Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eltelt két év...

Már két éve...

Siro átlagosan fél évente megjelenik nálam, és a híreket tartalmazó jelentésemet magával viszi. De nem mond semmit, és nem beszél Orochimaru-ról. Nem biztonságos... ezt mondja mindig. Helyette kifaggat engem mindenről. Sokat mesélek neki, és ha a szemeibe nézek fájdalom nyilall a mellkasomba.
Folyton előttem vannak az aranysárga szemek... Minden éjjel... a sápadt, gyönyörű test, a forró csókok és érintések...
Siro minden egyes látogatása segít egy kicsit, kirángat a szomorúságból...

Elvileg ma éjjel kell eljönnie.

Lezuhanyozom, hiszen edzeni voltam. Belenézek a fürdőszobám tükrébe, és elgondolkozva szemlélem meg a külsőmet. Nőttem, és karcsú testemen jól kirajzolódnak az izmok, de nem nagyon. Hajam hosszabb lett de ez minden... Nem sokat változtam szerintem.

Vajon Orochimaru hogy nézhet ki? Nem hiszem hogy változott volna... remélem gyönyörű haja még hosszabb lett...

Sóvárogva hunyom be a szemem, ahogy eszembe jut fekete hajának selymessége, testének finom illata, s most is mint mindig, elemi erővel tör rám a vágy...
Ledobom magamról a törülközőt, visszaállok a zuhany alá. Hidegvíz söpör végig testemen, lehűtve bőröm forróságát, de ez sem elég. Már megint nem elég...

Melegre állítom a vizet, és végigsimítok a mellkasomon, hasamon. Kezem fájdalmasan ágaskodó férfiasságomra siklik, és szorosan behunyt szemekkel idézem fel az arcát, testét... finom illatát... Lágyan masszírozom a péniszemet, és zihálva kapaszkodom szabad kezemmel a csapba. Nem kell sok, és már fel is nyögök a testemen végighullámzó kéjtől, és érzem ahogy forró magom a kezemre folyik.

Sokáig áztatom még magam a forró víz alatt, remegő kezekkel támaszkodom a hideg csempéhez...

Nem tudom meddig bírom még... Kezdek beleőrülni...


***

Kilépek a fürdőszobából, derekamon egy törülközővel, és csalódottan nézek körül. Siro még mindig sehol. Ezek szerint ma sem jön el.
Ledobom magam az ágyamra, és megborzongok a hűvös levegőtől, de akkor sem csukom be az ablakot... Reménykedem, hátha késik.

Fehér villanás...

Felpattanok, és boldogan dobogó szívvel nézek a kígyóra. Alaposan végignéz rajtam, és egy tekercset dob elém, majd miután szája kiürült, köszön nekem. Udvariasan vissza köszönök, és remegő kezekkel bontom fel a tekercset. Azonnal felismerem Orochimaru lendületes kézírását.

„Találkozzunk 3 nap múlva este, a konohai Onsen szabadtéri medencéjében.”

Csak ennyi, de ez is földöntúli örömmel tölt el. Végre találkozhatom vele....

Siro elégedetten siklik a vállamra, és megsimogatja arcomat a nyelvével.
- Örülsszz? - kérdezi halkan.
Csak bólintani vagyok képes, és elmorzsolok egy könnycseppet.
- Nem kételkedtél benne ugye? - néznek rám szigorúan az aranysárga szemek.
- Egy pillanatra sem. - nézek rá határozottan.
- Helyesszzz... - sziszegi, és kisiklik az ablakon. Nem állítom meg, nem faggatom. Minek? Úgysem válaszolna, ahogy eddig sem.
De most... itt ez a levél...
Vajon miért nem szóban üzent Siro-val? Miért kockáztatott egy levél írásával?
Lehet hogy azt gondolja kételkedem benne, és ezért egyértelmű utasítást akart küldeni?

A levelet hosszasan nézegetem, és ujjaimmal megsimogatom a betűket. Lelki szemeim előtt látom, ahogy leírja a szavakat szép, férfias kezével, hosszú ujjaival... Megszagolom a papírt, és nagyon halványan, de érzem rajta az ismerős szantálfa illatot. Beleremegek...



***



Torkomban dobogó szívvel lépek be a termálfürdőbe.

Szörnyen izgulok...

Az öltözőben levetkőzöm, egy kis fehér törülközőt csavarok a derekamra, és kritikus szemekkel pillantok végig vékony, izmos testemen a nagy falitükörben. Leveszem a szemüvegemet, kibontom a hajamat, majd beletúrva igazítom meg. Lágyan omlanak az ezüst tincsek vállaimra... Jól van. Induljunk.

Remegő térdekkel lépek ki a szabad ég alá, és az égen szikrázó csillagokra pillantok. A hold fénye és néhány fáklya meg illatos mécses halvány fényében a medence vize szinte fekete, de látok benne valakit... A vízben ül, nekem háttal. Sötét hosszú haja eltakarja, csak a medence szélére támaszkodó bal karját látom, és összerándul a gyomrom. Hófehér bőrén a fekete kígyós tetoválás mintha élne... bőrén a vízcseppek csillognak a gyertyák fényében...

Most nem érzem erős chakráját, valószínűleg elfolytja, nehogy bárki is megérezze. Körülpillantok, de nincs itt senki.
Nagyon bátor volt tőle, hogy csak úgy idemerészkedett, vállalva a lebukás kockázatát...

Mellé lépek, de nem nézek rá. Hagyom, hogy felém forduljon. Érzem magamon a tekintetét, miközben lassan mellé lépek a vízbe. Ledobom a törülközőmet, és kecsesen besétálok, majd besiklom a medence közepére. Most... most ránézek, mert biztonságos távolságban vagyok tőle. Nem áll fenn a veszélye, hogy rávetem magam. Bizonyára nem örülne neki.

Belenézek az aranysárga szemekbe, és elmerülök bennük. Megszűnik a külvilág...

Csak Ő és én... Csak mi létezünk.

Semmit sem változott, gyönyörű...

Csodálattal és vággyal nézek rá, lelkem szinte szárnyal a boldogságtól...

Az aranysárga szemekben ugyanezt látom, és ez felbátorít. Kiegyenesedem a derékig érő vízben, és levegőért kapkodva, pirulva figyelem, ahogy lassú mozdulatokkal felegyenesedik Ő is, és felém közeledik. Gyönyörű izmos testén a víz csillog, egész teste szinte ezüstösen fénylik a hold sápadt fényében...

Álomszép.

Megáll előttem, és komolyan néz a szemembe.

Halkan a nevét sóhajtom, és megérintem ujjaim hegyével az arcát. Igen, ő az, nem hallucinálok. Megremeg az érintésemre, és arcát a tenyerembe simítja. Teljesen elém áll, de még mindig alig érek az álláig. Milyen magas... és szép...
Lassan lehajol hozzám.
- Kabuto... - leheli az ajkaimra. Behunyt szemekkel adom át magam a csókjának, amelyre két évet kellett várnom.
Két év sóvárgás...

Kábán kapaszkodom széles vállaiba, és hallgatom saját szívem dübörgését, a tücskök éjszakai nászénekét... magamba szívom szantálfa illatát...

Forró nyelve érzékien játszadozik az enyémmel, majd elszakítja a száját tőlem.
- Hiányoztál... - nézek a szemébe.
- Te is nekem Kabuto... - mondja halkan, és simogatóan mély hangjától megremeg a gyomrom. Forrón megcsókolom és hozzá simulok. Reszkető, sóvárgó testem szinte magába szippantja őt, mintha soha nem akarna elszakadni tőle...
Heves vágyának jele a hasamnak nyomódik, és halkan felnyög, amikor megérzi Ő is az enyémet. Karjai a derekamra kulcsolódnak, magához szorít.

Csókja oly heves, hogy teljesen elgyengülve kapaszkodom belé. Karjaim a nyaka köré fonom, és viszonzom. Mi mást tehetnék? Képtelen vagyok már gondolkozni...

Keze végigsiklik a hátamon, a fenekem alá nyúlva emel meg könnyedén, és az ölébe ültet. Combjaim azonnal a derekára fonódnak, besétál velem a víz közepén lévő sziklákhoz. Leül az egyikre, így most a víz a mellkasunkig ér. Forró csókunk egy pillanatra sem szakad meg... faljuk, marcangoljuk egymást...

Vágytól lüktető ágyékunk összeér. Ahh istenem... de izgató...
Kezeim selymes hajába túrnak, és reszketeg sóhaj hagyja el az ajkaimat. Imádom a haját...imádom ezt...
Ő is a hajammal játszadozik, majd elszakítja ajkait tőlem, és a nyakamra siklik. Nyelve végigperzseli a bőrömet...
- Ahh... - nyögök fel halkan. - ...nemhh lehet... megláthatnak...mmmhhh....
- Bízz bennem. - súgja a fülembe, és a fülcimpámat megkóstolja.
- Bízom.... - lehelem behunyt szemekkel, és kezeim végigsiklanak a hátán, minden izmot amit ismerek újra felfedezve. Ajkaim a nyakára tapadnak, és nyelvemmel éhesen falom a bőrét... harapdálom is sóvárgó kínomban. Halk nyögésekkel bíztat a folytatásra. Lejjebb csusszanok, és a mellkasának bőrét simogató kezeimet követem a számmal. Kezeim a hátára siklanak, és végigsimítok rajta, ahogy Ő szereti... majd finoman végigkarmolom... Hátravetett fejjel nyög fel kéjesen, és behunyt szemekkel élvezi amit vele teszek... Gyönyörű haja hátraomlik...

Összeszorul a szívem szépségétől.

Végigsimítok a hasán a víz alatt, és lágyan megérintem hímvesszőjét. Bársonyosan, keményen simul a tenyerembe, ráfonom az ujjaimat.

Lenéz rám, vadul megcsókol, kezei a fenekembe markolnak, és az ölébe ránt. Szorosan, szinte vadul présel magához... Egyik keze az én férfiasságomra simul... egyszerre nyögünk fel a gyönyörtől. Csodálatos...

Lassan kényeztetjük egymást, és csókunk egyre hevesebb... vadabb...
Szabad kezemmel a vállába kapaszkodom, ahogy megérzem, másik kezét a combomon végigsimítani, majd a fenekemre siklani. Remegek ahogy Ő is...

Ujjaival finoman végigsimít az intim hasadékon, és lágyan kényezteti, ujjaival masszírozza a bejáratomat... Kissé megfeszülök az érintéstől, és abba hagyja. Újra a combomat simogatja, majd a fenekembe markolva présel az ölébe még szorosabban. Nyögései összemosódnak az én érzéki sóhajaimmal, s ütemesen mozgó csípőjét az enyémhez préseli, miközben kezeinkkel okozunk egymásnak mennyei örömöket...

