbe. De ez még nem biztos. Addig viszont fel kell készülnünk. Mindegyikőtöknek erősebbé kell válnia ahhoz hogy győzzünk ebben a csatában. De hamarosan erre is sor kerül, és megosztom veletek az erőmet, most viszont, fokozott óvatosságot kérek. Ha a környező falvak megtudják hogy a rizs vidékének van egy ilyen rejtett faluja mint a miénk, akkor meggyűlik velük a bajunk és nem tudunk másra koncentrálni.

Az őrség továbbra is 4 óránként lesz. Minden nap kimentek a felszínre és két kilométeres sugarú körben mindenkit megöltök aki a falu közelébe merészkedik. Nem szabad hogy akár egy szó is kijusson a határokon túlra. Már a szóbeszéd is veszélyes lehet.

Bólintanak hogy megértették, én pedig elégedett mosollyal nyugtázom.

-Jól van. Elmehettek. -intek, ők pedig távoznak.

Kabuto felé fordulok, és kinyújtom érte a kezem. Látom tudja mit akarok, mert pirulva lép közelebb hozzám, én pedig az ölembe húzom. Nem áll ellent, amit szintén egy elégedett mosollyal veszek tudmásul. Nem kell már sok, és az enyém leszel kicsi Kabuto...méghozzá önként és dalolva. -gondolom magamban elégedetten, és megnyalom a számat.

Megsimogatom az arcát.

- Folytatod a kutatásokat? -kérdezem érdeklődve.
- Természetesen. - bólint. - Konohában sem lógattam a lábam, és a mellékhatások kiküszöbölésével foglalkoztam. Két vegyület már készen van, már csak egy van hátra. Azt még ma este elkészítem, holnap pedig... - látom hogy itt elbizonytalanodik, majf nagyot nyelve folytatja. - ...jöhetnek a kísérletek.
Elfordítja az arcát, nem hagyom, mert az álla alá nyúlva fordítom vissza. Kicsit elsápadt..nocsak Kabuto-kun, csak nem félsz? Vagy csak ennyire megvisel a tudat hogy ilyesmit kell tenned? Nem baj, majd megszokod. A célunkhoz rögös út vezet, de te egyeztél bele. Mostmár nem léphetsz vissza holmi gyengeség miatt.

- Hány emberre lesz szükséged? -kérdezem komoran. Látom hogy szemében felvillan valami az ember szóra. Naigen..sokkal inkább áldozatok. De másra úgysem jók. Ha legalább erős harosok lennének úgyis az oldalamra állítottam volna őket. De így...csak áldozatok. Azok pedig mindenhol vannak.

Közelhajolok hozzá...nagyon közel. Na jól van..mostmár ne szórakozz! Dühösen villantom rá a szemeimet, nem akarom megijeszteni...csak egy kicsit. És úgy néz ki sikerül is, mert ijedten rezzen össze.

- Kabuto... jól tudtad mibe vágsz bele. - suttogom mély hangomon, fenyegető hangsúllyal. - Ők nem számítanak, csak a céljaink. Emlékezz, miért álltál mellém. Vagy talán már elfelejtetted? Más nem számít, csak a céljaink.

Lehajtja a fejét és bólint.

Jól van, ezt már szeretem.

- Bocsáss meg... igyekezni fogok. -feleli halkan.

Rendben. Elhiszem neked. -mosolyodom el magamban. Közelebb húzódom hozzá, már egészen közel van egymáshoz az arcunk. Érzem kapkodó lélegzetvételeit az arcomon.

- Nézz a szemembe. -parancsolom mikor látom hogy lesüti a szemét. Nem szívesen tesz eleget a kérésnek..látom rajta. Most megijesztettem. Nem baj..majd megszokja. - Hány emberre lesz szükséged? -kérdezem meg újra, ezúttal eréjesebben.


- Legalább kilenc... ember kell. -feleli halkan. - Holnap reggel el is kezdhetjük.
Kilenc hm... rendben. Kényelmesen hátradőlök a székben, ő pedig már menne is, de én a derekára fonom a karjaimat és vissztartom. Elvigyorodom.

- Nem mondtam, hogy elmehetsz. -jegyzem meg kajánul vigyorogva. Hihetetlenül élvezem hogy így játszadozhatok vele, egyszerűen imádom. Ez a kis félelemmel kevert zavar az arcán... imádom.

- Bocsánat... -motyogja. Kerüli a szemkontaktust is... hehe..tényleg megijeszhettem. Nembaj így sokkal izgatóbb.

- Csókolj meg! -utasítom halkan, de erőteljes hangon. Félve néz fel rám, látom a szemében a kétkedést, majd mikor gyengéden rámosolygok kissé fellélegzik. Tudok ilyen is lenni ha ezt akarod. Rajtad múlik Kabuto-kun.

Szelíd erőszakkal bontom ki a haját és megszabadítom a szemüvegétől is. Így sokkal szebb az egész arca. Leveszem a homlokpántot, amin már újra a hangjegy díszeleg. Elégedetten mosolyodom el.

Beletúrok a hajába, gyengéden belémarkolva húzom közelebb magamhoz. Ujjammal végigsimítok az ajkain...körberajzolva a száját. Na mi az? Nem akarod?

Teljesen megdöbbent a reakciója...mert a következő pillanatban szevedélyesen csókol meg, amitől én döbbenten nyögök fel. Mi a...?
Magamhoz ölelem, a testemhez préselve, érezni akarom minden egyes porcikáját az enyémhez simulni. Karcsú testét, finom édes illatát.
Átveti a lábait a combjaimon és loveglóülésben helyezkedik rám. Hehe..milyen ügyes... előrelátó... igen az... nagyon is...

Érzem ujjait a hajamba bújni...úgy néz ki tényleg imádja a hajamat érinteni, mert minden adandó alkalommal ezt teszi. Mondjuk nem zavar..tegye ha neki ez tetszik... hiszen én is ezt teszem. És milyen hihetetlenül erotikusan csinálja. Ahogy végighúzza ujjait először csak a tincsek felszínén, majd közésiklatja az ujjait és simogatja túr közéjük.

Vadul viszonzom a csókját, végigsimítok az arcán, haján, majd végighúzom az ujjaim a hátán le egészen a fenekéig, amibe aztán hevesen markolok bele ahogy eluralkodik rajtam a vágy. Ajajj, ez nem jó, lassan megint egy hasonló helyzetben találom magam mint a múlkor. Teljesen elveszi eszem ez a fiú.

Végül ő az aki megtöri a csókot, meglepett nyögéssel, hála annak a buja simogatásnak azon kis érzékeny pontján amit sikerült már felfedeznem. Biztosan van több is és igen, rá fogok jönni hogy hol.

Imádom amikor zavarban van..olyan hihetetlenül erotikus. És annyira kívánom hogy azt nem lehet elmondani. Azt hiszem ő is észrevette, mert mintha szaporábban venné a levegőt ahogy közelebb vontam magamhoz.
Elmosolyodom.

Igen, így szeretem látni az arcodat...amikor ilyen édesen zavart vagy.

Végignyalok a nyakán, és szándékosan lassan az arcán is, egészen fel a füléig. Jól áll neked ez a vörös szín Kabuto-kun. -jegyzi meg odabent egy buja hang, amelyik egész idáig azt követelte hogy támadjam le.

-Jól van.. most már elmehetsz. -suttogom a fülébe és rávigyorgok gonoszan. Imádok játszani...és a gondolat... hogy ezek után egy darabig biztosan én fogok a fejében járni.. kéjes elégtétellel tölt el. Igen... megfogom...elengedem, elkapom...szabadon engedem, felizgatom..aztán otthagyom...megsebezem..decsak azért hogy én lehessek az aki enyhít a kínjain..imádom ezt csinálni...nagyon szórakoztató.

Vörös arccal mászik ki az ölemből. Megáll mellettem, meghajol, elveszi a cuccait, majd távozik.

Ahogy becsukódik az ajtó, a sarokból egy kígyó siklik fel a karomra én pedig megsimogatom széles pofáját. Hófehér pikkelyek.. egyszerre érdes..és selymes érintés.

-Na? Mit gondolsz? -kérdezem kajánul vigyorogva.

Felemeli a fejét és rámnéz aranyan csillogó szemeivel.

-Klassssssszzz......


***


Másnap. Odakint tombol a vihar...és ahogy végignézek az emberimen, itt is. Nekik sincsen jókedjük.

Személyesen kísérem figyelemmel az első kísérleteket. Nem mintha nem bíznék Kabuto-ban...sőt, azt hiszem mostmár egyre kevésbé tartom veszélyforrásnak a fiút, mégis úgy érzem, sokat nyom a latban ha ott vagyok hiszen tudom hogy akkor semmiképpen nem tácol majd vissza.

A kis érzékeny lelkű. De majd megtanulja hogy vannak az életben feláldozható dolgok, és kegyetlenség nélkül senki sem éri el a célját.

Karba tett kézzel álldogálok a fal mellett és figyelem mit csinál.

A többi emberemet megbíztam vele hogy engedelmeskedjenek neki, teljesítsék amit kér, így most ők segédkeznek neki behordani az „alapanyagot”.

Feszült figyelemmel követem a mozdulatot ahogy odasétál az első alanyhoz, és egy jutsuval gyorsan elaltatja, majd beadja neki a vegyszert.

Nem látszik érzelem az arcán, mégis szinte érzem a kétségbeesést ami belőle árad. Mint valami ragadozó..megérzem a félelem szagát. Mondjuk ő nem fél...maximum bűntudata van, de az is valami. Sőt nem mellékes.

Az asztalhoz lép, és jegyzetel valamit.

Odasétálok és mellé lépve figyelem mit ír. Olvasom a jegyzeteit.

-És most? -kérdezem.

- Most várunk... - feleli halkan. - Egyenlőre a mellékhatások jobban foglalkoztatnak. Ha életben marad, akkor kell még két ember. Egyik azonnal megkapja a vegyszert, utána a pecsétet, a másik ember pedig fordítva. Megnézzük, hogy hatásosabb az anyag. És ugyanezt eljátsszuk a többi vegyszerrel is. -fejezi be, majd Tayuya-hoz fordul. - Hozhatjátok a következőt. Ugyanilyen férfit válasszatok.

Milyen határozott...ez az..ezt már szeretem. Menni fog ez neked Kabuto-kun. Majd beleszoksz.

A másodikkal már nem lacafacázik... így néz ki kezd belejönni.

A harmadik viszont rosszul reagál a szerre és azonnal meghal, amint megkapja az anyagot.

Látom hogy dühös, valószínűleg magát hibáztatja ezért is. Felnéz rám, de se ő sem én nem mutatok érzelmet. Így kell ezt csinálni..csak semmi érzelgősség. Ez vezet el a végső célunkhoz.

Kiviszik a holttestet, majd visszajönnek.

- Elpusztult az első is. -jegyzi meg Sakon halkan.
- A második viszont meglepően jól van... -teszi hozzá Kidomaru. -...túlságosan is. Már magához tért, és a rácsot feszegeti.

Jól van, ennyi elég is. Egy intéssel elküldöm őket. Kettesben maradunk. Végre.

- Kabuto-kun... -szólítom meg halkan és mögé lépek. -...szép munka volt, ezt vártam tőled. -jegyzem meg elégedetten.

- Köszönöm Orochimaru-sama. -feleli halkan. Felnéz rám..és nem kerüli el a figyelmem az a gyors változás ami lejátszódik a tekintetében és az arcán. Hmm...mi ez...?

Tenyeremmel végigsimítok az arcán, és elégedetten mosolyodom el mikor látom hogy a kezemhez simítja az arcát.

- Sajnálom... - suttogja. - ...igyekszem, ígérem.

- Tudom. -felelem halkan, és lehajolok hozzá. Készségesen kínálja fel magát a csókomnak, én pedig kapva kapok az alkalmon.
Igen...hiszen imádom ezt az érzést....imádom megérinteni, mégha csak egy kicsit is.
Nem sietem el, finoman hatolok a szájába a nyelvemmel, elégedetten nyugtázva hogy szinte azonnal közelebb simul hozzám. Sóvárogva veszem birtokba az ajkait, finoman harapdálva, érzékien csókolva és csak akkor hagyom abba, mikor már kezdek kifogyni a levegőből.

Mosolyogva nézek le rá, érzem kezeit a mellkasomon. Édes Kabuto....
Elpirul és lesüti a szemeit. Hehehe... éljen..megint zavarba hoztam. Lassan sportot űzök belőle. De nem baj, mert imádom ezt tenni.

- Jól van... - szólalok meg halkan. - ...most magadra hagylak, mert van pár fontos dolgom. Este visszajövök.

Hátralép, majd érzem hogy végigsimít a vállamra hulló hajamon. Vigyorogva fordulok vissza, és egy lágy búcsúcsókot lehellek az ajkaira.


***


Elégedetten vonulok vissza a nagyterembe, ahol egy fontos tekercset hagytam, amit még át kell olvasnom mielőtt másba belefeledkeznék.

Jól van, először a munka, aztán a sexuális zaklatás...tartsuk meg a fontossági sorrendet.

Fontossági? Dehogy az. Elnevetem magam, miközben lassan sétálok a terem felé.


***


Éppen egy jelentést irogatok az asztalomnál annak a féleszű Sarutobinak, mikor halk nyikordulással kicsit jobban kinyílik a résnyire nyitott ajtóm.

Mivel elméletileg én most a Vízesés falujában vagyok béketárgyalni, ezért néha nemárt valami életjelet adnom magamról, nameg arról hogyan folyik a tárgyalás.

Felnézek az írásból és felvont szemöldökkel pillantok az ajtón besikló hófehér kígyómra.
Bizonyára a vadászatból jött vissza.

Újra a pergamen fölé hajolok, és végignézek az üzeneten, mikor megérzem a csiklandozó érintést az arcomon. Rámsziszeg..közvetlen közelről...és villás nyelve az arcomat érinti.

Érdeklődve pillantok fel rá, ő pedig rámnéz arany szemeivel.

-Érdekes dolognak voltam tanúja az imént... -sziszegi halkan.

-Igen? Éspedig? -kérdezem érdeklődve és az álla alá simítom a kezem. Rárajta a fejét a kezemre és úgy folytatja.

-Az embereid elég közel kerültek egymáshoz... naaagyon közel...

-Mire akarsz kilyukadni? -kérdezem összehúzott szemmel.

-A két ezüsthajú... össsssszebújtak.... -sziszegi halkan. -....ésss nem csak azt....

Mi? Kimimaro? És Kabuto? Már megint? Nemigaz!

Dühösen szorítom ökölbe a kezem. Ezek szerint nem voltam elég erélyes a múltkor. Az az átkozott. Hát már a saját embereimben sem bízhatok? Ilyen nincs!

Dühödten csapom le a tekercset az asztalra és felállok a székből.

-Mit fogsz most tenni? -sziszegi halkan.

-Egy kis emlékeztető... -felelem halkan, és kiviharzok az ajtón.


***


Hatalmas csattanással rúgom be az ajtót. Ő az asztalnál ül, látszólag éppen most ébredezik a nagy döndüléstől.

Felnéz rám, és az arcomat látva ijedten pattan fel. Jobb is így, különben én rángattam volna fel onnan.

Megragadom a csuklóját és falhoz szorítom, testemmel préselve őt a kemény kőnek.

- Mi történt? Miért...? -hebegi, és védekezően emeli maga elé a kezeit, de én elkapom őket és leszorítom a falhoz.
Közelhajolok hozzá, egészen közelről nézek a szemébe.