Arcát beletemeti a nyakamba, és hevesen összerándulva harap a bőrömbe, majd egy hangos nyögéssel jut el a csúcsra... ahogy megérzem gyönyörét, és fogait a bőrömbe vájni, abban a pillanatban testemen végigsöpör a sistergően forró gyönyörűség, és hátradobott fejjel, behunyt szemekkel feszül ívbe a testem... Olyan hihetetlenül erős orgazmus söpör végig rajtam, hogy csak a nevét sóhajtani vagyok képes...


- Orochimaru-sama......



Orochimaru:


Ezek után...utáltam elválni tőle, de meg kellett tennem. Nem helyezhetem a saját vágyaimat a céljaim elébe. Bármennyire is szeretném az ellenkezőjét.

Megmondtam neki hogy 3 nap múlva a laborban találkozunk, aztán mégsem tudtam elmenni. És hogy miért? Az ostoba Hokage miatt.

Utánam szaglászott és megtalálta a feljegyzéseimet néhány kutatásomról, amiben az első Hokage DNS-ével kapcsolatos jegyzetek voltak. És néhány emberi kísérleti alany kínhalálának leiirata. Hát igen..az a kísérlet teljes kudarc volt. De mindegy.

Ezek után nem kellett neki sok ész hogy kikövetkeztesse több is van ehhez hasonló. Fény derült néhány titokra, nekem pedig menekülnöm kellett.

Hiába az öreg túl szenilis ahhoz hogy megértse mit jelent a Tensei ninjitsum a világnak. Örök életet... amit ő is elnyerhetett volna ha nem lenne ilyen veszettül visszamaradott és arrogáns. De mostmár mindegy.

A laboromat nem találták meg, hála az égnek. Mert ott elég fontos dolgokat rejtettem el. Viszont ígyis elég bosszantó. Missing nin lettem. És még szerencsém lehet hogy hála Manda-nak sikerült elszöknöm az utánam küldött emberek elől. A harmadik személyesen akart utánam jönni, de meggyőzték hogy inkább ne kockáztasson. Ez az sensei..maradj csak a fenekeden...elvégre nehogy elhalálozz nekem azelőtt mielőtt véghezviszem a tervemet. Látni fogod, a saját szemeddel hogy pusztul el a te szeretett Konohád. Bizony. És én ott fogok nevetni majd a holltested fölött.

Dühös vagyok. Nagyon dühös.


****


Egy hete üldöznek már, de még mindig nem adták föl. Eddig nem egészen nyolc ANBU osztagot nyírtam ki, de ezek még mindig azt hiszik hogy elkaphatnak.

A bázisra nem akarok visszamenni, mert ameddig próbálkoznak.. addig kockázatos. Kicsit aggódom Kabuto miatt, de tudom hogy tud magára vigyázni. És most hogy én nem lehetek Konohában rá mint kémre még nagyobb szükségem van.

Leülök egy fa tövébe és sóhajtva temetem arcom a tenyerembe. Lelki szemeim előtt újból megjelenik a Harmadik dühös arca ahogy azt veti a szememre hogy hogyan áldozhattam fel ennyi embert egy kis erőért cserébe. Hát így. A gyengék egyébként sem érdemelnek mást. Valaki ragadozónak születik, valaki prédának. Ilyen az élet.

Még a kezdettekkor elküldtem Siro-t Kabuto-hoz hogy számoljon be neki a dolgokról és mondja meg neki hogy maradjon a fenekén. Eltelt egy hét és a kígyó még mindig nem tért vissza. Biztosan nagyon nehéz neki észrevétlenül kijutni mikor ninja kutyákkal figyeltetik az egész környéket.

Sóhajtva forgatom az ujjaim között az egyik görbe végű, hatalmas pengéjű kunaiomat. Érzem hogy megint közelednek... gyenge chakrájuk szinte bizsergeti az erőteret ami körbevesz.

Unom már... nincs kedvem hozzá. De ezekkel is végezni fogok. Nah, essünk túl rajta.

Felállok a fa tövéből ahol eddig pihengettem és mélyet lélegzem az erdő párás levegőjéből. Esni fog.

Nem ér, nem akarok elázni. Vissza kell érnem a Hang falujába még mielőtt kitörne a vihar. Minden értelemben.

Simogató érintést érzek a lábamnál. Mi a...?

Idegesen kapok oda. Nem lehet hogy felfedeztek..ezek nem olyan okosak! -fut át az agyamon, de rögtön leengedem a kezemet amikor meglátom hogy csak Siro az.

-Legközelebb szólj hogy itt vagy, vagy lemetszem a fejedet. -mordulok rá ingerülten.

-Idegessss vagy messster.

-Az nem kifejezés. -felelem halkan, majd felkapom a fejem és ránézek. -Mi van Kabuto-val?

-Aggódik érted uram. De meggyőztem hogy maradjon ott ahol van.

-Rendben. -sóhajtok fel megkönnyebülten, aztán megütközve bámulok magam elé. Nem hiszem el hogy ennyire aggodalommal tölt el hogy ő hol van és mit csinál. Mi a fene ütött belém...nem szoktam ilyet csinálni...

-Gyere Siro... vacsorázol egyet mielőtt hazamegyünk ... -vigyorgok rá a kígyóra a szokásos gonosz mosolyommal, mire az elégedetten villantja rám sárga szemeit.
-Klasssz....


***


Miután elintéztük az ANBU-kat unott arccal bámulom ahogy Siro falatozik, majd mikor befejezte elindulunk végre vissza a Hang falujába.

Hát nem épppen így terveztem a boldog hazatérést... de hát mindig akadhatnak problémák.

Megérkezésem után röviden ismertetem a harcosokkal a fennálló helyzetet. Mivel missing-nin vagyok, ezért személyesen nem mehetek majd Konohába, kivétel ha valamiért amúgy is nagy a fejetlenség. A tervnek azon része viszont tökéletesen megfelel a célnak, amikor a Kazekage alakjában megyek majd a vizsgára.

Addig itt minden úgy folllyon ahogy eddig is.

Látom hogy kicsit ingerültek mindannyian. Bizonyára a pecsétek miatt. Ki tudja hányszor verték agyba-főbe egymást mialatt nem voltam itt.

Elnézek a hatalmas kígyószobor irányába és tekintetem találkozik Kimimaro-éval. Mintha szomorú lenne. Hát persze, gondolom arra számított hogy Kabuto-t is hozom magammal. Jó lenne tudatni vele hogy ez a fejlemény nemcsak neki kellemetlen. Most kénytelen leszek egyedül folytatni a kísérleteket. Pedig az nem lesz valami könnyű...tekintve hogy eddig Kabuto majdnem mindent elvégzett helyettem.
„-De nem csak ezért sajnálod hogy nincs itt ugye?” -mondja egy kaján kis hang a fejemben én pedig igyekszem elhesegetni, mint egy bosszantó kis legyet. Igaza van annak a hangnak, de most kisebb gondom is nagyobb ennél.


***


Lassan eltelik egy hét. Úgy néz ki vagy feladták a kutatást utánam, vagy pedig rossz helyen keresnek. Nem is baj.

Itt minden megy a rendes kerékvágásban. Attól eltekintve hogy olyan igerült vagyok és mogorva mint már nagyon rég. Talán akkor voltam ilyen dühös is tehetetlenül ingerült mikor megtudtam hogy nem én leszek a következő Hokage.

A harcosaim is inkább kerülik az összetűzést, sőt ahogy észreveszem engem is kerülnek. Hát, jobban teszik ha nem kerülnek a szemem elé mikor dühös vagyok.

Siro-t gyakran elküldöm Kabuto-hoz hogy hozza el az információt amit a fiú gyűjtött nekem. Szigorúan meghagyom neki hogy semmit sem mondhat rólam, nem mesélhet, őt viszont rendesen kérdezze ki.

Boldog elégtétellell tölt el a tudat mikor időről-időre azt a visszajelzést kapom hogy hiányzom neki. Nehéz beismerni de nekem is hiányzik.
Persze dolgom van bőven és nem is unatkozom soha, de azért sokkal másabb volt ez az egész mikor ő is ittvolt.


***


Hónapok telnek el, de még mindig nem alkalmas rá az idő hogy visszatérjek Konohába. Ő pedig nem jöhet el onnan, különben nem lenne egy kémem sem. Bizonyára neki is nehéz lehet ez az időszak, de remélem bízik bennem annyira hogy tudja nem hagyom ott vagy felejtem el.

Hogy is tudnám... mikor éberen és álmomban is minden második gondolatom ő, és lassan már megőrülök hogy a testét érinthessem.

Megőrjít ez a tehetetlenség.

Próbálom magam elfoglalni a többi teendőmmel...kísérletek, vizsgálatok, és a többi. Kifejlesztek néhány új jutsut is, és ki is próbálom az egyik alkalommal Sakonnal és Ukonnal, mikor éppen Tayuyával akarják szétszedni egymást.

Úgy érzem magam mint egy kígyófészekben.

Erre a gondolatra halkan felnevetek.

Hát mert az is. Folyton csak viszályok, veszekedés van a harcosaim között... nem tudják eldönteni melyikük az erősebb, és ennek legtöbbször harc a vége.
Hagyom őket, hagy próbálgassák az erejüket. Megölni nem tudják egymást, mert körülbelül ugyanannyi erőt adtam mindeggyiküknek. Csak Kimimaro emelkedik föléjük de ő legtöbbször csak unott arccal figyeli a rivalizálást, vagy éppen ő szedi szét őket. Kapóra jön ez viszály..legalább én is gyakorolhatok.

Halkan számolom magamban a mozdulatokat és az eltelt időt... egy..kettő...három..négy...öt...

Mindössze öt másodperc volt és már tehetetlenül fekszenek előttem. Lihegve kapnak levegő után... azt hiszem nem is látták a mozdulataimat. Elégedetten mosolyodom el, ajkaim gonosz vigyorra húzódnak.... azzal átlépek fölöttük.

Távolról is hallom ahogy megkönnyebbülten sóhajtanak fel. Látom azért bennük volt a félsz ahogy meglátták azt a gonosz vigyort az arcomon.

De nem vagyok hülye. Nem nyírom ki a saját harcosaimat. Mégha most legszívesebben gyilkolnék is tehetetlen dühömben.

Hangosat sóhajtva vonulok vissza szobámba.