- Jegyezd meg jól... - sziszegem halkan. Most tényleg jobban hasonlít a hangom egy dühös kígyóéra, mint emberére. - ...te az enyém vagy és senki másé!

- Csak én érhetek így hozzád... -teszem hozzá összehúzott szemmel. A falhoz szorítom és vadul megcsókolom. Most nem érdekel hogy finom legyek, azt akarom hogy tudja hogy hozzám tartozik, hogy az enyém..és ne számítson arra hogy elmenekülhet vagy bármi mást tehet...ne akarjon senki mást...csakis engem...

Kétségbeesetten próbál meg kiszabadulni, de nem engedem. Ajkaim levándorolnak a nyakára, a bőrébe harapok harapok és kezem a pólója alá csúsztatom.

Bizonyára nemrég fürödhetett, mert a haja nincs összekötve, és szemüveg sincs rajta. Mélyen magamba szívom hajának kellemes illatát, és a selymes tincsek közé markolva kényszerítem hogy még többet fedjen fel nyakának selymes bőréből.

Kezeim már a mellkasát cirógatják, miközben megtalálom azt a pontot...a nyaka hajlatában amitől megrándul és halkan felnyög.

Egy rántással széttépem rajta az inget, és végigsimítok a mellkasán immár a tekintetemmel és végigpásztázva a selymes, hófehér bőrt. Megrázkódik...pedig még hozzá sem értem...csak bámultam..éhesen...

Döbbenten nyög fel, ahogy ajkaim lecsapnak a mellbimbójára, kinyújtom hosszú nyelvemet és lejjebb is végignyalogatom.. lapos hasát... egyszerre karcsú és izmos testét...

-Nee.... -nyögi halkan. Ne? Pedig látom hogy élvezed. -Miért csinálod ezt? -kérdezi lihegve kapkodva a levegőt, és behunyt szemmel nyög fel ahogy hosszú nyelvem a nadrágjába siklik.
-...ahhh...Orochimaru-samaa....

-Miért? -kérdezem egy pillanatra abbahagyva az édes kínzást. -Azt kérded miért? Te árultál el...Kabuto-kun... megérdemled a büntetést... -suttogom a fülébe érzékien. -Azt hittem érhető voltam mikor azt mondtam... én vagyok akihez tartozol...senki máshoz...

-De..én...csak.. -nem tudja befejezni mert vadul lecsapok az ajkaira. Élvezettel nyalom végig őket, mint valami finom, édes gyümölcsöt, majd vágyakozva csókolom végig, egyre mélyebben és mélyebben. Kezdem teljesen elveszíteni a fejem. A dühöm lassan vágyba csap át, méghozzá nem is akármilyen erős vágyba..szinte már kínzóan intenzív érzés...alig bírom kordában tartani...

-Nem menekülsz... -suttogom a fülébe és beleharapok a fülcimpájába. Érzem hogy megremeg az erős rántásra, amivel elrántom a faltól. Ijedten rezzen össze. Na most fél tőlem..

-Ne félj... nem bántalak... -súgom halkan, és az ágyra dobom egyszerű mozdulattal. Pehelykönnyű...mintha nem is lenne súlya.

Fölé mászom és lefogom a kezét a világoskék színű takaróra nyomva őket. Hmm...milyen jól mutat itt...ez a szín..tényleg nagyon illik hozzá.

Kicsit megrántom a haját, hogy rám figyeljen, mert behunyta a szemeit és azt akarom hogy rám figyeljen. Rám, és az érzésre amit okozok majd neki. Ijedten pattannak fel a szemei a mozdulatra.

Egy kézzel összefogom a kezeit a feje fölött, a másikkal pedig végigsimítok a mellkasán..le a hasán, míg el nem érek a nadrágjához. Elvigyorodom mikor látom hogy elmélyül a pír az arcán erre az érintésre. Nocsak...ezek szerint nem csak én akarom..nem igaz Kabuto-kun..? -kuncogok magamban.

-Kapsz egy kis emlékeztetőt nehogy elfelejtsd hová tartozol... -suttogom a fülébe és végighúzom a nyelven az arcán. Nyögve kap levegő után ahogy kezem lesiklik a nadrágjába és a férfiasságát kezdem el kényeztetni.

Oldalra veti a fejét mire a haja beborítja az arcát. Ránehezedek hogy ne tudjon mozdulni.
Igen..ez így sokkal kényelmesebb..-vigyorodom el magamban.

Nyelvemmel nedves csíkot húzva rajzolom körbe a köldökét, miközben egy pillanatra sem hagyom abba a kényeztetést. Édes...imádom így az arcát.

Nos...ha ez a büntetés akkor mi a jutalom? -kérdezem magamtól vigyorogva miközben az arcára nézek amin egyértelműen látszanak az élevezet jelei.

Ujjaim lassú simogatásokkal szánkáznak fel és le az ágyékán, majd rákulcsolom az ujjaimat és megszorítom.
Látom hogy tágra nyílnak a szemei a döbbenettől, én pedig gonoszul elvigyorodom.

-...haahh..Orochimaru-sama...

Hehe...igen..hívj csak a nevemen Kabuto-kun... tetszik..bár nem ez az amit hallani szeretnék. Nem..nem...

Össszeszorítja a szemét...látszólag már nem sok kell neki ahhoz hogy elérje a csúcsok csúcsát..de én gonoszul nem hagyom neki. Gonosz vagyok igen..de hallani akarom azt egy kis dolgot tőle.

-Mondd ki Kabuto-kun... mondd ki hogy hozzám tartozol... csakis hozzám... az enyém vagy...

Látom hogy elvörösödik erre a kérésre, én pedig lassan érzékien végighúzom a nyelvem a nyakán.

-...ahhh...

-Nem hallom... -vigyorogok rá. -...mondd hangosabban... hová is tartozol...hmmm...?

-...hh...hozzád... -feleli halkan, én pedig mosolyogva nézek fel rá. Jól van.

Elengedem a kezeit és végigsimítok a mellkasán, óvatosan végigcirógatva a mellbimbóit és a selymes bőrt egészen a hasáig.

-Helyes... -lehellem a fülébe. -Remélem nem is felejted el egyhamar. -teszem hozzá komolyan, azzal lehajolok hozzá, és folytatom a kényeztetést, először lassan, majd egyre erőteljesebben...és vadabbul.
Fogadok így még nem érintette senki...és én látom így először...teljesen kivetkőzve önmagából...reszkető...gyönyörért sóvárgó testtel.

Nem is kell neki már sok, hamarosan hangosan kiált fel a gyönyörtől, és fejét hátravetve kap levegőért. Megvonaglik alattam, reszketve simul hozzám, megmarkolja a vállamat, mint valami támaszt amibe az eszméletvesztés határán belekapaszkodhat.

Elégedetten mosolyogva hintek egy lágy puszit az arcára, majd az orrára, ő pedig kinyitja lassan a szemét. Nagyban vigyorogva nyalom meg az ujjaimat, mire ő elvörösödik és elfordítja a fejét.

Az álla alá nyúlva kényszerítem hogy rámnézzem.

-Mit keresett Kimimaro a szobádban? -kérdezem halkan. -Mi van köztetek tulajdonképpen...?

Felnéz rám, csodálkozva...
Még mindig szaporán veszi a levegőt, de lassan kezd megnyugodni. Hiszen nem bántottam..és nem is fogom.

Ez a furcsa...beazonosíthatatlan arckifejezés...

Naigen...most aztán elárultam hogy féltékeny vagyok..nem is kicsit. Ccc..

-Semmi... -feleli halkan. -Barátok vagyunk.

Hát..ezt valahogy nehezemre esik elhinni...főleg azok után amiket én láttam. Most meg még ez is. A kígyóim sosem hazudnak. Mindegy...nem teszem szóvá. Azt hiszem elég érthetően adtam a tudtára hogy merre hány méter.

Lefekszem mellé és kisimítom az arcából a haját.

-Akkor maradjatok is csak barátok... -felelem komoran pillantva, majd megenyhül a tekintetem ahogy végignézek rajta.

Hihetetlen hogy eddig képes voltam visszafogni magam. Huh...pedig nem volt könnyű...hiszen hihetetlenül erotikus az arca mikor.... áh na jó, erre most ne gondolj mert még a végén...

Hmm??? Kicsit meglepetten figyelem ahogy a párnára hajtja a fejét az enyém mellé. Ezek szerint annyira mégsem ijesztettem meg. Rámmosolyog. Mi a fene? Hogy tud ezek után is így mosolyogni..? Kész rejtély ez a fiú. De pont ettől olyan érdekes.

Visszamosolygok rá, és magamhoz húzom, ő pedig a mellkasomhoz simítja az arcát. Átvetem a karom a vállán és végigsimítok hátul a nyakán...majd a vállán. Megremeg az érintésre...halkan sóhajt fel...

Hehe..milyen kis érzékeny..pedig most nagyon fáradtnak kéne lennie.
Mondjuk biztosan az is...elvégre én vertem fel az álmából.

Nem mintha bűntudatom lenne. De mégis.

Végigsimítok az ajkán az ujjammal és egy futó csókot lehellek a szájára.

-Legközelebb az ágyban aludj. -mosolygok rá és felkelek mellőle. -Az asztal nem épp a legalkalmasabb hely erre. -teszem hozzá kuncogva, azzal otthagyom őt.


***


Ennyi önuralmat ami nekem van. Nem is hittem hogy valaha is ki fogom bírni hogy ne tegyem magamévá ha így meglátom. És ráadásul az arc amivel rámnézett..mintha ő is ezt várta volna. Biztos meglepte hogy nem tettem semmit. Mindegy... én nem vagyok olyan ki kiszámítható..ezt már biztosan ő is tudja.

Zaklatottan a hajamba túrok és megállok az egyik ajtó előtt. Már éppen nyúlnék a kilincsért, mikor az magától kinyílik.

Kimimaro...

Csodálkozva áll az ajtóban, és engem néz. Sose szoktam idejönni, ha kell..mindig hivatom valakivel..vagy elküldök érte egy kígyót. Látszólag nem tudja mire vélni a látogatást. Vagy épp igen, csak jól titkolja. Ki tudja. Azt hittem ismerem őt...hiszen gyerekkora óta nálam van...én neveltem fel...nekem köszönheti hogy az ami....de ezek szerint tévedtem. Nem ismerem.

Már kicsit lenyugodtam...és ez látszik is. Ha az előtt jövök ide...biztos vagyok benne hogy nem úszná meg ennyivel..

-Beszélgessünk... -sziszegem halkan, azzal szó nélkül belépek a szobájába és becsukom magam után az ajtót.


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Kabuto:

Dühödten, vadul csókol, szinte marcangolja az ajkaimat. Még soha nem csókolt meg így. Mi a fene történhetett, hogy ennyire kivetkőzött önmagából? Félek tőle... Próbálom kezeimet kiszabadítani satu-szerű szorításából, de képtelen vagyok. Semmi esélyem egy sanninal szemben...

Megszakítja a csókot, vadul kortyolok az éltető levegőbe, majd felnyögve kábulok el, ahogy a nyakamra veti magát... belém harap... Ahh jézusom... szabad keze besiklik az ingem alá, és meleg tenyerével végigbizsergeti a mellkasomat, hasamat, oldalamat...

Arcát a hajamba fúrja, mélyet szippant a kamilla illatból... remélem ez egy kissé megnyugtatja.. de miket képzelek én ostoba? Valóban azt akarom, hogy megnyugodjon? Hiszen másra sem vágytam az utóbbi hetekben, csak erre... hogy így érintsen és csókoljon... Pedig tudom, hogy nem lenne szabad...

Beletúr a hajamba, és félrerántja a fejemet, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz, nyelvével ingerli, finoman harapdálja... behunyom a szemeimet, és felnyögök, ahogy a legérzékenyebb területhez érve forró, bizsergés cikázik végig a gerincemen...
- Ahh... - beleremegek annyira jó...

Szövetek reccsenése... mi ez? Letépte az ingemet... Felpillantok a vágytól izzó aranysárga szemekbe, és a dühös vágya láttán félelem kúszik a torkomba...

Lehajol és a mellkasomat végignyalva forró, nedves csíkokat rajzol rám... óh istenem de jó... a mellbimbómra tér át, és a meglepetéstől valamint a kéjtől felnyögve pillantok le rá... Ő elégedetten mosolyogva siklik a hasamra, egyre lejjebb és lejjebb... Mire készül...?
- Nee... - nyöszörgöm kábán... ott ne...ott ne...nagyon zavarban vagyok. - Miért csinálod ezt? - zihálom, de nyelve a nadrágomba csusszan.
- ...ahhh...Orochimaru-samaahh... - nyögöm öntudatlanul, és behunyt szemekkel élvezem a forró bizsergést, ami az ágyékomban robban szét nyelvének meleg nedvességétől...

Hirtelen megszűnik ez az érzés, ahogy felemelkedik újra az arcomhoz. Szemei komolyan csillognak, furcsa érzelmek villannak fel pár pillanatra tekintetében...
- Miért? - kérdezi halkan, bársonyosan simogató hangján, amit úgy szeretek. - Azt kérded miért? Te árultál el...Kabuto-kun...megérdemled a büntetést... - teszi hozzá a fülembe suttogva.
Meglepetten kerekednek el a szemeim. Miről beszél? Elárultam? Mikor? Hogyan? Mivel? Soha nem tennék ilyet... Ez csak valami félreértés lehet.
- Azt hittem érthető voltam mikor azt mondtam... - hajol még közelebb a fülemhez. - ...én vagyok akihez tartozol...senki máshoz...

A felismerés villámként csap belém. Valaki meglátott Kimimaro-val engem, amikor megölelt, hogy megvigasztaljon, és jelentette neki. Nyilván zavarja, hogy más hozzám ér... ’’Csak én érhetek így hozzád!’’ Nem tudja, hogy mi csak barátok vagyunk? Legalább is én barátként tekintek Kimimaro-ra, ő pedig elfogadta ezt, és nem próbál közeledni hozzám ’’úgy’’.
- De...én...csak... - kezdeném kissé kábán magyarázni, hogy tisztázzam a félreértést, de nem engedi folytatni, ajkaimra veti magát, és élvezettel, hosszan csókolózunk... képtelen vagyok nem viszonozni, annyira jó... Érzem ahogy egyre jobban felhevül a teste, növekszik a szenvedélye... Ha ez így megy tovább... ebbe jobb bele sem gondolni... Mondjuk már gondoltam erre, és nem is lenne ellenemre, de nem így... az első alkalom ne egy ostoba félreértés miatti dühkitörés következményeként történjen... Ha most úgy dönt, hogy mégis a magáévá tesz, semmit sem tehetek ellene.
- Nem menekülsz... - suttogja a fülembe, és a fülcimpámba harap finoman... Ettől tartottam. Erős rántást érzek a karomon, és rémülten pillantok fel rá. Vajon milyen lesz? Fájni fog...? A félelem összeszorítja a torkomat, megszólalni sem vagyok képes. Látja rajtam, és halvány mosolyt kapok tőle.

- Ne félj...nem bántalak... - súgja, és könnyedén az ágyra penderít. Diszkrét nyekkenéssel huppanok a puha matracra, és mire felpillantok, Ő már fölöttem térdel, kezeimet lefogva néz engem, a párnán szétterült hajamat, szemeiben leplezetlen vágy. Félek...

Elfordítom az arcomat, és szorosan behunyom a szemeimet. Remélem gyorsan túlleszünk rajta, és nem fog nagyon fájni... végül is a sérüléseim majd gyorsan begyógyulnak, úgyhogy...
Megrántja a hajamat figyelmeztetően, és felnézek rá. Elégedetten mosolyogva veszi tudomásul, és kezeimet a fejem fölött fél kézzel leszorítja, másik kezével pedig gyengéden simít végig a mellkasomon, hasamon. Mikor a nadrágomhoz ér, kétségbeesetten próbálom feszegetni a csuklómat, de nagyon erős... mint a satu...

A nadrágom... ahh... ég az arcom istenem... Vigyorogva figyeli mély zavaromat, ahogy felfedezi kezével mennyire nem hagy hidegen az érintése, csókja...
- Kapsz egy kis emlékeztetőt nehogy elfelejtsd hová tartozol... - suttogja a fülembe, és lassan érzékien végignyalja az arcomat.
- Ahh... nehh... - nyögöm, ahogy besiklik keze a nadrágomba, és szégyenemben elfordítom tőle égő arcomat, amelyet ezúttal szerencsére a hajam is segít elrejteni. Olyan kínos...

Érzem, ahogy testével rám nehezedik, és ettől az intim közelségtől, bódító illatától és a belőle áradó hihetetlen vonzerőtől teljesen elkábulok... Keze csodákat művel merevedésemmel, teljesen elveszítem az önkontrollt... nyelve forrón cikázik a mellkasomon, hasamon...
Sóhajtozom és halkan nyögdécselek, már semmi másra nem tudok gondolni csak a rám nehezedő meleg testre, és az ágyékomban lüktető kéjre...

Kissé erősebben szorítja meg a péniszemet, és meglepetten elfolytok egy hangosabb nyögést, és kezeimet ismét próbálom kiszabadítani szorításából.
- ...haahh...Orochimaru-sama... ahh... - a gyönyör végigfolyik keze nyomán a testemen, mintha üres folyómeder lennék, és a kéj lenne a forrón habzó víz... árad és dagad...
Hirtelen minden leáll, és csak a végtelen üresség marad, és a határtalan sóvárgás... már nem simogat, nem masszíroz... Csalódottan nyögök fel, de szemeim még mindig összeszorítva tartom...

A fülemhez hajol, és lágyan beszél hozzám.
- Mondd ki Kabuto-kun... mondd ki hogy hozzám tartozol...csakis hozzám...az enyém vagy... - követeli, és végignyalja a nyakamat forró nyelvével. Beleremegek, és még jobban ég az arcom zavaromban.
- ...ahhh... - nyögök fel, ahogy egy kicsit megmozdítja a kezét. Ez zsarolás...
- Nem hallom... - folytatja zavartalanul. - ...mondd hangosabban...hová is tartozol...hmmm...?
Megőrülök, nem hagyhatja itt abba...
- ...hh...hozzád... - zihálom halkan, összeszorított szemekkel. Igen, én csak a tiéd vagyok...senki másé... csak a tiéd...

Elengedi a kezeimet, és gyengéden végigsimít testemen... végigzsizseg bőrömön a belőle áradó forróság...
- Helyes... - suttogja a fülembe, lehelete izgatóan perzseli a bőrömet. - Remélem nem is felejted el egyhamar. - mélyül el a hangja fenyegetően, és keze ismét merevedésemre kulcsolódva kényeztet egyre intenzívebben, mámorítóan...
Kezemet égő arcom elé húzom, és hangos nyögéseimet belefojtva gátlástalanul élvezem amit velem művel... Óh istenem... nem bírom...
Szétrobban bennem az eddig soha nem tapasztalt fagyos izzás... hullámokban terjed szét, majd összecsap a fejem felett, és mélyen magába szippant...Kábán kapaszkodom a vállaiba, és képtelen vagyok lélegezni... szívem ki akar szakadni mellkasomból, olyan hevesen kalimpál...

Csodálatos...

A hullámok lassan elcsitulnak, és zihálva kortyolom az édes levegőt... csillapodik szívem vad dübörgése is már...

Finom puszikat hint érzékeny bőrömre, és felemelem elnehezült szemhéjaimat... Kéjes mosollyal figyeli kéjtől kába arcomat, és lassan, látványosan nyalja le kezéről az én nedveimet. Úristen de kínos... lángol az arcom zavaromban, és elfordítom az arcomat... Szégyenem mardos...

Erős kezével visszafordítja a fejemet maga felé, és komolyan néz a szemembe, aranysárga szemei fenyegetően villannak meg.
- Mit keresett Kimimaro a szobádban? Mi van köztetek tulajdonképpen...? - hangja halk és fenyegető.

Jól sejtettem! Féltékeny!

Elmondjam neki a teljes igazságot? Hogy Kimimaro vonzódik hozzám, de én csak barátként tekintek rá? Nem tehetem, mert akkor bántaná... Kimimaro az egyetlen barátom...
- Semmi... - válaszolom végül. - Barátok vagyunk. - nézek őszintén a szemébe.
Kétkedve néz rám, végül jól láthatóan megnyugszik. Eddig soha nem lehetett olvasni az arcából... nagyon mérges lehet, ha ennyire engedi, hogy beletekintsek a gondolataiba...
Sóhajtva fekszik le mellém, és hajamba túrva söpri félre az arcomból a kósza tincseket.

- Akkor maradjatok is csak barátok... - mondja komoran, fenyegetően halk hangján. Figyelem az arcát, látom hogy végignéz rajtam, és megenyhül... gyengéden néz a szemembe. Imádom amikor ilyen...

Mellé fészkelődve a fejemet a feje mellé téve a párnára mosolygok rá. Sokszor elképzeltem már, hogy az ágyamban fekszik mellettem... a valóság sokkal jobb. Viszonozza a mosolyomat, és magához ölel, hanyatt fekszik, mellkasára fektetem a fejemet, mélyen magamba szippantom isteni szantálfa, levendula és Orochimaru-illatát... Gyengéden simogatja a nyakamat, vállamat... Olyan jó... beleremegek a meghittség és a vágy keverékébe... Ezt a csendes ölelkezést és nyugalmat minden este el tudnám viselni... És ami előtte volt, nos... azt is... - pirulok el.

Hosszú percekig pihenünk egymás karjaiban, és a gondolat, hogy a tulajdonaként tekint rám, már nem is tűnik olyan rémisztőnek... Csak vele lehessek...

Érzem ahogy elszáll belőle a feszültség, és megnyugodva sóhajt fel. Lágyan megcirógatja a számat, és puha csók után kedvesen mosolyogva néz a szemembe.
- Legközelebb az ágyban aludj. - susogja, és felkel mellőlem. Sajnos... - Az asztal nem épp a legalkalmasabb hely erre. - kuncogja, és az ajtóhoz lépve visszanéz rám. Félénken mosolygok rá, ő pedig elégedetten csukja be maga után az ajtót.

Sóhajtva vetődöm a puha párnákra, és magamba szívom testének illatát, amit ajándékul hagyott hátra nekem... beburkolózom a takaróba, és boldogan mosolyogva élvezem...
- Orochimaru-sama... - lehelem mint egy szerelmes kislány... és pirulva temetem arcomat a párnámba halkan felkuncogva...

De...

Rémülten elsápadva kapom fel a fejemet...

Remélem nem bántja Kimimaro-t...


***


Egy végig aggódott éjszaka után reggel végre kipattanok az ágyból, és egy gyors zuhany után Kimimaro szobája felé sietek. Nincs itt... a gyakorló teremben sem találom...
A félelem összeszorítja a torkomat... A nagyterem felé szedem a lábaimat, és belépve meg is találom a hang-csapatot, éppen megbeszélést tartanak. Orochimaru nincs köztük...

Nem vesznek észre engem, és megnyugodva fújom ki a levegőt, látva hogy nincs semmi baja... Halkan becsukom az ajtót magam mögött, és a labor felé indulok. Most hogy Kimimaro rendben van, újra tudok a feladataimra koncentrálni.
A laborban egy vizsgálóasztalhoz kötözve hever a kísérletem egyetlen túlélője. Rémülten néz rám, ahogy belépek, de kerülöm a tekintetét, inkább elaltatom őt, ahogy múltkor. Vért veszek tőle, és elvégzek néhány vizsgálatot.

Elégedetten mosolyogva fejezem be a munkát, és a kutatási eredményeket tartalmazó tekercset megfogva kilépve a folyosóra körbepillantok. Néhány perc keresgélés után meg is találom amit keresek. A nagy fehér kígyót... éppen egy sarokba szorított egérrel szórakoztatja magát. Beszélő kígyó... alig várom, hogy hallhassam a hangját.
- Bocsáss meg... - szólítom meg kifejezéstelen arccal. - ...meg tudod mondani hol találom Orochimaru-samát?
Rám emeli aranysárga szemeit, és alaposan végigmér.
- Kövesssss... - sziszegi halkan, és kényelmes tempóban siklani kezd előttem. Csendben követem egy ajtóhoz, amely résnyire nyitva áll. Besiklik a résen, én pedig halkan kopogtatok.

- Szabad. - hallom mély hangját, és torkomban dobogó szívvel lépek be. Jé, ez egy iroda... szerűség. Ő az íróasztal mögött ülve ír valamit komor arccal, de a kígyó valamit a fülébe susog, s elmosolyodva pillant fel rám.
Udvariasan meghajolva üdvözlöm.
- Gyere közelebb... - mosolyog. Az asztalhoz lépek, és átnyújtom neki a tekercset.
- Kész vagyok. - mondom halkan, kifejezéstelen arccal. - A szer tökéletesen ártalmatlan az emberi szervezetre. A pecsétek próbája következik Orochimaru-sama. - figyelem ahogy elolvassa a tekercset, hosszú ujjai a papírt tartják... nagyon szép keze van.
- Rendben. - válaszol szórakozottan, látszólag nem figyel rám. Nem sértődöm meg, hiszen neki, mint a hangfalu vezetőjének rengeteg egyéb, komoly elfoglaltsága lehet.
- Ma délután kipróbáljuk a pecséteket. - szakítja félbe gondolataimat mély hangja, és visszaadja a tekercset, közben szándékosan a kezemhez érinti ujjait. Kissé elpirulok, de hamar rendezem arcvonásaimat. Feszélyez a nagy kígyó jelenléte. Ő nem csak egy állat... Feltekeredik Orochimaru székének háttámlájára, és onnan bámul rám kitartóan. Nem félek tőle, de...

A kígyó a fülébe sziszeg valamit, Ő bólint. Mit mondhatott neki? Mindegy... nem rám tartozik. A fehér test kisiklik az ajtón, és kettesben maradunk.
Komor arccal ül, és egy előtte heverő tekercset néz. Valami baj lehet..
- Gondterheltnek tűnsz, uram. - nézek rá kérdően. Felpillant rám aranysárga szemeivel és megenyhülnek az arcvonásai.
- Akadt néhány problémám... - sóhajtja fáradtan. Hm. Az előtte álló papírhalomból ítélve már órák óta itt lehet.

- Tudok segíteni esetleg valamiben? - kérdezem udvariasan.
- Nem tudsz. - rázza meg a fejét mosolyogva, és nyújtózkodik egyet.
- Nagyon jól tudok masszírozni. Úgy látom, rád férne, uram. - mondom halkan. Igen, és akkor hozzáérhetek egy kicsit...
Ismerős vigyor terül szét az arcán... lehet, hogy mégsem volt ez olyan jó ötlet...
- Lássuk... - duruzsolja.
Széke mögé lépve lassan masszírozni kezdem, szakértő kezekkel. Biztos kézzel lazítom fel a feszült izmokat a nyakán és a vállain, Ő pedig elégedetten sóhajtozva lazul el fokozatosan...

- Köszönöm Kabuto-kun... - mosolyog rám, mikor befejezem, és megfogva a kezemet ölébe húz. Kalimpáló szívvel ülök az ölébe. Már alig vártam...
Ajkaim lüktetve követelik csók-adagjukat... de nem merek közeledni. Félénken felmosolygok rá, ő pedig a már szokásos mozdulattal leveszi szemüvegemet. Igen, tudom... kiveszem a hajgumimat a hajamból. A fejpántot már előzékenyen a nyakamban kötve viselem, hogy legalább ezt ne kelljen minden alkalommal újra felvennem...

Lágyan a hajamba túr, és két kézzel elrendezgeti az arcom közül, közben az arcomat nézegeti mosolyogva. Finoman megcsókol... sóvárogva viszonzom csókját... megőrülök érte... Beleremegek, ahogy végigsimít a hátamon, és közelebb von magához. Végül arcát a hajamba temetve mélyet sóhajt.
- A közeli települések vezetői szövetségre akarnak lépni egymással a hang-falu ellen. - suttogja a hajamba. Dermedten hallgatom... most először von be engem a hangfalu problémáiba, meg úgy általában bármibe.

- Ráadásul Suna is ódzkodik a szövetségtől... a Kazekage egy ostoba bolond idealista. De attól bezzeg nem riadt vissza, hogy a saját gyermekébe egy démont ültessen... Ostoba fafej... bosszantó. - sóhajtja. - De ez most mellékes. A falu-vezetők a komolyabb probléma... Konohával akarják felvenni a kapcsolatot, és ha megteszik, nyüzsögni fognak itt a ninják. Nincs elég emberem... és ha felfedezik a búvóhelyet, akkor máshová kell mennünk. Pedig ez ideális helyen van, és jól felszerelt bázis. Sajnálnám, ha elveszne.

Elgondolkozva csavargatja ujjai köré a hajtincseimet, és úgy fest hangosan gondolkozik. Figyelmesen hallgatom, nem szólalok meg...
- Nem lenne okos dolog megöletni őket, mert ezzel csak nőne bennük a makacs ellenállás... és katalizálná a folyamatot. - az ingem gombjaihoz nyúl, és lassan kigombolja a felső néhány gombot, közben halkan folytatja a gondolatsort.
- Tárgyalni kéne velük, de nincs semmi, amit felkínálhatnék nekik... így nincs tárgyalási alapom. - siklik be keze az ingem nyílásán, és lágyan végigsimít a mellkasomon. Pirulva hunyom be a szemem, ahogy meleg tenyere végigbizsergeti a bőrömet...

Halkan felsóhajtok, ahogy a mellbimbóimon is végigsimít...
- És a védelem...? - nézek rá. Hoppá... Hiba volt megszólalnom. Nekem semmi beleszólásom ezekbe a dolgokba... még.
Meglepetten néz le rám, mintha most vette volna észre, hogy én is itt vagyok.
- Mi jár az okos kis fejedben Kabuto-kun? - néz rám komoly arccal. Lehajtom a fejem zavaromban, de nincs mese... ha már elkezdtem, folytatnom kell. Lehetőleg úgy, hogy ne sértődjön meg, hogy ez nem neki jutott az eszébe.

- Ez egy békés vidék igaz? Se rablóbandák, sem missing-nin-ek... - kezdek bele. Felpillantok rá, és ő alig észrevehetően biccent, majd elmosolyodik. Nem kell befejeznem a gondolatsort, ő már megtette, mert elégedetten csillannak szemei.

Puha csók a jutalmam, és elengedi a derekamat. Értem a célzást, és a szemüvegemet magamhoz véve már az ajtónál is vagyok. Udvarias meghajlás...
- Akkor délután a laborban. - búcsúzom halkan. Szórakozottan bólint, és magára hagyom.