***


És az idő csak telik. Már nem is emlékszem mikor láttam utoljára. Talán egy éve..talán kettő.

De Konoha védelmét olyan mértékben megerősítették hogy nagyon kockázatos volna odamennem.

Siro továbbra is hozza viszi az információt közöttünk, de én továbbra sem mondok semmit. Nem akarom elbizonytalanítani, vagy hogy egy hirtelen felindulásból inkább utánam jöjjön. Maradjon csak a fenekén... ahh a fenekén...

A kezembe temetem az arcom és mélyet sóhajtva vetem magam hanyatt az ágyán.

Mióta nincs itt, heti rendszerességgel járok a szobájába. Marha bosszantó hogy úgy viselkedem mint valami gyerek, akinek hiányzik a játszópajtása...vagy inkább..mint aki...szz...
Nem...ezt haggyuk.

Már végigkutattam az összes holmiát, unalmamban a fél szobát feltúrtam.. és általában azzal a tudattal sülllyedek álomba a végén, hogy utálom magam ezért a hülyeségemért.

Ezért nem akartam senkit sem ilyen közel engedni magamhoz. Tudtam hogy ez lesz. Harcosok az igen, szerető az még elmegy...de annál közelebb még soha senki nem került hozzám. Általában én vagyok aki kihasználja a másikat és most mégis... ostoba módon megint itt vagyok mint valami hősszerelmes. Undorodom magamtól. Hogy lehetek ilyen..nekem a tervemmel kellene foglalkoznom.

De ha egyszer nem megy. Majd foglalkozom azzal is.

Sóhajtva temetem az arcom a párnába és frissen fürödve elnyúlok a halványkék ágyneműn. Ez a szín... milyen jól áll neki...szzzz....zzzzz....


***


Elhatároztam magam. Odamegyek.

A hírek bíztatóak. Jelenleg folynak az előkészületek a következő chunin vizsgára, ezért mindenki nagyon elfoglalt és a legtöbb ninja az érkezők fogadásával van elfoglalva. Így nem fog feltűnni nekik egy idegen a sok közül.

Nagy levegőt véve nyújtóztatom ki az alvástól elgémberedett tagjaimat és a az ágy rácsán tepeszkedő kígyóra siklik a tekintetem.

-Már megint itt aludtál messszter...? Van neked ssszaját ágyad... -jegyzi meg halkan sziszegve, és a szemeiben látom hogy leplezetlenül jól szórakozik rajtam.

Rávillantom a szemeim a kígyóra mire az lekushad és lesiklik a lábamhoz.

-Kérek egy tekercset és tollat meg tintát. -nyújtom felé a kezem. Halkan sziszegve siklik le az ágyról majd nemsokára visszatér a kért dolgokkal.

Egy gyors üzenetet firkantok. Semmi érzelem, csak a tények. Megjelölöm a találkozó helyszínét és idejét, majd összetekerem a tekercset és felém sikló kígyó szájába nyomom.

-Vidd el neki. De ne mondj semmit. -parancsolok rá, mire az bólint és elsiklik.

Sóhajtva kelek ki az ágyból. Tökéletes álcában fogok utazni..egy női hangninjának tetettve magam. A chunin vizsgára úgyis küldök pár újoncot... nem fog feltűnni a jelenlétem..elvégre az öreg nem tud semmit a hang falujáról... és a vizsgán minden ninja falu diákjai indulhatnak nemde?

Gyorsan magamra kapom a ruhámat, majd alakot váltok és kisétálok az ajtón. Mielőtt becsuknám magam mögött még visszanézek az szobára. Az ágy vetetlenül, összevissza áll, ahogy ott hagytam... hát..nem baj..majd rendbe tetetem ha visszajön.

A folyosón megyek mikor látom hogy Kimimaro lépdel velem szemben. Gyanakodva mér végig, majd mikor rávillantom a szemeim látszik hogy megnyugszik és fejet hajva folytatja az útját. Ezek szerint tényleg tökéletes az álca. Még őt is sikerült megtévesztenem vele.


***


Három napmúlva késő délután kelek útra, és nemsokára meg is érkezem a faluba. Már javában éjszaka van. Meglep hogy alig találkozom valakivel az utcákon. Azért óvatos vagyok és inkább kerülöm a figyelő tekinteteket. Chakrámat is elrejtem hogy ne tűnjön fel nekik az erőm. Ha másról nem is..arról biztosan felismernének.

A fürdőbe érve megkönnyebülten engedem el magam. Hát a nehezén már túl vagyok. Mondjuk érdekes hogy nem találkoztam egy járőröző ANBU-val sem...de örülök neki.

A fürdő személyzete nagyon kedves és behízelgő...hehe... ezt már szeretem..hajlongjatok csak. Miután megkaptam a kellékeket elvonulok és végre felvehetem a saját alakomat. Ahh de utáltam ezt az álcát.

Elgondolkozva nézek szembe a tükörképemmel. Semmit sem változtam. Úgy alapból az évek nem látszódnak meg rajtam hála a jutsumnak. Ez alatt a két év alatt sem változtam semmit...csak a hajam nőtt meg. Mostmár majdnem a derekamig ér.

De vajon ő... vajon ő mennyit változott? Magasabb lett? Izmosabb? Férfiasabb? Szebb?

Hát most megtudom.

Elégedett sóhajjal merülök bele a meleg vízbe és megtámaszkodom a medence szélén. Jó egy kicsit elszakadni a mindennapos kemény vezetői sztátuszomtól. Mondjuk szeretek parancsokat osztogatni, de néha már elég fárasztó.

Ahhh milyen kellemes. A meleg víz bizsergetően lágyan simogatja a bőrömet..valami kellemesen finom illat száll a levegőben.. én pedig a csillogos eget bámulom magam fölött.

Egy felhő sincs az égen... a medencét pedig apró mécsesekkel rakták körbe hogy lássak valamit.

Nem is telik bele sok idő már meg is hallom a lépteket. Behunyt szemmel utasítom a chakrámat hogy eltávolodva a testemtől letapogassa az érkező auráját. Hmmm...ez ő... érzem.

Lassan megfordulok és vigyorogva nézem ahogy beleereszkedik a forró vízbe és leveti magáról a derekára tekert törölközőt.

Kabuto...

Megváltozott azért. Kicsit magasbb lett..izmosabb... és a haja is megnőtt kissé. Megigézve bámulom ahogy a hosszú ezüst tincsek lágyan körülölelik az arcát. Pont olyan mint volt...nem..még szebb...

Besiklik a medence közepére majd rámnéz. Szemeiben leplezetlen öröm és vágy... a kettő keveréke akaratlanul is kiül az arcára. Istenem..de rég vártam már erre...

Lassan egyenesedem fel... nem akarom letámadni.. de már alig várom hogy érinthessem.
Odasétálok hozzá, szemeim komoly tekintettel mélyednek az övéibe.

Elmosolyodom ahogy a nevem sóhajtja halkan, és ujjai végével megérinti az arcomat, mintha ezzel akarna meggyőződni arról hogy valóságos vagyok és nem álom. Hehe...édes.

Olyan jól esik ez érintés.. érzem hogy már ebbe is beleremeg sóvárgó testem. Elégedetten mosolyogva simítom hozzá az arcom és közelebb lépve lehajolok hozzá. Hát igen..magas..de még mindig nem olyan magas mint én.

-Kabuto...-súgom a nevét az ajkaiba és megcsókolom, hosszan, sóvárogva.

Két év után..olyan ez.. mint egy éhezőnek akit most belöktek egy hétfogásos vacsora elé.
Igen találó hasonlat.. most aztán senki sem várhatja el tőlem hogy fogjam vissza magam. De amint látom neki sincs ellenére. Elgyengülve kapaszkodik belém, és ugyanolyan vadul és szenvedélyesen viszonozza a csókomat, mint ahogy én elkezdtem. Igeen..hogy vágytam már erre.

-Hiányoztál... -mondja halkan mikor elhúzom tőle az ajkaimat. Szemei élénken csillognak, látom bennük tükröződni saját arcomat és a csillogos eget a hátam mögött.

-Te is nekem Kabuto... -felelem halkan. Ez az igazság mégha nem is akarom bevallani magamnak. Most ő az aki megcsókol, reszketős teste az enyémhez simul, miközben úgy érzem hogy teljesen magával a ragad a vágy ami benne tombol. Hát hasonló kavalkád van most bennem is... igazi örvény ami teljesen elveszejt ha nem vigyázok. De nem akarok vigyázni..hiszen teljesen megőrjít..elveszi az eszem.

Igen...tehetetlenül... őrjítően sóvárogva kívánom...de ahogy érzem..ő is engem. Halkan felnyögök ahogy megérzem..vágyának egyértelmű bizonyítékát..hihetetlen... hiszen alig értem hozzá.

Szorosan magamhoz ölelem, kezeim a derekára kulcsolódnak, a nyakára hajtom a fejem és nyelvemmel végigsimítok érzékeny bőrén. Ahh ez az érzés...ez íz..ez az illat..semmihez sem hasonlítható...

Ezt az illatot éreztem az ágyneműjén az egász szobájában miután elment. De egy idő után az illat megfakult és már nem volt olyan. Most viszont itt van és jelenléte minden érzékemet olyan mértékben felzaklatja hogy alig tudok parancsolni magamnak.

Hevesen, vadul csókolom meg.. már ha akarnám se tudnám másként... annyira elvette az eszem. Viszonozza a csókot, karjait átveti a nyakamon, ami valahol mélyen boldog elégtétellel tölt el.

Ujjai gyengéden simogatva simítnak végig a hátán, felkapom és besétálok vele a medence közepére, aholis leteszem egy kis sziklára. Igen.. ez így épp megfelelő. A víz már csak a derekáig ér... én pedig idült mosollyal az arcomon pásztázom végig szemeimmel izmos mellkasát és karcsú testét. Ujjaim a hajával játszadoznak, újból csókolni kezdem...egy pillanatra sem szakítva el tőle az ajkaimat. Imádom ezt az érzést... és hogy hiányzott...

A nyakára siklanak az ajkaim és nyelvemmel végigsimítok a finom bőrén. Azonnal rátalálok az egyik érzékeny pontjára, ő pedig halkan felnyög az érzésre.
-Ahhh.... ...nemhh lehet... megláthatnak...mmmhhh.... -próbál visszakozni, de én csak mosolygok rajta.
-Bízz bennem..nem fognak meglátni. -súgom a fülébe és finoman megharapdálom. Érzem egyre erősödő remegését.
-Bízom... -sóhajtja és kezei felfedőútra indulnak a testemen. Már nincs benne semmi szégyenlős visszafogottság. Úgy érint mint aki jól ismer, kihasználva a fölöttem gyakorolt hatalmát érinti meg újra és újra azokat a pontokat amikről tudja hogy teljesen az őrületbe tud kergetni vele.