***

Előkészítem a két fecskendőt, és ránézek a székhez kötözött rabokra. Már elaltattam őket. Az ajtó mellett áll Sakon és Kidomaru, és nem látszik rajtuk semmi, de látom az izgatottságukat. Na igen... Ha minden jól sikerül, akár már holnap megkapják a pecséteket, és vele a pokoli erőt...
Beadom a kísérleti alanyoknak a szert, és feljegyzem az adatokat.
- Egy óra múlva jön Orochimaru-sama, addig hozzatok fel még két hasonló súlyú és magasságú férfit. - utasítom őket.
- Rendben. - hallom Sakon elképesztően mély hangját. - Elmehetünk?
- Igen. - pillantok hátra a vállam fölött. Nincs rájuk szükségem...


***

Csendben figyelem, ahogy lekötözik a másik két férfit is, és azonnal melléjük lépve elaltatom őket.
- Ezt miért csinálod? - kérdezi Kidomaru. Na igen, túl könyörületes vagyok. Ezt az ő fajtája nem érti, nem tolerálja. Ha bevallom, elvész a tekintélyem.
- Ha mocorog, nem tudom megszúrni. - vetem hátra a vállam fölött. - Vagy te szeretnéd lefogni őket közben?
Látszólag megnyugtatja a válaszom, mert visszalép az ajtóhoz, amin pont belép Orochimaru, nyomában Kimimaro-val. Látszólag szent a béke közöttük, úgyhogy most már a maradék aggodalmam is elszáll. A belviszályok nem túl hasznosak... és csökkennek az esélyek a céljaink elérését illetően. Főleg az én célom... hiszen nekem ez a legfontosabb, és nem feledkeztem meg erről egy percre sem. Ezt szem előtt tartva nézem végig higgadtan, ahogy Orochimaru a foglyok mellé lép. Várakozóan néz rám, én pedig mellé lépek, udvarias fejhajtással.
- Ők már megkapták a vegyszert, egyikükre mehet a föld-pecsét, a másikra pedig a mennyei. A másik kettőre is, ők utólag kapják a koktélt. - teszem hozzá. Elkomorul az arca.

- Elmehettek. - fordulok a többiek felé, és kettesben maradunk. Kérdően nézek fel rá.
Valószínűleg rengeteg chakrájába kerül majd ennyi pecsét felhelyezése, de őt ismerve nem vallaná be, hogy az ő hatalmas ereje is véges. Remélem nem esik baja... Két föld-pecsét... egynek a felhelyezése annyi chakrába kerül, amennyi nekem nincs is...

Némán a foglyok mellé lép, gyors pecsétformálások, és megharapja a nyakukat sorban egymás után. Meglepetten figyelem, és felötlik bennem, hányszor harapott meg már engem... Önkéntelenül is a nyakamhoz érintem az ujjaimat, de el is kapom onnan gyorsan, ahogy felnéz rám.

- Köszönöm. - biccentek udvariasan. - Holnap reggel kiderül minden... - teszem hozzá.
- Jól van Kabuto-kun... - mosolyog rám, és az ajtóhoz lép. - A szobámban leszek, holnap délután pedig elutazom két-három napra. Csak Kimimaro-t viszem magammal... - pillant hátra a válla fölött, az arcomat fürkészi.
- Értettem. - bólintok kifejezéstelen arccal. Még mindig nem nyugodott meg ezek szerint Kimimaro miatt.

- Reggel várlak a szobámban. - vigyorog rám, és már ég is az arcom. A kilincsért nyúl, de megtorpan, és visszafordul felém. - Majdnem elfelejtettem... - mondja halkan.
Mit felejthetett el? Kérdően pillantok fel, de már nincs sehol... erős karok ölelik át a derekamat, és megremegek. Elképesztő, hogy ennyi chakra elhasználása után is képes ilyen mutatványokra...
Hátamhoz simul forró teste, nyakamra tapadnak ajkai, és egyik kezével lassan végigsimít a hasamon.
- Nehh... - suttogom. - ...ne itt... - teszem hozzá zavartan pirulva, és tétován az eszméletlen rabokra pillantok. Ez azért... szóval ne itt és kész.
Halkan a fülembe kuncog, és elenged.
- Rendben Kabuto-kun... - sóhajtja, és a fülcimpámba harap finoman.
- Mi...? - nyögök fel rémülten, ahogy a levegőbe emelkedem, és hirtelen minden elsötétül körülöttem... nem kapok levegőt... összeprésel valami hihetetlen erő...

Megszűnik a furcsa érzés, és levegőért kapkodva nézek körül. Orochimaru karjaiban vagyok, az ő szobájában. Szóval ilyen a teleportáció-jutsu... Gyengéden lefektet az ágyára, és elfordul tőlem, egy kígyót küld, hogy szóljon Sakon-nak, vigyázzon a kísérleti alanyokra.
Amíg a kígyóval beszélget, és égő arccal térdelek föl az ágyon... most mi lesz? Megint játszadozik velem? Vagy ezúttal...? - mélyen elpirulva veszem le a szemüvegemet, és már a hajamat bontom ki, amikor felém fordul, és meglepetten elvigyorodik. Félénken mosolygok vissza rá, és széttúrom a hajamat, ahogy ő szereti...

Az ágy végéhez lépve belemarkol az ágy vaskeretébe, és sötét szemekkel néz végig rajtam. Mélyen elpirulok, és zavartan kapkodok levegő után... Úristen de izgató ahogy így néz rám...
Tétován az ingem gombjáért nyúlok, de elbizonytalanodva esik le a kezem... Félek egy kicsit...
Megkerüli az ágyat, és leül mellém. Mélyen a szemembe néz...
- Nem kell tőlem félned, eddig sem bántottalak... - duruzsolja kedvesen, és a hajamba túrva von magához közelebb. Félénken megcsókolom, és a nyelve azonnal a számba siklik. Felnyögök, annyira jól esik... Hanyatt dönt, és rám nehezedik testével. Lábaim ösztönösen a derekára kulcsolódnak, és átölelem a nyakát... Olyan jó érzés... Csókja bódító, mámoros... bizsergek és remegek... Észre sem veszem, ahogy biztos kezekkel megszabadít az ingemtől, csak amikor meleg tenyerével lágyan végigsimít csupasz mellkasomon és hasamon...

- Ahh... - nyögök bele a csókba, és ő vigyorogva hint egy apró puszit a mellkasomra, majd lassan végignyalja... izgatóan, érzékien... Selymes haja is a bőrömet simogatja... istenem...
Lágyan beletúrok a hajába, és pironkodva figyelem, ahogy kigombolja a nadrágomat... egy könnyed mozdulattal rántja le rólam... teljesen meztelen vagyok...

- Orochimaru-sama... - nyögöm tágra nyílt szemekkel, és rémülten magam elé kapom a kezemet, de megragadja, és elhúzza onnan. Feltérdelve néz végig rajtam, szinte simogatnak az aranysárga szemek... Elfordítom a fejemet, és zavaromban szorosan behunyom a szemem... valószínűleg az arcom ugyanolyan sötétbordó lehet, mint a selyemágyneműje...
Elengedi a kezemet, de nem nehezedik vissza rám. Ruha susogását hallom... zavartan pillantok fel rá, és látom, hogy vetkőzik. Jézusom...! Zavaromban paradicsom-piros arcom elé kapom kezeimet... ezek szerint ma megtörténik...

Ujjaim közül kilesek, mert hát... nagyon is kíváncsi vagyok már rá, hogy milyen lehet ruha nélkül... Szép izmos karok és mellkas... bordázott hasfal... gyönyörűen világít sápadt teste a fáklyák fényének félhomályában... A nadrágját magán hagyja, gondolom nem akar még ennél is jobban megrémíteni. Vigyorogva veszi tudomásul, hogy Ő most alaposan meg lett nézve az ujjaim közül, és halkan kuncogva nehezedik vissza rám.

Ijedten rándulok össze, ahogy teste hozzám simul, és forró bőre az enyémhez ér...
- Ne félj... ma este még nem fog megtörténni. Csak megkóstollak kicsit... - leheli a fülembe, és végignyalja a nyakamat. Tétován bólintok, és kezeim maguktól simulnak a mellkasára. Milyen izmos... erős... kemény és férfias... Végigsimítom a vállait... és mélyet szippantok az arcomba hulló selymes hajtömegből. Csodálatos illata van... imádom.

Ajkai lejjebb siklanak, és a mellkasomat, mellbimbóimat ingerli érzékien, lassan. Most nem olyan vad és megzabolázatlan mint tegnap éjjel... most ráérősen kényelmesen játszadozik testemmel... És ez még kellemesebb...
Egyik keze a hajamba túrva játszadozik tincseimmel, ahogy én az övével, másikkal pedig végigsimít lassan az oldalamon, csípőmön, le a combomig és vissza. Remegek mint a kocsonya és lángol a testem...
Nyelve egyre lejjebb siklik, már a köldökömnél köröz kábítóan...
- Orochimaru-sama... - sóhajtom behunyt szemekkel, és hátravetem a fejemet, ahogy egyre lejjebb halad... Már értem mit értett az alatt, hogy megkóstol... Ott akar megízlelni...
A felismeréstől rémülten felnyögve pillantok le rá. Megnyugtató mosolyt és lágy simogatást kapok, én pedig pirulva fordítom oldalra az arcomat, kis öklömet a szám elé szorítva...
Határozott mozdulattal szétfeszíti a combjaimat, és befészkelődikközéjük, ajkai már a hasam alját becézik... majd áttér a combom belső felszínére. Lágyan, lassan húzza végig a nyelvét, biztosan haladva a legérzékenyebb testrészemig, amely már forrón lüktet, sóvárogva várja az érintését...

- Nehh... - nyögök fel, ahogy megérzem szájának puha forróságát ott... ahol még soha senki nem érintett Ő előtte. Mindkét kezem a szám előtt immár, és hangos nyögéseim, sóhajaim folytom beléjük, amíg egy erős kéz el nem húzza onnan őket.
- Ahh... - szakad fel belőlem, és már képtelen vagyok visszafogni magam... gátlástalanul élvezem... már semmi sem számít... csípőm is lágy hullámzásba kezd, és remegő combjaimat erős kezeivel lefogja...
Égeti és marja testemet belülről a gyönyör, egyre jobban dagad bennem a feszültség, és vadul áramlik szét ereimben, hogy egész testemen átvegye az irányítást... uralkodjon rajtam...
Úgy érzem, szétszakadok... nem bírom... beleőrülök, ha ez így megy tovább....
- Orochimaru-sama...kérlek... ahh... nem...bírom...ahh... - nyögöm, és a vállába kapaszkodva nézek le rá kétségbeesetten...
Gonosz vigyorral néz fel rám.
- Tudod mit szeretnék hallani Kabuto-kun... - duruzsolja kaján vigyorral.
Képtelen vagyok gondolkozni... görcsösen kapaszkodom az ágyneműbe, és fejemet dobálva vergődöm, ahogy kezével lágyan masszíroz... ne... ismét az ajkaidat szeretném érezni...
- ...kérlek... - fejezem be hangosan a gondolataimat, és nyöszörögve kapaszkodom az egyik kezébe, amivel a hasamat cirógatja lágyan.

- Mondd ki, és megkapod amire vágysz... - hallom mély hangját.
Mondjam ki... mondjam ki... de mit? Összeszedem maradék kis józan eszemet, és végre bevillan mit is akar tőlem.
- Ahh... hozzád... - próbálok érthetően beszélni. - ...hozzád tartozom... ahh...
- Ez a beszéd. - hallom halk kuncogását, és felkiáltok a gyönyörtől, ahogy újra megérzem szájának nedves forróságát...
A gyönyör úgy folyik körém, mint a melegvíz, elmerülök benne... és remegve, görcsösen ívbe feszülő testtel hagyom, hogy szétrobbanjon bennem a feszültség... a kéjmámor... az orgazmus...

- Orochimaru-sama... - sóhajtom kábán, és behunyt szemekkel lebegek a fekete semmi közepén... hosszan... öntudatlanul... A távolból hallom mély hangját...
- Nyisd ki a szemed Kabuto... - felemelem hihetetlenül nehéz szemhéjaimat, és belenézek az alig néhány centire lévő aranysárga szemekbe, a számomra oly kedves mosolygó arcra...
Felemelem nehéz kezemet, és hosszú haját finoman megérintem, az arcomhoz húzom, és megsimogatom vele a bőrömet... Képtelen vagyok gondolkozni...


Orochimaru:


-Tudod...nem egészen erre gondoltam mikor azt mondtam hogy légy vele kedves. - jegyzem meg halkan, belenézve azokba a zöld szemeibe. Lesüti a szemét. Ezek szerint igaz. Tudtam.

-Bocsáss meg.. többet nem fordul elő... -feleli halkan. -De a barátkozást nem tiltottad meg... -teszi hozzá.

-Igazad van. Azt nem. -felelem és az ujjai közé fogom az állát. Makacsul a szemembe néz, nem fordítja el a fejét. Ez az, ezt már szeretem...nem futsz el. Igen, te mindig is bátor fiú voltál Kimimaro.

-Mondanom sem kell hogy mit teszek ha mégegyszer...
-Akkor ne mondd...

Elvigyorodom.

Visszabeszélsz? Nekem?

Szórakozottan fogom az ujjaim közé az egyik hajtincsét és végighúzom az arcán, majd felemelem a kezem és a nyakára simítom, körmeim végével megkarcolva a bőrét. Hátralép, én pedig erősen rákulcsolom az ujjaimat.

Elakad a lélegzete...elvigyorodom és közelebb hajolok hozzá, hogy szinte az arcomon érzem a lehelletét.

-Vigyázz vele mit csinálsz...a legjobb harcosom vagy..nem akarlak elveszíteni..nagy érvágás lenne ez a Hang falujának..remélem tudod...

Nyel egyet és bólint, én pedig elégedetten húzom el a számat és engedem el.

-Jól van. Akkor ehhez tartsd magad. -teszem hozzá, azzal hátatfordítok neki, és egy halk pukkanással a szombámba teleportálok.


***


Immár megnyugodva sétálok a fürdőmbe, és vigyorogva vetem magam a hűvös vízsugár alá. A seb már teljesen eltűnt a karomról..ahol Kabuto megvágott az edzés közben. Elégedetten nyalom végig, de nem érzek rajta semmit...még heget sem. Helyes.

Hajam függönyétől semmit sem látok, így vakon tapogatózom a polcom, míg valami furcsát fogok meg.

Hopp egy kígyó.

-Látsz egy kék üveget..azt add ide... -parancsolom neki halkan, mire megérzem a hideg üveget a tenyeremhez csúszni.
Megrázom a fejem és egy rántással hátrarántom a hajam.

Kék üveg..remek.

Mosolyogva nézek a fürdőszobapolcon pihengető bestiára, mire az rámemeli sárga szemeit, és nyelvét kidugva szaglássza meg a felé nyújtott kezem.

Furcsán mér végig...megvonom a vállam... és magamra öntök valamennyit a finom fürdőolajból.

Ahh..kellemes...

Halk zizzenés..a kígyó lesiklik a polcról és eltűnik a félig nyitott ajtóban.

Zavartalanul folytatom a fürdést, és közben azon töröm a fejem mit csinálhat most Kabuto. Egész biztos benne vagyok a gondolatai között. Márcsak azért is..mert szerintem tudja hogy meglátogattam Kimimarot.

Nem baj. Tanulja csak meg hogy ő az enyém. Ennek így kell lennie. Mert én így akarom.


***


Másnap
már kora reggeltől az irodámban vagyok. Nagyon nem tetszenek ezek az új hírek. Nagyon nem.

Ezek a faluk...ostobák... szövetség a Hang falu ellen.... feh.. halálraítélt ötlet..
Elpusztítani nem tudnak, de még sok bajt okozhatnak. Csak tudnám mit tegyek most. Árgghhh....

Eltelik egy kis idő míg ezen agyalok. A jelentéseket olvasgatom, összegyűrök néhány papírt, szanaszét hajigálom őket dühömben, majd visszatérek a felderítők jelentéseihez.

Éppen az egyik ilyen tekercset olvasgatom, mikor besiklik az ajtón a kígyóm és halk kopogást hallok.

-Szabad. -mondom halkan, és megsimogatom a vállamra siklott kígyóm fejét. -Nésszd csak kit hossztaam.. -sziszegi a fülembe halkan, én pedig mosolyogva pillantok fel a belépő Kabuto-ra.

-Gyere közelebb...-intek neki.

- Kész vagyok. - mondja halkan, kifejezéstelen arccal. - A szer tökéletesen ártalmatlan az emberi szervezetre. -átnyújt egy tekercset. Elveszem és belepillantok. Szemeim gyorsan végigfutják a számításokat, és apró betűkkel írt sorokat. Milyen szépen ír. Szórakozottan simítok végig a papír szélén az ujjammal.

-Rendben. -felelem rá sem nézve, szemeim a sorokat böngészik az egyik jelentésen. - Ma délután kipróbáljuk a pecséteket. -teszem hozzá és visszadom a tekercset. Direkt érek a kezéhez közben és piruló arcát szemlélem elégedetten. Milyen kis édes. Vajon mire gondolhat most?

Kígyóm a fülemhez hajol és halkan belesziszegi: -Megyek...szórakosssz...
Elmosolyodom és követem a tekintetemmel ahogy kisiklik az ajtón, majd visszanézek az előttem heverő tekercsekre és rögtön elkomorul az arcom. Fenébe! Ez pont a legjobbkor jött.

- Gondterheltnek tűnsz, uram. -hallom meg a hangját. Felnézek rá, elmosolyodom. Jó megfigyelő, igen.

- Akadt néhány problémám... -jegyzem meg halkan, és arrébbsöpröm az orrom előtt tornyosuló papírhalmot fintorogva.

- Tudok segíteni esetleg valamiben? - kérdezi udvariasan. Hehe...milyen kis segítőkész. Nos, azt hiszem remekül el tudnék feledkezni a problémáimról ha egy kicsit...

De most nem! Ez most fontosabb! Először a munka aztán az élvezkedés...

- Nem tudsz. - felelem halkan és fáradtan kinyújtóztatom az ülésben elgémberedett tagjaimat.

Unoooom!!

- Nagyon jól tudok masszírozni. Úgy látom, rád férne, uram. - jegyzi meg halkan.

Ehh... najó..ennek ki tud ellenállni. Csak egy kiiiss élvezkedés...csak egy kicsi... -ígérem meg magamnak.

Eddig azt hittem zavarja ha megérintem..erre most ő az aki hozzám akar érni? Érdekes. Mindenesetre egy próbát megér. Elvigyorodom. A saját magad csapdájába esel Kabuto-kun...és még nem is tudod...

-Lássuk. -felelem halkan, ő pedig mögém lép és megérinti a vállamat.

Hihetetlenül jól csinálja de mondjuk medi ninja, szóval nem csodálkozom rajta. Érzem hogy teljesen eltűnik belőlem a feszültség...elpárolog mintha ott sem lett volna. Husss...
Kezdek ellazulni..már csak az érintésére figyelek..a szemem is behunyom hozzá és elégedetten sóhajtok fel. Hmm..ez tényleg nagyon jó.

Mikor befejezi elégedetten mosolyogva nézek fel rá, majd megfogom a kezét és az ölembe húzom. Látom az arcán hogy nincs ellenére a dolog...
Úgy? Hát te is ezt akartad? Milyen aranyos..

Leveszem a szemüvegét, ő pedig előrelátóan kibontja a haját... hehe ez megmosolyogtat...
A fejpántját sem a szokásos helyen viseli, hanem a nyakába kötve... mintha készült volna rá.. okos...nagyon okos...

Finoman a hajába túrok, összeborzolom és óvatos mozdulattal rendezgetem el, ahogy nekem tetszik.
Lágyan csókolom meg, ő pedig azonnal viszonozza. Helyes...ezt vártam...igeeen...
Végigsimítok a hátán, közelebb vonva magamhoz, majd sóhajtva temetem az arcom selymes hajába. Ahh..ha nem lennének most ilyen komoly problémáim...akkor talán....

De sajnos nem ez a helyzet. Mondjuk, abból bajom nem lehet ha elmondom neki. Elvégre azt hiszem már tudattam vele hogy merre hány méter. Nem merne elárulni, de már nem is akarna..azt hiszem...nem, tudom hogy nem akarna.


- A közeli települések vezetői szövetségre akarnak lépni egymással a hang-falu ellen. -suttogom halkan, gondterhelten behunyva a szemeimet. - Ráadásul Suna is ódzkodik a szövetségtől... a Kazekage egy ostoba bolond idealista. De attól bezzeg nem riadt vissza, hogy a saját gyermekébe egy démont ültessen... Ostoba fafej... bosszantó. -teszem hozzá halkan felmordulva. Dühös vagyok, igen..de most kicsit megnyugodtam. Hála neki. - De ez most mellékes. A falu-vezetők a komolyabb probléma... Konohával akarják felvenni a kapcsolatot, és ha megteszik, nyüzsögni fognak itt a ninják. Nincs elég emberem... és ha felfedezik a búvóhelyet, akkor máshová kell mennünk. Pedig ez ideális helyen van, és jól felszerelt bázis. Sajnálnám, ha elveszne.

Finoman a hajába túrok, az ujjamra csavarom egy tincs haját, majd a számhoz emelem és végigsimítok vele az arcomon.

- Nem lenne okos dolog megöletni őket, mert ezzel csak nőne bennük a makacs ellenállás... és katalizálná a folyamatot. -folytatom halkan, azon gondolkozva hogy milyen megfélemlítést dolgozzak ki számukra. Talán az hatásos lenne...de...talán mégsem...

Óvatos mozdulatokkal bontom ki az ingje felső néhány gombját...és elégedetten nézek végig az elővillanó hófehér bőrén.

- Tárgyalni kéne velük, de nincs semmi, amit felkínálhatnék nekik... így nincs tárgyalási alapom.
Észrevétlenül csúsztatom be kezem a résen, és végigsimítok a mellkasán. Látom hogy behunyja a szemeit, én pedig egy jóllakott nagymacska vigyorával nyugtázom.
Hallom azt a halk sóhajt, amit az vált ki belőle ahogy pillekönnyű érintéssel végigsimítok a mellbimbóim is. Milyen kis érzékeny...ezt szeretem benne...többek között...

- És a védelem...? -néz rám vágytól csillogó szemekkel, mégis elgondolkozva. Védelem? Meglepetten nézek rá, és észbekapok... ohh... mire gondolsz vajon?

- Mi jár az okos kis fejedben Kabuto-kun? -kérdezem komolyan. Lehet hogy még segíthet amit kitalált...ki tudja.. elvégre... nagyon okos fiú..de még mennyire hogy az...

- Ez egy békés vidék igaz? Se rablóbandák, sem missing-nin-ek... -kezd bele, majd ellhallgat. Igen... ez igaz... viszont van egy rejtett falu aki meg tudja védeni őket a bajtól. Ez zseniális..hogyhogy nem jutott eszembe?
Na nézd csak... nagyobb hasznomra van ez a fiú mint gondoltam.

Azt hiszem a problémám ezennel meg van oldva.

Gyengéden csókolom meg, ez amolyan jutalom az okos ötletért. Majd elngedem, utoljára finoman végigsimítva a derekát. Érti a célzást, feláll, és az eltulajdonított holmiait magához véve az ajtóhoz sétál.

- Akkor délután a laborban. -búcsúzik udvarias meghajlással. Bólintok, ő pedig eltűnik.

Rendben, akkor essünk neki a szervezésnek.


***


Gyors egymásutánban írok pár jegyzetet amiben felvázolom a tervet. Rablóbandák és gyilkosok toborzása... ráuszítom a falukra...aztán a hangfalu ajánlata jön, melyben védelmet ajánl cserébe. Nem utasíthatjak vissza... de nem ám...

Mikor befejezem, vigyorogva nyújtózom ki. Már jócskán eltelt az idő, lassan indulnom kell a laborba. A végső fázisba lép a terv. Ha minden jól megy, akkor hamarosan olyan erős harcosaim lesznek mint egyik másik rejtett falunak sem. Persze csak..ha működik. De bízom Kabuto-ban.


***


Lassan sétálva indulok meg a labor felé, útközben találkozom Kimimaro-val, aki mellém szegődik. Elmondom neki a tervet, ő pedig helyeselve bólint.
-Összeszedem a legjobb embereket, és holnap akár indulhatunk is... -feleli.
- Nem kell. Csak te meg én megyünk. - nézek rá komolyan, mire kissé meglepődik, de végülis beleegyezően hajtja le a fejét.

Belépünk az ajtón, és körülnézve látom hogy Kabuto már a foglyok mellett áll, akik lekötözve várják sorsukat. Igeen..remélem működni fog...nagyon remélem..

Ránézek a fiúra, várakozóan, ő pedig udvariasan hajt fejet nekem.

- Ők már megkapták a vegyszert, egyikükre mehet a föld-pecsét, a másikra pedig a mennyei. A másik kettőre is, ők utólag kapják a koktélt. -magyarázza.

Rendben. Kezdjük.

Ő eközben elküldi a többieket, én pedig gyorsan pecséteket formálok a kezeimmel. Az utolsó kézjel felszabadítja a chakrámat, és a nyakam megnyújtom, mint egy kígyó. Sorban mindegyiküket megharapom, ezzel töltve fel chakrával a pecsétet.
Több erőmet emészti fel ez a vacak mint gondoltam, szinte érzem, ahogy a chakrám elhagyja a testemet..fura.. de elégedettséggel tölt el, hiszen ez azt jelenti sikerült.

Mikor végzek felnézek rá, éppen akkor kapja el a kezét a nyakától. Ohh..ez érdekes... vigyorodom el.

- Köszönöm. - mondja udvariasan. - Holnap reggel kiderül minden...

- Jól van Kabuto-kun... - felelem mosolyogva és az ajtóhoz lépek. - A szobámban leszek, holnap délután pedig elutazom két-három napra. Csak Kimimaro-t viszem magammal...

A vállam fölött hátrasandítva figyelem az arcát.

- Értettem. -feleli kifejezéstelen arccal.

- Reggel várlak a szobámban. -teszem hozzá, és már fordulnék meg, aztán mégis úgy döntök maradok pár percre. Csak kicsit...

- Majdnem elfelejtettem... - jegyzem meg halkan, és egy gyors mozdulattal már mögötte is termek, és átölelem a derekát.
Lehajolok hozzá, ajkaim a nyakát érintik lágyan. Kevés a chakrám, igen. Ez eléggé lefárasztott, de ehhez azért még nem vagyok fáradt.
Egyik kezemmel előrenyúlok, a pólója alá siklanak az ujjaim, végigsimítok a hasán.

- Nehh... - suttogja elhaló hangon. - ...ne itt...
Zavartan pirul el, és a foglyok irányába tekint.

Halkan felkuncogok. Jól van, ha ne itt, hát ne itt.
- Rendben Kabuto-kun... -felelem halkan, azzal felkapom és egyetlen kézjellel a szobámba teleportálom magunkat.

Csodálkozva néz körül, én pedig lerakom őt az ágyra, majd megidézek egy kígyót.

-Sakon-nak üzenem hogy maradjon a fogjok melett és vigyázzon rájuk. -utasítom az állatot, majd visszafordulok felé.

Halkan felnevetek mikor meglátom hogy kibontja a haját. Elvigyorodom. A szemüvegét már levette..jó fiú... tudod te hogy kell...

Széttúrja a haját, az ezüst tincsek körbeölelik az arcát, megcsillan rajtuk a fáklyafény. Istenem..milyen gyönyörű. Akarom... hacsak egy kicsit is...

Lassan az ágy végéhez sétálok, és kezemet végigfuttatom a vas ágykereten. Ezt egyszerűen nem bírom ki..amikor ilyen vágyteli szemmekkel, félénken pillant rám. Megmarkolom a vasat, elmélyül a tekintetem.
Éppen nyúlna az ingje gombjai után, de mégis megáll a keze. Fél tőlem. Hát..a múltkori után nem csodálom.

Megkerülöm az ágyat, és mellé ereszkedem a matracra.
- Nem kell tőlem félned, eddig sem bántottalak... -suttogom megnyugtatóan, és a hajába túrva húzom közelebb magamhoz. Nem markolom meg erősen..csak érezze és engdelmeskedjen. Meg is teszi..majd ő az, aki megcsókol, és halkan felnyög amint megérzi nyelvamet a szájába siklani. Merész nem mondom...de én így szeretem.

Édes kis nyögé hagyja el az ajkait, én pedig ránehezedek és ledöntöm az ágyra. Minden egyes testrészével engem ölel, szinte törleszkedik hozzám, mint valami kis macska ami újabb és újabb simogatást kér. Igazán izgató. Túlságosan is.

Észrevétlenül gombolom ki az ingjét és húzom le róla, amit csak akkor vesz észre mikor már a csupasz bőrét érintem az tenyeremmel. Élvezkedve simítok végig rajta..újra felfedezve az érzékeny pontjait, amiket úgy imádok érinteni.
Halkan felnyög mikor megérzi, én pedig elszakítom tőle az ajkaimat és végignyalok a mellkasán... lassan és érzékien. Direkt lejjebb hajtom a fejem így hosszú hajam a bőrét cirógatja minden egyes mozdulatra.

Lágyan beletúr a hajamba, és mégjobban elmélyül a pír az arcán ahogy a nadrágjára siklik a kezem és azt is leveszem róla.

Elvigyorodva nézek végig rajta. Sosem bírom megunni azt a látványt. Hallom ahogy a nevemet sóhajtja, megpróbálja eltakarni magát, de nem jár sikerrel mert ujjaim a csuklójára kulcsolódnak és szelíd erőszakkal húzom el onnan a kezét.
Feltérdelek..gyönyörködve a látványban. Ahhh igen... most itt vagy..az ágyamban..meztelenül..pont ahogy akartam... és milyen remekül illik ez a karcsú, hófehér test...a sötétbordó ágyneműmhöz...

Keskeny csípő, karcsú combok..és az a ezüstös haj.. egyszerűen nem bírom ki hogy ne érintsem meg. Most hogy itt van..csak egy kicsit veszek el belőle magamnak...

Zavartan fordítja el a fejét, és lesüti a szemeit. Ugyan, már...ne szégyenlősködj..tudom hogy élvezed...- gondolom magamban és elengedem, majd lassan vetkőzni kezdek. Kibontom a lila övemet, és kibújok a krémszínű felsőből. A ruhák suhogva landolnak a padlón.

A szeme elé kapja a kezét, de aztán halkan kuncogva veszem tudomásul, hogy néha azért kipillant széthúzott ujjai közül. Helyes...