Megérzem ajkait a nyakamon... finoman harapdálja, szivogatja a bőrömet én pedig már tényleg nem bírom ki hang nélkül. Még szerencse hogy lefizettem a tulajt és tényleg nincs itt senki. Ahh Kabuto....

Nyelve és forró ajkai még a mellkasomat kényeztetik, kezeit végighúzza a hátamon és finoman belémkarmol. Jajj Istenem..elvesztem..
Hátravetett fejjel nyögök fel a kéjes érzéstől...ami sokkal jobb mint az elmúlt két évben mármi más amit tettem..bármi más amit elképzeltem...

Keze besiklik a víz alá, én pedig felnyögök mikor megérzem ujjait a férfiasságomon. Magamhoz rántom és egy vad csókkal vetem rá magam. Nem érdekel már semmi...csak érezzem őt... még...még többet akarok belőle...

Sóvárogva belemarkolok a fenekébe és az ölembe rántom. Szorosan magamhoz húzom. Lassan minden távolság megszűnik közöttünk. Nem látok már semmit..nem érdekel semmi..csak ő... és ez a csodálatos érzés..a vágy amit érzek...

Egyik kezemmel megmarkolom a férfiasságát ő pedig hangosan felnyög az érzéstől. Mellkasa az enyémhez simul..remegve kapaszkodik belém.

Megcsókolom. Ajkaim lágyan kényeztetik az övét.. nyelvünk őrjítő táncot jár... Istenem..azt akarom hogy ennek sose legyen vége...

Többet akarok...többet...

Lágyan simogatom az ujjaimmal... hátát..combja érzékeny belső felét... lapos hasát...fenekét.. majd a bejáratához siklanak az ujjaim.. Óvatosan érek hozzá...csak simogatom lágyan... igeen..akarom... érzem hogy alig érezhetően megfeszül az új érzéstől.. elengedem és megkeresem ajkaival az övéit.

Sóvárogva tapad a számra... mint a szomjazó..aki megtalálta az éltető forrást és hatalmas sivatag kellős közepén. Még szorosabban húzom magamhoz..egyik kezemmel a combját simogatom..míg másik kezemnek ujjai.. mennyei..simogató érintésekkel szánkáznak fel s alá a péniszén. Igen..ezt szereted....látom..érzem...

Ahh Istenem..ezt nem lehet kibírni...olyan jól csinálja... simogat..harap...csókol..én pedig viszonzom..kétszer olyan hevesen... vadul..hogy szinte már belesajdul az ágyékom. És ez a látvány...ahogy kéjesen vonaglik az ölemben miközben nedves és forrós teste minden egyes mozdulattal az enyémhez simul..őrjítő...de amit a kezei művelnek velem még inkább. Tökéletesen eltalálja mi az amire vágyom és hogyan... nem bírom...ilyen nincs...csodálatos...

Mélyről jövő nyögéssel temetem arcom a nyakába ahogy végighullamzik testemen a kéj...és a kielégülés hullámai lassan messzire sodornak. Beleharapok a bőrébe... halványan érzem hogy ő is eléri a csúcsot és nevem sóhajtva hanyatlik rám. Úristen... ez... ez mennyei...

Lágyan simogatom és hagyom hogy elfészkelje magát az ölemben. Halkan piheg a karjaimban fejét a mellkasomnak döntve. Szapora lélegzete a bőrömet simogatja, amitől akaratlanul is megborzongok.

-Nos.. én is örülök hogy látlak Kabuto-kun.. -kuncogok magamban halkan, felidézve hogy még köszönésre sem igazán volt időnk olyan hevesen estünk egymásnak. Nem látom az arcát,valamit mormog az orra alatt, én pedig mosolyogva figyelem őt.

Tényleg hiányzott ez az érzés. De még mennyire.


***


Egy darabig ücsörgünk még a meleg vízben és beszélgetünk. Ő nagyvonalakban elmeséli mi volt Konohában de ezt már ugye a jelentéseiből és Siro szavaiból tudom.
Azt kéri meséljek én, mi történt közben a bázison, én pedig azon kapom magam hogy előadom neki mindazt ami az elmúlt két évben történt..jót és rosszat..az én szemszögemből...abból a nézőpontból ami eddig nem érdekelt soha senkit. Ő most mégis erre kíváncsi.

A kígyófészek hasonlatomra ő is halkan kuncogni kezd.. és egyetértően bólogat. Örül neki hogy Kimimaro jól van és megnyugtatja a tény hogy még mindig ő az aki renget tesz az elkanászodott ninják között.

Mesélek neki az új kísérletekről. Az állatoktól ellopot képességetől, amiket eltanultam az jutsuimmal. Példálul hála az egyik ilyen jutsunak tökéletesen érzékelem a közelemben lévő élőlények testmelegét és látom is őket..akár teljes sötétségben is. Mint a kígyók és az éjszakai madarak. Ez a technika olyan távlatokat ad a ninjáknak mint még semmi. Néhány állat kivételes érzékeivel felturbózva tökéletes felderítőket képezhetek..kémeket..

Néma elismeréssel a tekintetében hallgat.Látom a szemében hogy csodálattal tölti el a tudat hogy ideáig jutottam, különösebb orvosi ismeret nélkül hiszen annak ott volt ő nekem..de most nélküle kellett megoldanom mindent. Mi tagadás feltalálom magam ha kell..de azért jobb ha ott van ő is segítségnek. Egyrészt gyorsabban megy minden. Másrészt nem kellett volna vagy 30 embert feláldoznom hogy végre sikerrel járjak csak mondjuk a felét. De erről inkább nem is beszélek neki.

Halkan beszélgetve üldögélünk a forró vízben...a mécsesek lassan kialszanak körülöttünk de nem zavar.

Mesélek neki a tervemről miszerint meg fogom szerezni a fiatalabbik Uchiha fiú testét...következő lélekhordozómnak. Történetem az Akatsukiról és a másik Uchiha fiú erejéről kicsit megdöbbenti de bizonyára ő is hallott a kivételes vérvonal képességülről. Ő ne hallott volna..hiszen neki is van olyan.

Hát ami Itachi-val nem jött be, majd sikerülni fog az öccsével.

-És most itt a te feladatod. -nézek rá komolyan. -Tudom hogy közeleg a chunin vizsga. Nemsokára itt az idő. A Hang faluja is indít néhány diákot így én is itt leszek mint küldött, természetesen másik alakban. Neked az lesz a dolgod hogy vigyázol Sasukéra és biztosítod hogy át tudjon menni a vizsgán... mindenképpen el kell jutnia az utolsó körbe. Akkor már mindegy lesz..mert akkor jön a tervünk végső szakasza. Megértetted?

-Igen. Orochimaru-sama. -bólint komoran.

-Nem érdekel milyen ezközt használsz a Halál erdejében..tőlem meg is ölheted a riválisokat..de annak a csapatnak tovább kell jutnia.

Látom hogy elmosolyodik erre. Igen..most megmutathatod az erődet ha minden jól megy. Többé nem kell rejtőzködnöd. Mondjuk az Uchiha csapata előtt nem árt tetetni a kis ártatlant de ezt szerintem magától is tudja.

-És a végén mikor elérkezik az idő.. nyíltan is mellém állhatsz... akkor már nem fog számítani mert Konoha mindenképpen elpusztul. Már alig vérom hogy lássam a Harmadik arcát. -nevetem el magam gúnyosan.

Magamhoz húzom és lágyan megcsókolom.

Elbeszélgettük az időt..lassan világosodik az ég alja is. Hajnalodik.

-Vigyázz magadra Kabuto-kun. -súgom a fülébe. -A Halál erdejében találkozunk. Én is ott leszek. -vigyorogok rá, azzal felállok mellőle és kisétálok a vízből.

Még egyszer utoljára visszanézek, látom hogy engem néz, elégedetten hunyom be a szemeimet és elteleportálok a ruháimért.


***


Lassan elérkezik a chunin vizsga. Az általam indított fiatal Hang ninják könnyen veszik az első akadályt..a tesztet...és hála az égnek Kabuto és az Uchiha fiú csapata is. Kicsit aggódtam, mert abban a csapatban van az ügyefogyott Kyuubi kölyök is, de végül sikerült nekik. Elégedetten vigyorogva sétálok végig Konoha utcáján és a laborba veszem az utamat.

Kabuto már ott vár, jelentését hallva halkan felkacagok. Ő fintorogva bámul maga elé, bizonyára nem tetszik neki a bébiszitterkedés.

-A következő rész holnap kezdődik. -emeli fel a fejét és néz rám. Az asztal tetején ülök és éppen egy jelentést olvasgatok amit Kimimaro küldött a Hang falujából a homok ninjákról és szövetség előrehaladásáról.

-Rendben. Odabent találkozunk. -nézek rá és közelebb intem magamhoz. Idesétál hozzám én pedig az álla alé nyúlva emelem meg a fejét. Végigsimítom ajkain a nyelvemmel de nem csókolom meg. Csak kóstolgatom.

-Tudom hogy ez a szerep nem épp neked való, de biztos vagyok benne hogy könnyedén veszed majd az akadályokat. Eléggé meg tudsz téveszteni másokat ezt tanúsíthatom. -mosolyodom el, ahogy visszagondolok arra amikor rám hozta a frászt azzal ahogy megbukott az első chunin vizsgáján.

-Sok szerencsét Kabuto-kun. És ugye nem kell hozzátennem hogy ne kelts gyanút. -nézek rá komoran ő pedig bólint azzal elteleportál.

Remek. Minden a terv szerint halad.


***


A chunin vizsga második része...a Halál erdeje. Miért szeretem én ezt az elnevezést? -kuncogok magamban halkan, ahogy a fák között ugrálok és éppen az Uchiha fiút és csapatát keresem. Mázlim van, rögtön rájuk is akadok, és egy kis harc után rá is tudom tenni a mennyei pecsétet.

Éljen.

Az egyik kígyómnak meggyűlik a baja a Kyuubi kölyökkel, sajnos el is veszítem őt, de nem baj mert van még egy pár.

Messziről figyelem ahogy Kabuto magyaráz valamit a három ügyefogyottnak. Hehe..igen.. nem árt egy kis rávezetés.



Végignézem ahogy az Uchiha eszét teljesen elveszi a pecsét erejét és tombolva mindkét kezét kitöri az egyik ninjámnak.

Óóó igazi kis harcos szellemű. Tetszik. Megnyalom a számat.
-Sasszzzke.. -siklik fel a vállamra Siro.

-Igen ő.

-Ő lesz a következő tested? -néz rám sárga szemeivel.

-Igen. Ha minden jól megy az enyém lesz a teste és vérvonal képessége is. -vigyorodom el magamban.


***


A második rész sikeresen lezajlott. Kabuto megbukott a vizsgán ahogy kellett. Neki már felesleges eljutnia a harmadik körbe így elintézte hogy ne legyen ott.

Mivel mindenki a chunin vizsgával foglalkozik mi észrevétlenül visszatérhetünk a Hang falujába. Végre nem kell neki sem Konohában tartózkodnia. Rá fognak jönni hogy eltűnt...de ebben a fejetlenségben eltart majd egy darabig. És ha rá is jönnek..már nem számít. Mekkorát fog nézni majd a vén Sarutobi mikor viszontlája őt az én oldalamon. Hehehe.

A vizsga harmadik része pedig még messze van. Még egy hónap.


***


Mindenki örül neki hogy Kabuto visszatért, őt pedig egészen meghatja ez a fogadtatás.

Még rengedeteg dolog van amit el kell intéznem így magára hagyom a sokaságot hagy beszélgessenek.


***


Az idő lassan telik. A tervmár teljesen összeállt. Egyik nap el is megyünk és megtámadjuk a Kazekagét és kíséretét. Sikeresen meg is öljük őket, és a holttesteket a ninjáim eltüntetik a homokban, Konohától nem messze.

Rossz hír hogy Kimimaro nagyon rosszul lett a küldetés alatt, Kabuto szerint pihenésre van szüksége mert ez egy örökletes betegség ami idővel csak súlyosbodni fog ha nem pihen és kíméli magát most és nem kapja meg a megfelelő gyógyszereket.

Csodás. Ezek szerint ő nem vesz részt majd Konoha elpusztításában.

Látom hogy ez őt is zavarja, de nem szól semmit.

Bemegyek hozzá és megállok az ágya fölött. Csalódott, bűnbánó tekintettel néz rám.

-Sajnálom hogy nem lehetek ott. Orochimaru-sama. Mikor megmentettél akkor gyermekkoromban és magadhoz vettél megfogadtam hogy valóra váltom az álmodat. Én ezért élek.

-Nem a te hibád. -nézek le rá majdhogynem gyengéden. -Még rengeteg lehetőséged lesz rá beváltsd az ígéreted. -teszem hozzá halkan.

Erre a végszóra lép be Kabuto. Kicsit meglepődik hogy itt talál de nem szól semmit.

Otthagyom őket és magamban gondolkozva indulok a szobám felé.


***


Már napok óta olyan szomorúnak látom őt...de nem tudom miért. Velem szemben pont olyan mint máskor...de akkoris tudom..érzem hogy valami nincs rendben...és ennek bizonyára nem az idegesség az oka, ami elfogja ha a közelgő nagy összecsapásra gondol.


Már csak egy nap.

Holnap minden elkezdődik. Az utolsó kör..tervem utolsó fázisa.

Elindulok hogy megkeressem Kabutot. Végigjárom a folyosókat benézek a laborba, a szobába de sehol sem találom. Az edzőteremben sem.

Végül dühösen térek vissza szobámba. Hol a fenében lehet.

Siro a székem támlájára tekeredve olvasgat egy terkercset amit ott hagytam nyitva.

-Dühösssz vagy... -néz rám sárga szemeivel. -Miért?

-Semmi csak nem találom Kabuto-t. Mostanában olyan furcsán viselkedik..mintha..nyomasztaná valami....

-Nyomassztja isss....

-És mi az? -nézek rá komoran.

-Nem tudom. De azt igen hogy hol van.

Parancsolóan nézek rá ő pedig azonnal beszélni kezd.

-Van egy kis tisztás fönt a felszínen az erdőben. Mindig oda megy ha egyedül akar lenni.

Ohh értem. Bólintok és otthagyom a kígyót.


***


Felmegyek a felszínre és lassú, teljesen hangatlan léptekkel szelem az erdőt. Meg is találom a szóban forgó helyet.

Ő ott ül, a gondolataiba merülve és bámulja az égen a felhőket és a csillogokat. Ezüst hajára furcsa mintákat fest a hold fénye.

Észrevétlenül lépek oda hozzá és ülök le mellé a fa tövébe ahol ül.

-Milyen kellemes az idő idekint. -szólalok meg halkan, ő pedig észbekap és észreveszi hogy itt vagyok mellette.

-Orochimaru-sama...-ejti a nevem halkan, énn pedig magamhoz húzom, gyenglden hogy még közelebb érezhessem magamhoz. -Pihenned kellene...hiszen..holnap...- kezdi de egy csókkal beléfolytom a szót.

-Ugyan..úgysem tudnék aludni... -mosolyodom el. -De amint látom te sem.

Megrázza a fejét.

-Nos, akkor élvezzük ki ezt a kis időt... -nézek rá mosolyogva, azzal a comja alá nyúlva egy egyszerű mozdulattal felkapom, mintha semmi súlya nem lenne, és a szobámba teleportálok vele.


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kabuto:

Lassan visszatérek a földre, és a gyönyör utolsó rezgéseit még alaposan kiélvezve simulok meleg testéhez. Mellkasára fektetem a fejemet, és behunyt szemekkel hallgatom a mellkasában hevesen dübörgő szívét. Hihetetlen, hogy ilyen hatással vagyok rá... Ez egy csodás álom. Igen, csak az lehet...
- Nos...én is örülök, hogy látlak Kabuto-kun... - hallom halk kuncogását.
- Mpfmhfm... - motyogom, és elmosolyodom saját magamon. Na tessék, még beszélni is elfelejtek, olyan hatással van rám. Mi jön még? Teljes demencia? Hehe...
Nem baj... most csak az engem ölelő karok számítanak, és a nekem szóló mosoly... és az édes csókok.


***


Lecsillapodunk, és visszaevickélünk a medence szélére, kényelmesen leülünk, hogy a kellemesen meleg víz a nyakunkig érjen. Hátát a medence falához támasztja, egyik karjával kikönyököl, másikat lazán a vállamon átvetve pihenteti. Oldalához simulva nézek fel rá, és néha lopva csodálom a vállamon pihenő szép kezét, hosszú ujjait...alkarján tekeredő fekete tetoválást. Olyan szép...

Most tudatosul csak bennem, mennyire hiányzott Orochimaru. Nem is értem, hogyan bírtam ki két évig nélküle...

Halkan, röviden beszámolok neki mindenről, amit szerintem tudnia kell, habár egy részét a jelentéseimből már ismeri, de... annyira szeretem, ahogy figyel rám...ahogy engem néznek azok az aranysárga szemek.

Végül rátérek végre arra, ami igazán érdekel... majd elepedek, hogy megtudjam, mi mindent csinált nélkülem az elmúlt két évben. Színes beszámolóba kezd arról, mi minden történt vele és a többiekkel. Utazásairól, új élményeiről, kutatásairól... nehézségeiről. Igen, akadtak nehézségei az embereivel, ahogy sejtettem. A pecséteknek hála rendkívül agresszívek lettek a többiek, és egy kígyófészekhez hasonlítja a bázist. Ezen nevetnem kell... jó hasonlat, valóban.
Kimimaro szerencsére nem változott meg, valószínűleg követi a tanácsaimat. Szerencsére...
Ő is nagyon hiányzik nekem... minden nap eszembe jutott. Vajon mennyit változott a két év alatt? Remélem hamarosan személyesen is megtudhatom.

Aztán rátér az új kutatásaira. A Tensei ninjutsut egyedül sikeresen befejezte, és néhány új jutsut is kifejlesztett. Ejha, nem semmi... És ezt teljesen egyedül... Kezdem kissé fölöslegesnek érezni magam.

Végül rátér a terveire, és elkerekedett szemekkel hallgatom. Már nem akarja Kimimaro testét lélekhordozónak, mert talált egy fiút, akinek a kekkei genkai képességei olyan kivételesek, hogy inkább őt szeretné. Ennek titokban szívből örülök, mert nem szívesen válnék meg legjobb barátomtól...
Akit kiszemelt magának, az a legifjabb Uchiha ivadék. És egyben az utolsó is, hiszen a klánját kiirtotta a bátyja, majd elmenekült és az Akatsuki-hoz csatlakozott. Még sosem hallottam erről a szervezetről, ezért Orochimaru halkan elmesél nekem mindent. Nahát, ő is a tagjuk volt, de kilépett...

Megkapom végre az új feladatot tőle. A chounin vizsgán kell kisegítenem az Uchihát. Az eszköz és a módszer nem számít, csak el kell juttatnom az utolsó fordulóba. Rendben. Menni fog... nekem ne menne? Hehe.

Egy búcsúcsók...
- Vigyázz magadra Kabuto-kun. - súgja. - A Halál erdejében találkozunk. Én is ott leszek.
Kilép a vízből, és lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy tökéletes testén a víz kristálycseppekként ragyognak a holdfényben.

Gyönyörű...


***

A chounin vizsgára kapok két ninját Orochimaru-tól, akik álruhában szegődnek mellém, mint csapattársak. Hallgatag, csendes fickók, de szót fogadnak nekem. Ez a lényeg.
Az írásbelit könnyedén vesszük, nekünk ez nem akadály, hiszen tudásszintünk mindhármunknak messze magasabb szinten van, még a felügyelő jouninoknál is. Szerencsére az Uchiha csapata is nagy nehezen, de veszi ezt az akadályt. Mindegy, ha nem sikerült volna nekik, el tudom intézni, hogy átmenjenek... Már erre is meg volt a tervem.