Csak a nadrágot hagyom magamon, pedig kezd már az is elég kellemetlen viselet lenni. Nem baj... kibírom.

Lahajolok hozzá, ő pedig ijedten rezzen össze az érzéstől. Mindennél jobban felizgat hogy forró, felhevült testem az övét érinti..és ezek szerint neki sem közömbös. Hehe..ennek örülök. Nagyon is.

- Ne félj... ma este még nem fog megtörténni. Csak megkóstollak kicsit... -suttogom halkan a fülébe, és lágyan végignyalok a nyakán, kiélvezve selymes bőrének érintését az ajkaim alatt.
Látom hogy ettől kicsit megnyugszik, bólint és kezei a mellkasomra simulnak. Ujjai simogatva siklanak végig a vállamon, mintha ismerkedne a testemmel. Milyen aranyos. Arcát a hajamhoz simítja, mély lélegzetet véve szívja magába az illatom..mint ahogy én az övét.

Próbálom visszafogni magam, és óvatos, cirógató érintésekkell simítok végig a testén, ajkaim a mellkasát becézik lágyan, forró, nedves köröket rajzolva a bőrére, finoman megszívom a mellbimbóját, majd a fogammal is odakapok, de csak óvatosan, hogy ne okozzak neki fájdalmat.

Gyengéden a hajába túrok, másik kezemmel végigsimítok az oldalán, a csípőjén, a combján, majd vissza is, újra és újra.
Élvezem a reakciót amit kiváltok belőle..halk sóhajai..testének egyre fokozódó remegése lassan az őrületbe kerget.

Lejjebb siklanak az ajkaim..lassan végig a hasán..egyre lejjebb és lejjebb...
- Orochimaru-sama... -sóhajtja a nevemet hátravetett fejjel. Igen, egyre jobban élvezi... és én is..márcsak nézni is hihetetlenül izgató.

Láthatóan most jött csak rá mire készülök, mert rémültem nyög fel, és néz fel rám. Rámosolygok..megnyugtatásképpen..vagy csak azért mert jólesik mosolyogni, merthát...annyira jó így látni őt.
Elfordítja az arcát, kezét a szája elé kapva. Zavarban vagy? Hehe... igeen....

Szétfeszítem a combjait és közéjük helyezkedem, nyelvemmel végigsimítva combjának belső..érzékeny felületén...lassan közelítve a péniszéhez amely már keményen ágaskodva várja az érintésemet. Hehe..milyen érzéki és kéjsóvár teste van...
- Nehh... -sóhajt fel halkan, mikor megérintem őt ott is, a legérzékenyebb ponton, ami még teljesen érintetlen volt énelőttem. Kéjes elégtétellel tölt el tudat..hogy én leszek neki az első.
Neh? Miért mondod ezt? Nekem nagyon úgy tűnik inkább igeeen.

Mindkét kezével eltakarja az arcát, ujjaival folytva vissza hangos nyögéseit...ne, ne csináld ezt,..hallani akarom a hangodat. Megragadom a kezét és elhúzom onnan. Őrjítő látni hogy reagál az érintéseimre... akaratlanul mozdul meg a teste, egész testében remeg..és mindezt miattam... ahh..ilyen nincs..megőrülök...

Lefogom a lábait, és elégedett mosollyal nézek végig rajta. Igen...hogy vártam ezt hogy így lássam... de még..még többet akarok...

Finoman simogatom az ajkaimmal...egyre erősebben és gyorsabban... végighúzva rajta a nyelvem.

- Orochimaru-sama...kérlek... ahh... nem...bírom...ahh... - nyög fel kéjesen, és a vállamba markolva néz fel rám, szinte könyörgés van a szemeiben.

Gonoszan elvigyorodom.

- Tudod mit szeretnék hallani Kabuto-kun... -suttogom a bőrébe halkan. Felemelkedem hozzá, végighúzom a nyelvem a nyakán, újabb sóhajt csalva elő ezzel belőle, miközben kezemmel kényeztetem tovább.

- ...kérlek... -már csak halk nyöszörgésre telik neki. A kezem után kap, amivel épp a hasát cirógatom lágyan.
Nocsak..tényleg ennyire akarod?

- Mondd ki, és megkapod amire vágysz... -súgom halkan. Láthatóan alig alig jutnak el a tudatáig a szavaim... vagy mégis...?
- Ahh... hozzád......hozzád tartozom... ahh...
- Ez a beszéd. Jól van.

Kéjesen nyögdécsel, és hangosan kiállt fel ahogy megérzi újra az ajkaimat legérzékenyebb pontján. Pár apró mozdulat elég már neki és karcsú teste megvonaglik a gyönyörtől amit okozok neki.

-Ahhhh.... Orochimaru-sama... -sóhajtja halkan, behunyt szemmel. Nem jó, ne csináld ezt..látni akarom a tekinteted.

- Nyisd ki a szemed Kabuto... - suttogom halkan, közvetlen közelről. Engedelmeskedik és bágyadt, kéjtől homályos tekintettel néz fel rám, kezeit felemeli és megérinti a hajamat, magához húzva, cirógatva vele a saját bőrét..az ajkait.

Istenem milyen erotikus. Ha ezt így folytatja tényleg rámászom.

-Most pár napig nem látjuk majd egymást. -szólalok meg halkan és a nyakához hajolva egy apró csókot nyomok a nyaka hajlatába. Érzem hogy megborzong az érintésre. - Elintézem hogy nyugtunk legyen a környező falvaktól. -folytatom és finoman megharapom. - Te pedig... -hajolok fölé mosolyogva. -...tartod a frontot itt.
Bólint...jelezve hogy megértette. Remek.
- Megparancsoltam a többieknek hogy mindenben legyenek a segítségedre úgyhogy nem lesz velük gond. Tégy úgy, ahogy jónak látod. -mondom halkan, ujjam hegyével körberajzolva az ajkait.

Várom hogy megnyugodjon kissé, majd finoman a lábai alá csúsztatom a kezem és felkapom a karomba.
Ijedten nyitja ki a szemeit, én pedig egy gyors kézjelellel a szobájába teleportálom magunkat.

Szerencsére meg van ágyazva, így csak az ágyhoz sétálok és lerakom rá. Felveszem a takarót, és beborítom vele. Fázósan húzza össze magát, összegömbölyödik mint egy macska. Elmosolyodom, majd lehajolok hozzá, és egy lágy csókkal búcsúzom tőle.

El innen..messzire...mert még a végén....

Nem..neemm..kibírod...mégha fogcsikorgatva is. Eljön majd annak is az ideje..és annál jobban fogod élvezni minnél tovább húzod. Csak várd ki. Igen...várni...

-Jó éjt Kabuto-kun.. -suttogom halkan és felegyenesedem. -Akkor holnap reggel találkozunk. -teszem hozzá mosolyogva, és egy pukkanással eltűnök.


***


Sóhajtva érkezem vissza a szobámba, és amin rögtön megakad a szemem azok a szétdobált ruhadarabok a földön.
Lehajolok értük és az ágyra dobom őket. Kezem végighúzom a lila ingen, ami rajta volt nemrég, és vigyorogva simítom végig.

Azt hiszem a legjobb lesz ha veszek egy hideg zuhanyt.

Gyorsan lehámozom magamról a rajtam maradt ruhákat, amik már kezdtek igazán kényelmetlenek lenni, megnyitom a vizet, és beállok a zuhany alá. Megborzongok a hidegtől, és gyorsan melegebbre állítom a hőmérsékletet. Ahh..így már jó.

Meghúzok egy kart a falon, mire a medence is kezd megtelni vízzel. Közben elveszem a fürdőpolcról az ott felejtett dobótűt, és feltűzöm vele a hajamat.

Elégedett sóhajjal merülök a kellemesen meleg vízbe, és végigszaglászom a fürdőolajokat a polcon. Melyik az ami a leginkább hasonlít az ő illatára..?

Hmm... fahéj, narancsvirág, gyömbér egy csepp levedulával.. érdekes elegy... de valami hiányzik belőle... lábammal megpöckölöm az üvegeket, mire egy véletlenül a vízbe esik és beleborul... utánakapok.. kamilla... ? ...igen ezt kerestem... ilyen illata volt a hajának..

Szétkenem a kezemen az olajokat majd a vízbe kavarom őket. Ahh..bár ne kellene elmennem... utálom a diplomáciát...

Miközben hátrahajtott fejjel gondolkozom a forró vízben, eszembe jutnak a nemrég történtek és gonosz vigyorra húzom a számat.

Kabuto...

Hogy meg volt ijedve... és milyen hihetetlenül gyönyörű volt... kipirult arca... feketén csillogó szemei...és azok az édes hangok... mikor hozzáértek az ajkaim.

Ahh ezt nem bírom... meg akarom kapni.. egyre jobban..minnél előbb... akarom...akaromm..

Az egész testem érte sóvárog, csoda hogy nem támadtam le...nagy nagy csoda... na meg egy nagy adag önuralom. Ami most aztán végképp elfogyott. Még szerencse hogy otthagytam...még szerencse.

Sóhajtva simítok végig a mellkasomon visszaemlékezve milyen volt amikor az ő kezei tették ugyanezt... belemarkoltak a vállamba...beletúrtak a hajamba...
Hehe... mint szeret vajon annyira a hajamon? Kihúzok egy tincset és az arcom elé emelem, de nem látok rajta semmi különöset.

Vajon mit csinál most...Kabuto...... és akkor amikor nem leszek itt...?

Megnyalom a számat, és végigsimítom hosszú nyelvemmel az ujjaimat. Hát vagy alszik... vagy nem alszik... csak ez a két lehetőség lehet... -kuncogok fel magamban.

Kezem lesiklik a víz alá, és végigsimítok keményen ágaskodó férfiasságomon. Ahh igen... nemsokára... -ígérem magamnak. Észre sem veszem hogy az ajtón besiklik az egyik kígyóm, és felemelt fejjel figyel. Nem veszek észre semmit.

A gondolataim egészen máshol járnak.

Behunyt szemmel képzelem el, ahogy mellém lép a vízbe.

„Hófehér bőrén nedvesen csillognak a vízseppek, olyanok akár a gyémántok. Sápadt bőre az enyémhez simul, kibontott haja lágyan cirógatja a mellkasomat. Kezei lesiklanak a vállamon, végig az oldalamon..egyre lejjebb és lejjebb...ahh..igen... Kabuto...
Átkarolja a nyakamat és mélyet sóhajtva ereszkedik az ölembe. Igen, ezt akarom ehzt...”

Lihegve kapok levegő után, mert..... ez a kép..mégha csak képzeletbeli is... annyira csodálatos...annyira izgató....annyira...
Hátrahajtom a fejem a medence szélére, és hangos sóhaj hagyja el az ajkaimat. A gyönyör hatalmas hullámként áraszt el, gyorsan feltornászom magam mielőtt vízbe fúlnék.

Levegő után kapkodva hajtom a fejem a karjaimra a medence szélén, és ujjammal szórakozottan simítok végig a fekete tetováláson a karomon.

-Jól sssszórakosssszol? -hallok egy hangot és fehér kígyóm feje emelkedik velem egy magasságba.

-Mitagadás jobban is tudnék. -felelem halkan, nem zavartatva magam. Ha végignézte, hát ez van... nem mintha zavarna...

Közelhajol hozzám, villás nyelve az arcomat érinti.

-Szeretném ha figyelnél rá amíg nem leszek itt... -jegyzem meg aztán halkan.

-Tartsam sssszemmel?

-Igen. Valahogy úgy. De ne vegye észre. Kíváncsi vagyok hogy boldogul. -teszem hozzá és kilépek a medencéből egy törölközőt csavarva a derekamra. -Eddig nagyon jól viselkedett...nem is néztem volna ki belőle.. kíváncsi vagyok hogyan veszi hogy egy kicsit több hatalmat adtam a kezébe.

-Meglessszz... -hallom a hangját és kisiklik a nyitva felejtett ajtón. Követem.

Gyorsan elpakolom a ruhákat az ágyról és megtörölközöm, közben az asztalomra halmozott tekercsekre téved a pillantásom és rögtön elkomorulok.

Ostoba faluk... sok hülye...

Fáradtam dőlök be az ágyba és már alszom is.


***


Furcsa érzésre ébredek. Mintha érezném valakinek a jelenlétét.. vagy csak képzelődöm? Egy kéz simul a vállamra. Nocsak.. ki az...?
Egy hangot hallok...halkan... mintha valaki a nevemet mondaná... francba..nem látok a hajamtól... felemelem a fejem..de csak sötétség..
Egy laza mozdulattal kirázom az arcomból a hajam és beletúrva simítom hátra. Kinyitom a szemem.

Kabuto...

Hehe..miért nézel így? Teljesen elpirult... láthatóan nagyon zavarban van. Miért is? Jah..már értem... -nézek végig magamon. Elfelejtettem felöltözni..és a takaró is majdnem lecsúszott rólam.. ehh..

Elvigyorodom.

-Jó reggelt.. -mosolygok rá kedvesen.

Halkan köszön nekem... nem is hallom mit mond...de nem nagyon zavar. Felkönyökölök a párnán és onnan pillantok végig rajta. Elég frissnek látszik..biztos órák óta fent van már.

-Nos, bíztatóak az eredmények? -kérdezem oldalra döntve a fejem, amitől a hajam ráfolyik a vörös selyemágyneműre.

-Sikeresnek sikeres...de vannak bizonyos mellékhatások.. -feleli sóhajtva és átnyújt nekem egy tekercset.

Érte nyúlok, és a takaró egy lehelletnyit lejjebb csúszik rajtam. Hoppá!

Végigböngészem a sorokat. Ezek szerint a mellékhatások kiküszöbölhetőek...és csak néhány napig állandóak.. gyengeség.. komoly fájdalmak..amíg a chakrámat be nem fogadja a testük... hmm..elmegy.... ez már mellékes... kibírják...

Összetekerem a tekercset és elégedetten nézek fel rá.

-Rendben. Szép munkát végeztél Kabuto-kun. Ha visszatértem el is kezdhetjük a dolgot.

Felkelek az ágyból és a szekrényhez sétálok. Háttal állok neki, így nem láthatom milyen arcot vág..pedig szeretném.

Kiveszek a szekrényből egy adag ruhát, és öltözni kezdek. Nem zavartatom magam..elvégre sosem voltam szégyenlős vagy mi.

Mikor rajtam van a nadrág, megfordulok és odasétálok hozzá. Huh..te aztán piros vagy. -állapítom meg magamban.. azzal megragadom az állát és megcsókolom..vadul és szenvedélyesen. Odaadóan viszonozza, felemelkednek a kezei hogy átöleljen, aztán mégsem. Majdnem elnevetem magam. Milyen aranyos. Vajon most ez azért van mert majdnem meztelen vagyok?

Megfogom a kezeit és magamra teszem, így kérve szorosabb ölelést.
Érzem hogy megremeg ahogy hozzáérek... és ahogy ő hozzám, de ez csak mégjobban felizgat...ahh de még hogy...

-Nemsokára indulok. -súgom halkan mikor megszakítom a csókot. -Figyelj, hogy minden rendben menjen amíg távol vagyok.

Alig láthatóan bólint.

Ellépek mellőle, ő pedig udvarisan meghajol és távozik.

Elvigyorodom és folytatom az öltözést.