Utána a laborba teleportálok, és megvárom, hogy Orochimaru is megérkezzen. Kissé meglepődöm, amikor egy nő lép be az ajtón. Jó álca... fel sem ismertem volna.
Halkan beszámolok a kis „csapat”-ról.
- Az Uchiha fiú még hagyján, arrogáns és pökhendi. Szerencsére nem ostoba és gyenge, de a másik kettő... borzalom.
Felnevet, és én elfintorodom. Ezeket az idiótákat pesztrálni...ehh.
- A következő rész holnap kezdődik. - nézek fel rá, és figyelem, ahogy az asztal tetején ülve olvas egy jelentést hangfaluból.
- Rendben. Odabent találkozunk. - pillant rám aranysárga szemeivel, és magához int. Több sem kell, hiszen majd elepedek, hogy hozzá érhessek... Lágyan megcirógatja nyelvével ajkaimat.
- Tudom, hogy ez a szerep nem épp neked való... - duruzsolja lágyan. - ...de biztos vagyok benne, hogy könnyedén veszed majd az akadályokat. Eléggé meg tudsz téveszteni másokat, ezt tanusíthatom. - mondja mosolyogva, és azonnal egyre gondolunk. Ahh igen, a chounin vizsga... amikor... Elpirulok.
-Sok szerencsét Kabuto-kun. És ugye nem kell hozzátennem, hogy ne kelts gyanút. - néz rám komoran. Bólintok, halkan elköszönök, és elteleportálok egy kis mellékutca sikátorába. Csendben sietek haza, és felkészülök a holnapra. Lesz dolgom bőven...


***

Elkezdődött a vizsga. Társaimmal bevetődünk az erdőbe, és az előzőleg kikémlelt tapasztalataim alapján pontosan tudom, kiket nem szabad megtámadnunk. Egy egyszerű kis csapatot intézünk el, majd elválok társaimtól, és az Uchiha csapata után eredek. Tökéletes lopakodó technikámnak köszönhetően tudom őket láthatatlanul követni, még Orochimaru sem veszi észre, ahogy kifigyelem, hogyan teszteli le Sasuke-t, és helyezi rá a pecsétet. Egy pár órával később, amikor a fiú magához tér, azonnal eluralkodik rajta a pecsét ereje, és ő is kifordul önmagából, ahogy a hang-ninják is. Elintéz egyedül egy egész csapatot.

Négy nappal később is még mindig az erdőben szenvednek, de én mellettük maradok és vigyázok rájuk.
De... mi ez? Az a lökött kis szőke ki akarja bontani a náluk lévő tekercset! Ha megteszi, elméje megzavarodik, és miatta megbukik a csapat! Ah fenébe!
Mellé teleportálok, és lefogom a kezét, amivel már félig feltépte a tekercs pecsétjét.
- Nem kellene ezt tenned. - mondom halkan. Persze a frászt hozom rájuk, de hamar megnyugtatom őket, és a közben megérkező Uchihát is. Persze ő gyanakszik, ami kissé megnyugtat. Nem szeretek buta kölykökkel vesződni. Nem ostoba a fiú. Olyannyira nem, hogy harcolni akar velem a tekercseimért. Kis butus...hehe.
- Harcolj velünk. - mondja mély hangján, és fekete szemei alaposan végig mérnek.
Háttal állok neki, és a vállam fölött visszanézek rá, arcomon halvány félmosollyal. Kezd szórakoztatni ez a kölyök...
- Harcoljak? - kérdezem tőle, és szívem gyorsabban kezd dobogni. Igen, nem lenne rossz... ezt a kis tenyérbe mászó képűt megleckéztetni...
De a szőke hajú Naruto, és a kis rózsaszín fürtöske Sakura közbeavatkozik. Ez nem tántorítja el Sasuket...
Egy laza eszmefuttatással elmagyarázom nekik, mit is kéne jelen helyzetben csinálniuk, és sikerül a bizalmukba férkőznüm. Közben észre veszem, hogy ellenséges csapat leskelődik a bokrok között. Baj van. Ha most itt hagyom őket, amilyen gyenge állapotban vannak, veszíteni fognak. Maradnom kell...
Elhitetem velük, hogy a társaim a toronynál várakoznak, de egyedül nem mehetek, mert akkor biztos hogy elkapnak, így csak hozzájuk csatlakozva van esélyem. És elhiszik.... hihetetlen.

Elindulok velük, és a középső toronyhoz vezetem őket. Ha a tervem beválik, ezek követni fognak minket, és akkor majd megszerezzük nekik a hiányzó tekercset.
Út közben elmagyarázom neki, mi a dzsungel-harc, mi a feladatuk és mire kell vigyázniuk. Kis értetlenek, de nagyon figyelnek rám, ezért hamar felfogják, amit mondok.

Sötétedésre el is érjük a torony közelét, és felderítjük a terepet. Istenem, nagy szerencséjük, hogy velük vagyok... Nem is kell sokat várnom, meg is támadnak minket. Ügyesen harcolnak a fiúk, viszont Sasuke életét többször is meg kell mentenem, ami már kezd engem gyanússá tenni, de nem tehetek mást... ha meghalna, oda lenne a nagy terv. Mivel nyíltan nem avatkozhatom közbe, ezért csak jó tanácsokkal segítem őket. Pedig egyedül is el tudnám intézni az összes klónt és harcost... gyenge kis geninek, olcsó trükkökkel.

Végül egy egyszerű terv segítségével legyőzzük őket, és én végig a háttérben maradhattam. Viszont ami teljesen letaglóz... az Naruto. Elképesztően sok chakrája van... Meg merem kockáztatni, hogy talán Orochimaru szintjét is eléri egy napon, ha megtanulja a chakráját használni.
Ekkor újra támadásba lendülnek, és a földre kerülök. Francba, ez már dühítő. Életveszélyben vagyok, muszáj lelepleznem magam... Felnézek az ellenségre, és már éppen szabadon ereszteném dühömet, amikor Naruto hátulról megtámadja őket, és sikeresen legyőzi őket.
- Köszönöm, Naruto-kun. Megmentettél. - mosolygok rá hálásan. Nem rossz, kölyök...
De Sasuke sötét szemei azonnal megtelnek gyanakvással. Látta rajtam, hogy támadni készülök, és sharinganjával valószínűleg a palástolt chakrámat is észlelte. Ami túl sok és intenzív egy geninhez képest. De nem szól, és ez az én malmomra hajtja a vizet.

Végül megérkezünk a toronyhoz, és kedvesen elbúcsúzom tőlük, különösen a kis Naruto-tól. Egész megkedveltem ezt a huncut kis kölyköt. Igazán aranyos és jóindulatú. Kár, hogy nem őt akarja Orochimaru. Vele jobban kijönnék...

Kicsit Kimimaro-ra emlékeztet a szeretetéhségével, amivel a társain csüng.

A következő forduló előtt egy kis előselejtezőt tartanak, ami szintén páros közdelmeket foglal magában. Én egyszerűen kilépek, korábbi sérülésre hivatkozva, és csendben követem az eseményeket. Sasuke pont az én egyik álruhás csapattársamat kapja.
- Hagyd győzni... - súgom halkan neki. - ...de leckéztesd meg alaposan. - vigyorodom el, és ő halkan felkuncogva bólint.

Sasuke a gyengélkedőbe kerül, én pedig utána megyek. Az őt őrző ANBU-kat néhány másodperc alatt kivégzem, majd beadom neki a gyógyszert, amivel túlélheti a pecsét erejét. Sajnos mielőtt végeznék, megzavar egy jounin. Kakashi-sensei azt hiszem. Könnyedén elintézhetném, de megkímélem az életét, mert tetszik nekem a harcmodora. Tapasztalt, erős harcos, és az ilyenekért kár lenne. És ami a javát szolgálja: hasonlít apámra.

Meglépek, és elhagyom Konoha-t. Nincs már miért maradnom, a feladatomat elvégeztem.


***

A hang-falu bázisához közeledve a homlokpántomon átváltoztatom a jelemet, nehogy az őrök megtámadjanak. Valaki elém ugrik a fák közül, és meglepetten torpanok meg.
- Kabuto... - nyögi halkan, és a következő pillanatban a karjai között találom magam. Ismerős illata és szépsége letaglóz... A tengerzöld szemek őszinte öröme, hosszú ezüstszín hajának csillogása...jaj de szép... Összefacsarodik a szívem.
- Szervusz Kimimaro. - mosolygok föl rá, de egy forró csók félbeszakít. Alaposan meglep vele, és bénultan hagyom, hogy sóvárogva falja ajkaimat, majd elmélyítse. Szenvedélyesen ölel magához, kezei a hajamba túrnak, majd a hátamat simogatja. Behunyt szemekkel adom át magam az élménynek, és kellemes melegség cikázik végig rajtam...megborzongok a vágytól.

Ez nem helyes...

Kiszakítom magam az öleléséből, és zihálva hátrálok el tőle.
- Bocsáss meg... - néznek rám a tengerzöld szemek. - ...csak nagyon örülök neked.
Nem lenne jogos a felháborodásom, úgy érzem, hiszen én is kívántam ezt... és szégyellem is magam érte.
- Rendben. - bólintok, és szétzilált hajamat megigazítva mosolygok fel rá. - De többé ne forduljon elő, kérlek. Jól tudod, miért. - simogatom meg szép arcát. Magasabb lett és izmosabb, amióta nem láttam. Gyönyörű férfi lett belőle.
Bólint, és elindulunk a bázis felé, közben elmélyülten beszélgetünk. Elmeséli mi minden történt vele az elmúlt két évben, és én boldogan hallgatom színes beszámolóit...

A többiek már a nagyteremben várnak, Orochimaruval együtt.
Sakon, akivel jóban vagyok, azonnal vidáman üdvözöl, kifaggat mindenről, és a többiek is meglepően barátságosak. Valószínűleg a „kígyófészek” nyugisabb lett volna, ha én is itt lettem volna velük az elmúlt időszakban...


***


Csendben nézek végig a lemészárolt Kazekage kíséretén. Néhány perc alatt kivégeztük ezt az erős csapatot, és megöltünk egy kage-t. Egy igazi kage-t, akinek ereje a Hokage-hoz hasonlatos. Elképesztő... Egyre jobban megvalósulni látszik a végső tervünk. Csodás...

- Köh...köh...ahh... - hallom a hátam mögül, és a térdre zuhanó Kimimaro mellé ugrom. Vért köhög fel.
- Mi történt? Megsérültél? - kérdezem, és gyengéden lefektetem a földre. Kékesen izzó kezeimmel alaposan megvizsgálom, és a mellénk térdelő Orochimaru-ra nézek.
- Baj van... - suttogom neki elsápadva.

A bázison alaposan kivizsgálva elkeseredetten zuhanok magamba. Halálos betegséget diagnosztizáltam nála, amely valószínűleg genetikai eredetű, mivel egy szakkönyvben sem találkoztam hozzá hasonlóval. Kihalt klánjának orvosi feljegyzései sajnos nem állnak rendelkezésemre. Nincs rá gyógymód... Csak az életét tudom meghosszabbítani, és a szenvedéseit tudom enyhíteni.

Igazságtalan az élet.

Elveszítettem a családomat, és most el fogom veszíteni az egyetlen barátomat is...