***


És elindulunk. Nem szívesen hagyom itt a bázist, de hát muszály megoldani ezt a problémát. Kimimaro teljesen kifejezéstelen mint mindig. Minden érzékszervével figyel.. a veszélyt keresi. Mintha meg kéne védeni engem.. hehe..aranyos...

Amíg az erdőben haladunk elrejtjük a chakránkat, és csak az országúton utazva fedjük fel ismét.

A bűnözők és banditák toborzása simán megy. Ki ne akarna nagyobb hatalmat, pénzt, erőt, vagy bármi mást. Ezek az ígéretek bárkit meggyőznek. Egy kis erődemonstráció és már a tenyeremből esznek. Vagy Kimimaro öklével találják szembe magukat ellenkező esetben.

Igen..igen..rábeszélés...mindig is az erősségem volt. Hehehehe!

Egész nap szövetségesek gyűjtünk..parancsokat osztogatok. Mikor ezzel megvagyunk egy apró faluban szállunk meg.

Ahogy a naplementét bámulom a szoba erkélyéről önkéntelenül is azon jár az eszem... vajon mi történhet a bázison.

Konoha elpusztítása már nagyon közel van.. és ha sikerül az erőmet a pecsétekkel átadni a harcosaimnak..akkor aztán végképp. És Kabuto....segíteni fog ebben.. igen.. hiszen neki is ez a célja...

Most jövök csak rá mekkora hasznom volt nekem abból a régi háborúból. Elpusztult pár falu...de kaptam egy igen értékes ajándékot....


***


A következő két nap is szervezkedéssel telik.. gonosz, elfajzott, vagy éppen lehetetlenül hülye emberekből sosincsen hiány.

Parancsom szerint..a környező falukban és körülöttünk fognak randalírozni..rabolnak..fosztogatnak..gyilkolnak.. én pedig már fogalmazom is magamban a ajánlatot..miszerint a Hang faluja felajánlja védelmét.

De jó lesz majd elpusztítani ezt a sok hülyét. Én bérelem fel őket..aztán az én harcosaim ölik meg őket. Igazán szórakoztató. Elvigyorodom.

Már leszáll az est, mikor visszaindulunk.

Nem sietünk..elvégre mindketten elfáradtunk. Voltak ugyanis...akik erősebbnek hitték magukat...hát...meg kellett mutatni nekik hol a helyük.

Kimimaro pedig külön utasítás nélkül döngölte őket a földbe kedvesen. Öröm volt nézni. Hihetetlen a képessége..mindig csodálattal tölt el... persze nem mutatom..de így van.

A Kekkei Genkai-ok.. a mindenki által áhított erő...akiknek megadatott mind különlegesek.

Késő éjjel érjük el a hang faluját. Megnyitom a lejárót és már lent is vagyunk.

Ahhh..de jó újra itt lenni.

Átlépek néhány jóllakkottan szendergő kígyón és a szobámba indulok. Ilyenkor már bizonyára alszanak. Majd holnap kikérdezem őket mi volt.

Fáradtan nyitok a szobámba.

Hófehér kígyóm az ágyamon fekszik, jöttömre felkapja a fejét.

-Üvöszöllek.. -sziszegi.

Sóhajtva lépek az ágyhoz és leülök rá, tenyeremmel végigsimítva a gyönyörű állat sima pikkelyes testén. Sárga szemek fúródnak az enyémekbe. Farkasszemet nézünk.

-És most... mesélj szépen... - vigyorodom el elégedetten. Mindent tudni akarok.


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Kabuto:


Csodálatos volt ez az orgazmus...

Még mindig kába vagyok és bágyadt. Csendben pihenek, közben selymes hajtincseivel játszadozom, és mélyen magamba szívom bőrének illatát, melegségét...

- Most pár napig nem látjuk majd egymást. - szakítja félbe ábrándozásomat, és finoman megcsókolja a nyakamat. Ahh... de finom... - Elintézem hogy nyugtunk legyen a környező falvaktól. - susogja a bőrömbe, és érzékien megharapdál. Istenem... ne hagyd abba...
- Te pedig... tartod a frontot itt. - mondja a szemembe nézve, és kedvesen mosolyog.
Rendben, ha ezt szeretnéd... Neked bármit. - bólintok, és folytatja.
- Megparancsoltam a többieknek hogy mindenben legyenek a segítségedre úgyhogy nem lesz velük gond. Tégy úgy, ahogy jónak látod.
Csak biccenteni vagyok képes, de légvételeim már rendeződnek, és kezd kitisztulni az agyam. Pokolian fáradt vagyok...

Óvatosan legördül rólam, és feláll. Csalódottan sóhajtok fel, mert olyan jó vele összebújni... Gyengéden a karjaiba vesz, és mire felpillantok, a szobámban vagyunk. Ezúttal nem volt olyan kellemetlen élmény a teleportáció... az előbb biztosan azért volt olyan, mert kevés chakrával csinálta, vagy... nem figyelt oda.

Ágyam puhasága körbeölel, és a takaróm is valahogy rám kerül... bebábozódom, összegömbölyödve behunyt szemekkel felsóhajtok... Ágyacskám...
Puha csókot érzek, egy gyengéd érintést...
- Jó éjt Kabuto-kun... - hallom a világ legkellemesebb orgánumát. - Akkor holnap reggel találkozunk.
- Jó éjt... - motyogom, és az utolsó gondolatom, amivel elalszom, hogy mennyire fog hiányozni, ha elmegy...


***

Lassan nyitogatom a szemeimet, és mélyet sóhajtva fordulok a hátamra.
Na mi nem stimmel...?
Meztelen vagyok.
És meg sem tudok moccanni. Úgy beletekeredtem a takarómba, hogy hernyó módjára kell tekeregnem, hogy kiszabadulhassak alóla. Kuncogva szenvedem ki magam a puha fogságból, és méla mosollyal vánszorgok a fürdőbe.
Az óra azt mondja: hat.
Jó korán ébredtem... de nem baj, legalább bővel lesz időm megvizsgálni az alanyokat.

A labor ajtaja előtt egy ismeretlen ninja őrködik, és tisztelettel fejet hajt előttem, amikor elmegyek mellette. Furi, ehhez még hozzá kell szoknom...

Odabent elég siralmas látvány fogad...
Két holttest, és két fájdalmaktól gyötrődő, ébren lévő fogoly.

Egész reggel a vizsgálatokat végzem, és az elkészült jelentést kézbe véve elindulok Orochimaru szobájába.
- Takarítsa el a hullákat, a foglyokat pedig őrizzék tovább. - utasítom az őrt halkan, majd sietősebb tempóra váltok. Szeretném már látni Őt…

Kopogok az ajtón, de nem érkezik válasz. Pedig bent van, érzem rendkívül erős chakráját. Csak neki van ilyen. De mi történhetett? Újabb kopogás, semmi válasz. Benyitok, ő pedig az ágyon fekszik, hasra fordulva, arcát teljesen eltakarja gyönyörű haja. Közelebb lépek hozzá, de semmi reakció. Egy sannin…ilyen mélyen alszik? Nagyon furcsa… és veszélyes. Ja, értem már! Tegnap rengeteg chakrát pazarolt el. Valószínűleg ezért alszik ilyen mélyen. Én a tizedébe is belehaltam volna… Na igen, Ő egy sannin.

Az ágy mellé lépek, és halkan a nevén szólítom. Nem merek túl közel lenni… egy veszélyes ninját nem célszerű ijesztgetni.
Semmi reakció.
Uhh… nincs rajta semmi, csak egy takaró… deréktól lefelé. Ne, Kabuto… zárd ki a gondolataidból most ezt, nem ezért vagy itt.

Finoman megérintem a vállát, és gyengéden megrázom.
- Orochimaru-sama… - ismétlem halkan. Megmozdul, és hátrafordul, haja hátrahullik, így beletekinthetek az egyenesen rám néző aranysárga szemekbe. Gyönyörűen csillognak a fáklyafényben… Izmos mellkasa és hasa…uhh… ajaj, ez a takaró vészesen lecsúszni készül… remélem van rajta alsónadrág. Ostoba reménykedés, szerintem Őt nem zavarja a meztelenkedés. Ég az arcom… szerintem észrevette, hogy méregetem pompás testét… Pompás…? Na most aztán…

Szemmel láthatóan jól mulat a zavaromon… Remek.
- Jó reggelt… - mosolyog rám kedvesen. Alig találom meg a saját hangom… Ez túl izgató… Legszívesebben hozzábújnék… Elkapom róla a tekintetem.
- Nos, biztatóak az eredmények? – hallom bársonyosan simogató hangját. Felpillantok rá, félrehajtott fejjel néz engem, sötét haja lágyan a vállára és a párnára omlik. Gyönyörű kontraszt a sápadt bőr és a bordó ágynemű... és a fekete haj... Nyelek egyet, és igyekszem nem dadogva megszólalni.
- Sikeresnek sikeres…de vannak bizonyos mellékhatások… - válaszolom, és bosszúsan felsóhajtok. Igen, tényleg nagyon kellemetlen, hogy ezeknek csak egy részét tudtam kiküszöbölni. Mondjuk még ez is több mint a semmi.

Felé nyújtom az adatokat tartalmazó tekercset, ő pedig ahogy kinyújtja érte kezét kissé felemelkedik. A takaró pedig lecsú… anyám!!!!!
Paradicsom piros arccal fordítom el a fejemet, hogy ne lássam, az… izé… szóval… „azt”.
Hosszan olvasgatja a jegyzeteket, én pedig lassan megnyugszom. Ha nem nézek oda, nem is vészes. Csak ne nézzek oda. Nem, nem nézek oda! Nem!

- Rendben. Szép munkát végeztél Kabuto-kun. Ha visszajöttem el is kezdhetjük a dolgot. - hallom a hangját, és felpillantok rá. Hiba volt, ugyanis egy szál semmiben feláll, és kényelmes lassúsággal a ruhásszekrényéhez lép. Teljesen természetes számára, nem zavarja, hogy én itt pironkodom, és… Milyen szép teste van… Eddig csak félmeztelenül láttam, és közelről. Így messzebbről, teljes valójában… Hát lehengerlő látvány. Levegőért kapkodva próbálom égő arcomat vagy legalább a szemeimet elfordítani, de képtelen vagyok elszakadni a látványtól.

Ajaj…

Végre felveszi a nadrágot, de nem öltözik tovább. Válla fölött rám pillant, és elégedetten mosolyogva konstatálja, hogy Kabuto-formájú élénkpiros paradicsom nőtt hálószobájának titkos kis kertjében…

Elém lép, és államat megfogva vadul megcsókol. Legszívesebben szétfolynék a padlón… Szeretném átölelni, de félmeztelensége miatt… zavarban vagyok. Pedig már érintettem őt így, de…

Megérzi tétovázásomat, és kezeimet megfogva magára helyezi. Tenyereim azonnal rásimulnak forró bőrére, és végre átölelhetem Őt… Ajkaimat harapdálja gyengéden, nyelvével elmélyíti csókunkat, és ő is szorosan magához húz… Remegek a karjaiban, annyira csodálatos… végigömlik testemen a sóvárgó vágy…
Elenged, és elszakítja száját tőlem. Bizsergő ajkakkal nézek fel rá…
- Nemsokára indulok. - súgja. - Figyelj, hogy minden rendben menjen amíg távol vagyok.
Hirtelen fel sem fogom amit mond, csak bólintok, meghajolva távozom… Második nekifutásra meg is találom az ajtót…

A folyosón levegőért kapkodva dőlök a falhoz, homlokomat a hűvös kőhöz szorítva. Szedd össze magad Kabuto… Megkaptad amire vágytál nem? Már a jobbkeze vagy… Te vezeted a bázist, és ezt a sok embert, amíg Ő nincs itt. Hatalmas előrelépés ez. Egy lépéssel közelebb vagy a végcélhoz. Ha jól taktikázol, végül Konoha elpusztul… Csak ne feledd miért vagy itt. Ne feledd…


***

A labor felé indulok, és meglepetésemre szeme jön velem Kimimaro. Halkan köszönünk egymásnak, de semmi más nem történik… Ridegen, rám sem nézve elsétál mellettem.
- Kimimaro-san… - szólítom meg halkan, utána fordulva. Megtorpan, de nem fordul meg, hogy rám nézzen. - Sajnálom. - teszem hozzá, és zavartan igazítom meg a szemüvegemet.
- Miért kérsz bocsánatot? - hallom mély hangját.
- Miattam megromlott a kapcsolat köztetek… és remélem… nem bántott téged.
- Aggódtál értem? - kérdezi, de még mindig nem néz rám.
- Az ember aggódik a barátaiért. - mosolygok rá, ő pedig a válla fölött hátrapillantva gyanakodva néz rám, majd megenyhül a tekintete.
- Kabuto… - mondja halkan, és elmosolyodik. Felém fordul, de ekkor egy kígyó siklik el mellettünk a fal mentén, és elkomorodik az arca.
- Mennem kell. - mondja kifejezéstelen arccal, és elsiet.
- Sok sikert… - szólok utána, és én is a laborom felé szedem lábaimat. Szegény Kimimaro… vajon mit mondhatott neki, amiért ennyire ridegen viselkedik velem? Bizonyára megfenyegette. Bosszantó, ugyanakkor bizsergetően jó érzés is, hogy Orochimaru féltékeny…rám. Vagy inkább mondjam, hogy irigy? Hiszen a tulajdonának tekint, mintha egy ezüsthajú játékbaba lennék, amivel csak Ő játszhat. Ehh, ne gondolj most erre. Koncentrálj a feladataidra.


***

- Kabuto-san… - siet be Tayuya a gyakorlóterembe, ahol Sakon-nal edzünk éppen. Lenézek a földön lihegő ninjára, majd elfordulok tőle.
- Igen?
- Az őrök két csapat fű-ninja közeledését jelzik. - hajtja meg fejét előttem udvariasan.
- Hány fős csapatok? ANBU-k?
- Kétszer öt fő, egyszerű ninjáknak tűnnek. Célirányosan erre tartanak, két felől. Lehet, hogy tudják hol van a bázisunk?
Nos igen, ez elgondolkodtató. Nem valószínű, de jobb félni mint megijedni.
- Mindenkit kéretek a nagyterembe. Azonnal. - adom ki az utasítást, és új jutsumat kipróbálva odateleportálom magam. Ma reggel tanultam… hasznos kis jutsu.
Az asztalon lévő térképet böngészem, a terepet megvizsgálva. Jók a földrajzi viszonyok, az előnyünket szolgálják. Egy perc alatt megtelik a terem, és Tayuya megmutatja a térképen, hol vannak éppen a csapatok. Hmm…
- Sakon, Tayuya. - fordulok feléjük határozottan. - Ti ketten egy tucat emberrel ezt a csapatot támadjátok hátba… - kezdek bele, és részletesen elmagyarázom a stratégiát. Jól kigondolt terv, mert nem tudhatjuk milyen ninjákkal állunk szemben. Figyelmesen hallgatnak, és engedelmesen bólintva lépnek hátra.
- Kidomaru, Jiroubou… - fordulok feléjük, és az ő támadási stratégiájukat vázolom fel. Ők másban tehetségesek, ezért mást találtam ki nekik és az embereiknek.
Jó terv. Ha ügyesek lesznek, akár emberveszteség és sérülés nélkül végezhetnek az ellenséggel.
- Szerintem ez ostobaság. - közli Kidomaru szemtelenül, és rám néz.
- Ne csináld… - próbálja Sakon csitítani, de meg sem hallja.
- Nem fogok egy nyálas szájú kölyöknek engedelmeskedni… Mi ütött Orochimaru-samába, hogy egy ilyen kis senkit nevezett ki helyettesének? - morogja fenyegetően. Mind a hat keze ökölbe zárva, egész testéből süt az agresszív ellenkezés.