Egy hét múlva lesz a születésnapom. Családom, népem halálának 13. évfordulója. Szerencsétlen szám...


***



A napok gyorsan elröppennek, és Orochimaru minden figyelmét lekötik a tervezgetések. Néha segítek neki, de többnyire Kimimaro mellett vagyok, és enyhítem kínjait... Amikor a fájdalomcsillapítóktól kába álomba zuhan, én félrevonulok az erdőben egy kis tisztáson, amelynek közepét egy kis lágyan csörgedező patak szeli ketté. Csodásan megnyugtató a víz halk csobogása... Különösen éjszaka szép, amikor a hold fénye szikrázóan tükröződik vissza róla...


***


Holnap... holnap megbosszullak titeket... - szorítom ökölbe a kezeimet, és felnézek a holdra. Most a patak halk csobogása sem tud megnyugtatni...

Behunyom a szemem, és felidézem szeretteim arcát. Szívem összefacsarodik, de nem sírok.

Már elfogytak a könnyeim...

„Boldog születésnapot fiam.” - idézem fel szüleim mosolygó arcát, de a kép már homályos.

Ha a családom és népem élne, most Hold-ninja lennék... Milyen irónikus... még a hajam színe is ezüstös, mint a hold fénye. Pont, mint apámé volt...

- Milyen kellemes az idő idekint... - hallom a bársonyos, mély hangot, és szívem dobban egyet.
- Orochimaru-sama... - nézek oldalra. Mellettem ül, aranysárga szemei komolyan figyelnek engem, és erős karjaival magához húz. Észre sem vettem, mikor ült le mellém...
- Pihenned kellene...hiszen...holnap...- motyogom, de az az igazság, hogy nagyon örülök, hogy idejött. Egy csókkal szakít félbe, és megremegek a boldogságtól.
- Úgysem tudnék aludni... - susogja kedvesen mosolyogva. - De amint látom te sem. Mi a baj Kabuto-kun?
Jól esik, hogy megkérdezte, de nem akarom vele terhelni. Holnap túl sok mindennel kell foglalkoznia majd... de... ahogy felnézek rá, és látom rajta, hogy őszintén érdekli miért vagyok szomorú... Ettől felmelegszik a szívem, és fagyos magányom enyhülni kezd.
Lehajtom a fejem, alig ismerek rá saját halk hangomra...
- Ma 13 éve vesztettem el a családomat.
Közelebb húz magához, és a hátamat simogatja vigasztalón. Istenem... amikor megismertem őt, soha nem gondoltam volna, hogy ő erre is képes... A folytatás pedig akaratlanul buggyan ki belőlem.
- ...ma van a születésnapom... - susogom, és már nem bírom. Fáj...

Meglepetten néznek le rám az aranysárga gyönyörű szemek. Igen, ezt a borzalmat nem is lehet elviselni... szép kis szülinapi ajándék ugye? Egy család és egy nép kiirtása. Már csak a masni hiányzott róla... - gondolom keserűen.

Kimimaro haldoklik, Orochimaru pedig halálos küzdelemre készül...



„Csak akkor értékeljük amink van, ha elveszítjük.”



Nem akarom Őt elveszíteni...



Ölbe kap, és behunyom a szemem. A teleportáció tompa szippantását érzem, majd puhaságot magam alatt. Ki sem kell nyitnom a szemem, hogy tudjam... a szobájába hozott. A finom szantálfa illat, és a selyemágynemű teljesen körbeölel, megnyugtat...

Ajkaival felitatja a könnyeimet, és lágyan megcsókol. Viszonzom finom csókját, magamhoz húzom Őt. Remegve simulok hozzá, kezeim beletúrnak gyönyörű éjsötét hajzuhatagába. Szemeimmel, bőrömmel, szinte az összes érzékszervemmel szippantom őt magamba, mert lehet hogy ez az utolsó éjszakánk...

Megszakítva a csókot, mélyen a szemébe nézek. Felkészültem rá... akarom.

Nem érti mi ez a pillantás, látom rajta.

Mellém fekszik, én pedig felülök, kibontom a hajamat, és leveszem a szemüvegemet. Fölé mászva csókolom meg, finoman megcirógatom kezemmel szép arcát.
- Szeretkezz velem Orochimaru-sama... kérlek... - lehelem az ajkaira.
Az aranysárga szemekben megfejthetetlen érzelmeket látok felvillanni. Öröm, szomorúság, és talán még valami. Tudja... érzi, hogy miért kérem tőle ezt.
Gyengéden túr a hajamba, és puhán megcsókol.
- Kabuto-kun... - leheli, és szorosan magához szorít. Arcomat a nyakába temetve mélyet szippantok bőrének illatából, és ernyedten engedem, hogy maga alá teperve fölém kerekedjen.
Csókja egyre hevesebb, szenvedélyesebb, és testemben fellángol az égető, kínzó sóvárgás...
Kioldom lila övét, és lesimogatom széles vállairól a kimonót. Ujjaim lágyan siklanak végig a jól ismert izmokon, és bizsergető forróság árad szét benem, ahogy a nyakamat csókolja, harapdálja. Végigkarmolom a hátát, és elmosolyodom, ahogy felmorranva kissé erősebben mélyeszti fogait a bőrömbe. Ahh... imádom ezt...
Felsóhajtok, ahogy letépi rólam a ruhámat. Nem számítottam ilyen hevességre, de örömmel tölt el... Félre hajítja ruhám cafatjait, és mire feleszmélek, teljesen meztelenül fekszem alatta. Ö feltérdel, és megszabadul a nadrágjától. Levegőért kapkodva figyelem, majd tekintetünk összekapcsolódik.
Kinyújtom felé a kezemet, és a tőle tanult csábító pillantást bevetve édesgetem magamhoz újra...
Hangosan felnyög, és rám nehezedik újból. Csókja vad és mámorító... simogat és kóstolgat...
- Ahh... - szakad fel belőlem, és összecsapnak fejem felett a hullámok. Minden testrészemet, porcikámat ismeri, és pontosan tudja mit érintsen, csókoljon ahhoz, hogy a nevemet is elfelejtsem... Elvarázsol...
Kezemet a vállára téve nézek a szemébe, és tudja mit szeretnék... hanyatt fekve húz magára, és fölé térdelve csókolom meg. Bódító érzékiséggel...

Ez az éjszaka csak a miénk... a szégyenlősséget és a zavart ma elfelejtem. Eldobom a gátlásaimat...

Élvezettel kóstolom meg a nyakát, és finoman megharapdálom, ahogy szereti. Nyögései mosolyt csalnak arcomra, és a szemébe nézve csusszanok lejjebb, hogy végigcsókoljam csodás testét... Nyelvemmel is feltérképezve finom édes bőrét mindenhol, ahol eddig soha sem érintettem. Elidőzöm a kis mellbimbókon, finoman megszívva azokat, majd a hasára siklom. Lassan, hosszan nyalom végig, közben érzem ahogy remeg alattam, hallgatom nyögéseit, és sóhajait... Amikor finoman beleharapok a hasába, a nevemet nyögi, és a lepedőbe kapaszkodva hunyja be a szemeit. Megőrülök... Végigharapdálom, és ő zihálva nyögdécseli újra és újra a nevemet. Teljesen bezsongok tőle...
Feltérdelek, és szétválasztom a combjait, hogy kényelmesen a lábai közé férkőzzek. Kábán csillognak rám az aranysárga szemek, és levegőért kapkodva nézek le rá. Tudja mire készülök, és kissé bizonytalanul nyújtja felém a kezét... Bíztatóan rámosolygok, és kezét az arcomra simítom, majd belecsókolok a tenyerébe. Visszacsusszanok a lábai közé, és nyelvemmel lassan végignyalom combjának belső felszínét.
- Kabuto...hnn... - nyög fel hangosan, ahogy lágyan beleharapok a combhajlatába. Kezeim finoman végigsimítanak az oldalán, majd a combját érzékien végigkarmolom...
- Igen...? - kérdezem halkan, és érzékien mosolygok rá. Képtelen megszólalni, csak halkan nyögdécsel, miközben a férfiasságára kulcsolódnak az ujjaim, és lágyan masszírozni kezdem, majd elengedem, és nyelvemmel lassan végigsimítok rajta.
- Ahh...nehh... - nyögi kéjesen, és teste ívbe feszül, amikor a számba veszem. Pont úgy csinálom, ahogy ő szokta nekem... Nyelvemmel és ajkaimmal érzékien masszírozom, behunyt szemmel hallgatom ahogy nyögdécselve a nevemet sóhajtozza. Már közel járhat, mert ilyenkor elmélyül a hangja, sóhajai elnehezülnek, remegése fokozódik. Már ennyire ismerem... hihetetlen...
Abbahagyom édes kínzását, és felnézek rá. Lélegzetem is elakad a látványtól... hófehér testén izzadtságcseppek szikráznak a gyertyafényben, mintha egy maréknyi gyémántot szórtam volna szét rajta... éjsötét haja beteríti a párnát, aranysárga szemeiből fullasztó érzékiség sugárzik...

Gyönyörű...

Csodálattal nézek végig rajta...