Bosszantó…

Megigazítom a szemüvegemet, és egy másodperc alatt végiggondolom, mit kéne tennem. Nincs most idő észérvek felhozatalára, és nem is érdemes. Ez a ninja nem az eszéről híres. Ahogy a többiek sem.

Hirtelen előtte termek, és zölden izzó kezemmel a mellkasát megérintem. Ez a jutsu is új szerzemény… Az elmúlt két napban, amióta Orochimaru elment, folyamatosan tanultam és gyakoroltam, jobb dolgom nem lévén. Nap végén hullafáradtan alszom el mindig az asztalomra borulva...

A zöld izzás áthatol mellkasának bőrén, és Kidomaru felordítva térdre esik. Igen… pokoli, megsemmisítő fájdalom, szervkárosodás nélkül. Jó kis jutsu. Ha kicsit erősebben csinálnám, elájulna, még több chakrával pedig shock-ot kapna a fájdalomtól, és belehalna. De nem akarok kárt tenni benne. Térdre rogyva néz fel rám, könnyes szemekkel… A fájdalomtól eltorzult az arca.
- Nincs most erre idő Kidomaru-san. - mondom lágyan, arcomon a kifejezéstelen kis félmosollyal. - Szót fogadsz, vagy pokoli fájdalmak között halsz meg itt előttem.
A nyomaték kedvéért a vállára is ráhelyezem a kezem, ő pedig a földre görnyed a szörnyű kíntól.
- Nos? - igazítom meg elegánsan a szemüvegemet.
- Rendben… - ordítja. - …sa…sajnálom…!
Elfordulok tőle, és az asztalhoz lépek. Utolsó pillantás a térképre… Nem akartam én is menni, de Kidomaru makacssága óvatosságra intett.
- Én Kidomaru csapatával megyek. - jelentem ki, és egy fekete maszkot kötök az arcom elé. - Induljunk! - zendül fel hangom parancsolóan.


***

Csendben figyelem a harcot. Ügyesen bekerítettük a csapatot, és elpusztítottunk mindenkit, sérülések és emberveszteség nélkül. Remek. Egy ninját életben hagytunk, hogy kivallassam. Némi kínzás után dalolt mint a kismadár. A két csapat egy bizonyos helyen akart találkozni, mert a közeli falu felbérelte őket. Egy rablóbanda kezdett garázdálkodni tegnap este óta a környéken. Hmm… Ez Orochimaru-sama műve lehet. Nem mondom, gyorsan végrehajtotta a terveket. Külön hasznos is, hogy megöltük ezt a két csapatot, hiszen végül kénytelenek lesznek elfogadni a falusiak a mi védelmi ajánlatunkat. Remek...

- Induljunk! - fordulok a többiek felé, és udvarias fejhajtással veszik tudomásul az utasítást. Még Kidomaru is tisztelettel néz rám. Jól van, ezt vártam.
Elégedetten sietek a nagyterembe, megszervezem az új őrséget és fáradtan a szobámba sietek.
Könnyű vacsora, kellemes fürdés... és tanulás.
Jó kis program nem?
Valószínűleg megint az asztalon fogok elaludni, mint szinte minden éjjel, de nem bánom. Hiszen minden nappal erősebbé válok...


Már három napja elment...

Hiányzik...


***


- Kabuto... - hallom a hangját, és egy gyengéd érintést érzek az arcomon. Érzem finom illatát...aranysárga szemeiből áradó gyöngédség felmelegíti a bőrömet... Talán csak álom az egész...álmodom... Szép álom... Elmosolyodom.
- Hiányzol... - sóhajtom, és magával ragad az álom örvénye...


***


Kopogásra riadok fel, és felülök. Jé, az ágyamban vagyok... Hogy kerültem ide? Alvajáró lennék? Elképzelhető, hogy annyira fáradt voltam, hogy idevánszorogtam öntudatlanul? Igen, elképzelhető.
- Szabad! - kelek fel, és felveszem az éjjeliszekrényen lévő szemüvegemet. Még arra is volt lélekjelenlétem, hogy levegyem? És a hajamat mikor bontottam ki?

Belép az ajtón Sakon, és fejet hajtva szólal meg mély hangján.
- Orochimaru-sama megérkezett, és mindenkit a nagyterembe hívott.
Nagyot dobban a szívem, de arcom kifejezéstelen. Bólintok, és amikor magamra maradok, boldogan elmosolyodva repülök a fürdőszobába. Pár perc alatt elkészülök, és elteleportálok a nagyterembe. Egyenesen Orochimaru széke elé érkezem. Udvariasan meghajolva köszönök neki.
Biccent, és int, hogy foglaljam el a helyemet jobb oldalon, a háta mögött. Nem látszik rajtam, de örömömben a torkomban dobog a szívem, hogy láthatom... Ahogy elhaladok mellette, kezem „véletlenül” az övéhez ér. Ez már nagyon kellett... és úgysem veszi észre senki. Egy kis lopott érintés... Ha már nem ölelhetem és csókolhatom...

Körülpillantok az embereken, de nem látom Kimimaro-t. Csak nem esett baja? Összeszorul a szívem a gondolatra, és egyre idegesebb vagyok...
Közben Orochimaru tájékoztatja az embereket az új fejleményekről. Megegyezett rizsföld falvaival, és mától mi vagyunk a védelmező falujuk. Legkésőbb egy hét múlva már sok rabló és bűnöző lesz a környéken, mi pedig szépen elpusztítjuk majd az összeset.
Okos terv, és külön ötletes, hogy nem azonnal kezdünk tisztogatni. Ismerjék meg a falvak az igazi rettegést, hogy értékelni tudják a védelmet. Nagyon okos. De hát mi mást várnék tőle?

De hol van Kimimaro...?

- Kabuto... - fordul felém Orochimaru, ám ekkor nyílik az ajtó, és belép Ő. Látva, hogy jól van megkönnyebbülten elmosolyodva pillantok rá, és Kimimaro, mélyen a szemembe nézve viszonozza. Tudja, hogy aggódtam miatta.

Visszafordulok a sannin felé, de dühösen csillogó szemeit látva meglepődöm. Mi a baj?
- Mindenki menjen ki, csak a Hang Ötöse maradjon. - mondja mélyen zengő hangján, de szemeit végig az enyémbe fúrva tartja.
Kimennek a harcosaink, a maradék pedig féltérdre ereszkedve várakozik előttünk.
Elsápadok dühe láttán, és remegni kezdek. Miért haragszik rám?

- Kabuto. Ma elkezdhetjük a pecsétek felhelyezését? - kérdezi, és már nem látszik rajta semmilyen érzelem. Talán csak tévedtem az előbb...? Biztosan... Összeszedem magam.
- Igen, de javaslom, először csak egy emberünk kapja meg.... próbaképpen. Olyan erős fájdalmakkal és gyengeséggel jár, ami egy időre kiiktatja az adott ninját ...
Megértően bólint. Igen, túl nagy luxus lenne ha mind ágynak esnének.
- ...és a túlélés sem garantált még mindig... - teszem hozzá halkan.
Elgondolkozva néz végig az emberein, végül megakad tekintete Kimimaro-n, aki mióta belépett, le sem vette rólam tengerzöld szemeit.

- Kimimaro! - csattan keményen Orochimaru hangja, és összerezzenek. - Te leszel az első.
Döbbenten nézek fel rá.
- Orochimaru-sama... - kezdeném magyarázni, miért tartom ezt rossz ötletnek, de rám villantja a szemeit, és a félelemtől ledermedek.
- Ti elmehettek. - néz a másik négyre. Hármasban maradunk. Int neki, hogy lépjen elé, és föláll. Magasabb nála is... Valamit mondd neki a fülébe súgva, és Kimimaro lehajtott fejjel veszi tudomásul, látom hogy elsápad. Francba...francba...

- Uram... nem hiszem, hogy jó ötlet a legjobb harcosod életét kockáztatni... - mondom halkan, és merészségemtől elsápadok. Tudom, hogy ezt nem kellett volna, de ez akkor sem jó ötlet... És ő a barátom. Az egyetlen barátom...
- Nem érdekel. - válaszol halkan, fenyegetően. Valahogy úgy érzem, hogy ezzel csak még jobban vágtam a fát magam alatt. De meg kellett tennem...

Felhelyezi rá a legerősebb pecsétet, és Kimimaro eszméletlenül esik össze. Még időben elkapom, mielőtt megüti magát a földön. Gyengéden lefektetem a földre, és előkapom kis övtáskámból a koktélt, felszívom fecskendővel és már döföm is a karjába. Minden másodperc számít...
- Elviszem a szobájába. - nézek fel Orochimaru-ra, aki fenyegetően magasodik fölénk.
- Sakon! - zendül mély hangja, és a belépő férfira néz. - Vidd a szobájába. - mutat Kimimaro-ra. Felállok, és tétován nézek fel rá. Mi baja van? Igazán nem értem... bízhatna bennem...

Amikor becsukódik az ajtó Sakon mögött, Ő vadul magához ránt, és durván megcsókol. Felnyögök az ijedtségtől... Nem ellenkezem, sőt... Karjaim a nyaka köré fonódnak, és megadóan simulok hozzá... Olyan jó... Erre vágytam napok óta…
Csókja egyre lágyabb és gyengédebb, átöleli a derekamat... magához húz...
Lángol a testem... ajkai a nyakamra siklanak, és finoman kényezteti a bőrömet...
- Hiányoztam...? - susogja.
- Igen... - sóhajtom behunyt szemekkel, és ujjaim selymes hajába túrnak élvezettel…

Elégedett vigyorral lép hátra, de nem enged el. Visszaül a székébe, és az ölébe húz. Boldogan fészkelődöm el a karjaiban, fejemet a mellkasára hajtom. Hajam már kibontva, szemüvegem gőzöm sincs hol lehet... de nem is érdekel.
Újabb csókok követik egymást, és intim érintések, simogatások... Békésen babrálom imádott haját... Csodálatos.

... lenne.

De...

- Miért bántottad Őt? - kérdezem halkan. Érzem, ahogy megfeszül a teste. Felnézek rá...az arcomat fürkészi aranysárga szemeivel. Nem válaszol.
- Csak barátok vagyunk, hidd el... - nézek a szemébe. Nem merem a szemébe mondani, hogy féltékeny... vagy inkább irigy a Kabuto-játékára...?
- Tudom, hogy te így érzel. - mondja hosszas hallgatás után. - De meddig? - teszi hozzá halkan.
- Ezt hogy érted? - pislogok rá.
- Kimimaro nagyon szép férfi... És teljesen oda van érted... - mondja elmélyült hanggal, és a hajamba markol, de szinte azonnal elereszti és lágyan végigsimít rajta.
- Ennek nincs jelentősége. Csak barátok vagyunk. - szajkózom, hogy elhiggye végre.

Mintha meg sem hallotta volna, elmélázva nézi az ujjai közötti tincseimet.
- Miért néztél rá úgy, amikor belépett az ajtón? - fenyegetően csillognak a szemei. Szóval ezért... Már értem. Félre érthette a megkönnyebbülésemet.
- Aggódtam érte... - felelem őszintén. Durván a hajamba markol, és az arcomba sziszeg.
- Te csak ne aggódj érte! Tud ő magára vigyázni...

Kopogtatnak, én pedig felpattanok az öléből, és összekötöm gyorsan a hajamat, szemüvegem nem találom sehol. Hova tehette?
- Szabad! - csattan fel dühösen, és Sakon lép be az ajtón.
- Kabuto-san... Kimimaro nagyon rosszul van...
Ránézek Orochimarura, aki komoran bólint, és elteleportálok. Kimimaro szobájában az ágy mellett termek, és a görcsölő testet látva idegesen vizsgálom meg.
Francba...
- Vigyük a labor melletti kis betegszobába. - nézek Kidomaru-ra, aki azonnal ölbe veszi, és követ engem. Lefektetjük az ágyba, és már döföm is karjába a görcsoldót. Néhány másodperc, és elmúlik a roham. Viszont továbbra is eszméletlen… aggódva figyelem sápadt arcát…

- Hogy van? - hallom a kellemes, bársonyos hangot hátam mögül. Huhh, nem is hallottam bejönni ide.
- Jobban, de még eszméletlen. Szerencsére erős a szervezete… Szerintem néhány nap múlva felkelhet. - nézek rá. Megint nagyon dühösnek látszik…

Kimimaro fölé hajolva kékesen izzó kezeimmel alaposan megvizsgálom. Szerencsére nem találtam szervkárosodást, így megnyugodva nézek fel, egyenesen egy pár aranysárga szembe. Ez Orochimaru kedvenc beszélő kígyója. Engem figyel, és kényelmesen feltekeredik az ágy vasrácsára.
- Ez egy betegszoba. - mondom neki, célozva rá, hogy állatnak itt semmi keresnivalója…ő pedig halkan rám szisszen.
- Ésssss…?

Gondolom őrködni jött, hogy Kimimaro ne maradjon kettesben velem. Orochimaru tényleg nagyon féltékeny… A gondolat mély pirulásra késztet.
Ránézek a kígyóra…
- Hogy hívnak? - kérdezem kíváncsian.
- Ssssiro. - hm. Egyszerű neved van, nem mondom. - Mossst jobban tennéd, ha utána mennél és kibékítenéd…ssszzz…
Pár pillanatig értetlenül pislogok, de aztán felfogom végre.
- Orochimaru-sama haragszik rám? - hajolok közelebb hozzá komoran.
Bólint, és szorosabban rátekeredik a vasrácsra.
- Nagyon… ne dühítsd fel még jobban… menj utána…
A szívem a torkomban dobog, nagyon ideges vagyok. Most mi a fenét csináljak…? Bólintva teleportálom magam Orochimaru hálószobájának ajtaja elé, és halkan kopogok.
- Szabad. - hallom mély hangját, és benyitok. Döbbenten torpanok meg az ajtóban, és a szétdúlt berendezést látva elsápadok. Ennyire dühös lenne? Rám? Ha Siro-nak igaza van, akkor nemáll valami fényesen a szénám… És mindezt egy félreértett mosoly miatt? Hiszen a nagyteremben megbeszéltük… Utána pedig semmi olyat nem tettem, ami miatt…
- Mit akarsz? - szakítja félbe gondolataimat mélyen zendülő, dühös hangja. - Ha nem fontos, akkor menj ki. - néz a szemembe, aranysárga szemei félelmetesen mérnek végig.

Ne… ne nézz így rám…

Közelebb lépek hozzá, és udvariasan fejet hajtok.
- Miért haragszol rám? - kérdezem halkan. - Hogyan tehetném jóvá, bármit is vétettem ellened?
Dühösen felmordulva fordul el tőlem… Nem válaszol.

Tétován közelebb lépek hozzá. Most mit kéne tennem? Muszáj kibékítenem… nem bírnám elviselni, ha elhidegülne tőlem… haragudna rám…
Mögé lépek, és felemelem a kezem, hogy megérintsem, de ekkor egy erős kéz szinte satu-szerűen megragadja… Rémülten nézek fel rá, arcán félelmetesen kegyetlen arckifejezés… A falhoz vág, beütöm a hátam és fájdalmasan felnyögök.

Bántani fog…