Felül, és remegő kézzel megsimogatja az arcomat, a következő pillanatban már hanyatt fekszem, és a matracba présel, hogy mozdulni sem bírok. Vadul csókol, simogat... felnyögök a vágytól, és kezeimet, lábaimat ráfonva szorítom magamhoz. Nem engedi, kitépi magát az ölelésemből, és lejjebb siklik. Egész testemben remegek, szinte ég a bőröm, és felszisszenek, ahogy haja végigcirógatja mellkasomat, hasamat...
Csókolgat és harapdál... eszemet vesztve markolok a hajába, ahogy megérzem ajkainak forró nedvességét a péniszemen.
- Ahh... Orochimaru....sa...mahh... - nyögöm hangosan, és ahogy egyre jobban fokozódik bennem a feszültség, az égető energia, annál hangosabban nyögdécselek. Ahogy a nevét mondom, úgy hat rám, mint valami ajzószer... csak még csodálatosabbá teszi számomra ezt az együttlétet...
Nyelve lesiklik a lábaim közé, és a bejáratomat kezdi körkörösen ingerelni. Ez az új érzés lebénít. Tudom mi fog következni, de...
Lenézek rá, és az aranysárga szemek kedvesen néznek rám.
- Lazíts Kabuto-kun... ne félj...gyengéd leszek... - susogja halkan. Bólintok, és behunyt szemekkel fogadok szót. Ez a kényeztetés furcsa, de kellemes... Ellazulva hagyom, hogy ujjai is beszálljanak a játékba.
Amikor belém csusszan az egyik ujja, felnyögve harapok alsó ajkamba, és remegve tárom szélesebbre a lábaimat. Lassan kezdi mozgatni, és ajkaival ismét a férfiasságomat kényezteti. Istenem, de jó... Már nem is fáj...
Érzi hogy ellazultam, mert újabb feszítő érzés következik... újabb ujj...
Hirtelen valami végigcikázik a testemen, mint a villámcsapás, és kitör az ajkaimból egy kéjes nyögés formájában. Mi ez...? Ezt még soha nem éreztem...
Döbbenten nézek le a mosolygó arcra, és Ő újra megmozdítja a kezét... és ugyanaz az érzés...
- Ahh... - feszül ívbe a testem. Ez... ez... csodálatos... - ...ahhh... mmhh...
Nem bírom...annyira jó... úgy érzem nem kapok levegőt... ez elviselhetetlen...
Segélykérően nyújtom felé a kezemet, és a nevét nyöszörgöm...
Elsötétült szemekkel mászik fölém, és vadul megcsókol.
- Sajnálom... nem bírom tovább... - mondja halkan, és ekkor fájdalom nyilall az altestembe. Felkiáltok, és a vállaiba kapaszkodom.
- Kabuto-kun... - zihálja a fülembe. - ...lazíts...semmi baj...mindjárt...el...múlik...
Bólintok, és összeszorított szemekkel próbálom ellazítani az izmaimat. Mozdulatlanul zihálva kapaszkodunk egymásba, Ő az arcát a nyakamba temetve liheg, és remegve markol bele a lepedőbe.
Ilyen nehezen fogja vissza magát...?

Enyhül a fájdalmam, és lábaimat a derekára fonom, karjaimmal átölelem... Megpuszilom a vállát, és óvatosan megmozdítom a csípőmet. Egyszerre nyögünk fel, ahogy mélyebbre hatol belém.
Még fáj, de enyhíti a tudat, hogy neki nagyon jó, és végre szeretkezünk... és így neki adom mindenemet... önmagamat. Nincs ennél csodálatosabb érzés...

Lassan, óvatosan kezd mozogni, és minden mozdulatával egyre mélyebbre és mélyebbre hatol belém... Hangos nyögéseit a nyakam bőrébe fojtja, kezeivel még mindig görcsösen markolja a lepedőt, elszakítva annak anyagát, és marcangolja a matracot. Micsoda pokoli ereje van...

Hirtelen újra végigcikázik rajtam az a jeges gyönyör, amit az ujjaival okozott, és felnyögve markolok a vállaiba. Újabb döfés, és ismét...
- Ahh... ahh... - nyögök fel újra és újra, de az ő nyögései hangosabbak, elnyomják az enyémeket... Megkapaszkodom a vállaiban, ő felemeli a fejét és vágytól kábán csókolja, falja ajkaimat. Egymás szájába nyögjük és sóhajtjuk boldogságunkat, leheletének forrósága kábító, mint egy bódító keleti parfüm... már nem bírom... Csípőmmel ringatózni kezdek, és felgyorsítjuk együtt szeretkezésünk ütemét...
Mozdulatainkat már képtelenek vagyunk kontrollálni, a hajamba markolva csókol szenvedélyesen, én a hátát simogatom, karmolászom gyönyöröm ködén keresztül... nem hallok és nem látok már... eszemet veszi ez a feszítő forróság, amely ki akar törni belőlem...
- Nehm... nehm...bírohm... - nyögöm az ajkaiba. Minden eddiginél hevesebb döfésekkel válaszol, felsikoltok a kéjtől...

Úgy érzem szétrobbanok, és darabokra szakadok... magába szippant a sötét űr, és csak lebegek a legtökéletesebb gyönyör hullámain... Remegek ás rángatózom...

- Kabuto... - hallom imádott hangját, és forróságot érzek, ahogy felkiáltva elélvez, és követ engem a boldog paradicsomba...

Ájulásszerű álomba zuhanok...




***

- Kabuto-kun... - hallom a halk hangot, és felébredek. Gyengéden néznek az aranysárga szemek rám. - Indulnom kell...

Igen, a terv szerint Ő előre megy, és Kazekage-ként jelenik meg a vizsgán. Mi a többiekkel csak később csatlakozunk.

Ahogy eszembe jut mi vár ránk ma, izgalom tölt el.

Átölelem a nyakát, és egy csókkal búcsúzom tőle. Nem tudok megszólalni, és nem is tudom mi lenne a helyes... mit kéne mondanom...
Csendben nézzük egymást néhány másodpercig, végül felemelkedik, és akkor látom, hogy már a kék-fehér kage ruha van rajta.

Felé nyújtom a kezem, ő megfogja és ujjaink összefonódnak...


***


Gaara és Sasuke harca eldurvult, ideje közbeavatkozni...
Fellebbentem ANBU álruhám köpenyének ujjait, és pecséteket formálok, majd egy erős genjutsut bocsájtok a nézőtérre. Mindenki azonnal mély álomba zuhan, és én félrevonulva várom, hogy a terv szerint a Hang ötöse - ...illetve mostmár négyese - létrehozza Orochimaru és a Hokage köré az áthatolhatatlan zárómezőt, pajzsot.
Hamarosan felemelkednek a kékesen áttetsző falak, és én félrevonulva figyelem a harc menetét. Orochimaru látszólag fölényben van, és ez megnyugtató...
Embereim jelentik, hogy a falut is terv szerint megtámadták a szövetségeseink és a sajátjaink, és a megidézett kígyók is szép munkát végeznek.
Valószínűleg Siro is köztük harcol... remélem nem esik baja.

Kettejük csatája egyre jobban elhúzódik... és olyan hirtelen történik sok minden... nehéz követni, és egy idő után semmit sem látok már...

Csak várok és várok, de nem látok semmit...

Hirtelen meghallom Orochimaru ordítását, és a szívem megszűnik dobogni. Ne... könyörgöm ne...

Nem lehet....


Eszemet vesztve rohanok az átlátszó falakhoz, és döbbenten meredek a közepébe.

Ott állnak egymással szemben, az idős Hokage testén egy kard penge fúródik keresztül, amelyet egy hatalmas majom tart a pengéjénél fogva. Vele szemben áll Orochimaru, és jól láthatóan szenved valamitől... a hasát nézi, de nem látom miért...

Az embereim jelezték, hogy a falubeli jouninok nagyon hatékonyan verik vissza a támadásokat, és egy sannin elpusztította az óriás kígyónkat is... Fenébe... még ez is, de nem érdekel már ez sem...


Csak Ő élje túl...

Nem akarom elveszíteni...

Nekem Ő a legfontosabb... semmi más nem számít....


Állnak egymással szemben, és valami miatt Orochimaru nemképes mozgatni a karjait. Beszélgetnek,mert mozog a szájuk, de nem hallom mit...

Végül a Hokage holtan esik össze...

Megszűnik a zárómező, és a többiek felkarolják az elgyengült Orochimarut, és eltűnnek szem elől. Megnyugszom. Él. Hála istennek...


Vissza sietek a küzdőcsarnok porondjára, ahol a szövetséges homok-jounin őrködik, és mellette állva figyelem, ahogy Sakonék elintézik az utánuk ugró ANBU-kat.

Néhány levél jounin áll velünk szemben. Gai-sensei idegesen nézi a fejleményeket.
- Kakashi! Ezek elmenekülnek! - dörmögi idegesen. - Utánuk menjünk?
- Ne. Várj, Gai. - fordul felé az ezüsthajú jounin.
- Igen... - szólalok meg, és maszkom tompán visszhangozza halk szavaimat. - Ha úgy mentek oda, hogy nem tudjátok mi is történik odafenn, az ellenfél csapdájába is kerülhettek. - gúnyolódom.
-Ezt én is tudom. - dühöng Gai. - Akár van ott csapda akár nincs, nem hagyhatjuk,hogy az ellenség megszökjön. A Konoha ninjáknak ez a kötelessége.
Elmosolyodom ostobaságán.
Ekkor Kakashi mellé lép, és felemás szemével fagyosan mér végig.
-Szóval, ti csak nézelődni fogtok, Kabuto? - mélyül el dühösen a hangja, ahogy kiejti a nevemet.
- Szóval tudtad. - válaszolom halkan, és leveszem a porcelán maszkomat. Nem rossz, nem rossz... szórakoztató... Végül is miért ne mulassak egy kicsit, most hogy elbukott a nagy terv? Dühös vagyok és frusztrált... miért ne vezethetném le rajtuk a dühömet?
- Most mit tegyünk? - kérdezi idegesen a mellettem álló homok-ninja.
Elnyomom magamban dühömet.
- Vonuljunk vissza.
- Megint el akarsz menekülni előlem? - néz rám Kakashi, szemeiben haraggal.
- Ebben a helyzetben igen. - válaszolom kifejezéstelen arccal. - Ha most megmutatnám mozdulataimat, akkor te lemásolnád őket. - de nem állok meg itt, szándékosan dühíteni kezdem, becsmérelve sharingan szemének gyenge képességeit. Összeszűkült szemekkel, növekvő dühvel hallgat engem. Hehe, imádom ezt... a higgadt, erős harcosok ostoba kölykökké változnak, ha valaki lebecsüli, megalázza őket. Milyen szánalmas...
- Viszlát... - emelem fel kezeimet, és elteleportálok, de utoljára még belenézek a felemás szemekbe, és gyilkos dühöt látok bennük. Szereztem egy halálos ellenséget... vicces.



***


Gyengéden leültetem Orochimaru-t a karosszékébe, és bekötözött kezeit nézem. Miközben megvizsgáltam és bepólyáztam élettelen karjait, fájdalomtól összeszorított fogain keresztül mindent elmesélt nekem. A lelkének egy darabját kivágta egy titkos jutsuval a Hokage belőle, és pechére ez a karjait tette élettelenné, használhatatlanná. Viszgálataim azt is megállapították, hogy minkét kar üszkösödni kezdett...
- Légy átkozott Sarutobi... - nyögi dühösen. Pokoli fájdalmai lehetnek...
- A feladat egyáltalán nem volt könnyű... - mondom halkan, megnyugtatóan. - Megküzdöttél azzal az emberrel, akit az Öt Ország Legerősebbjének tartottak, a Hokagéval. De nagyon jó voltál, elvégre megöltél kettőt az öt kage közül.
- Ne... ne próbálj megvígasztalni. - morogja. - Különben megöllek!

Elhallgatok, és a dühösen csillogó aranysárga szemekbe nézek. Valóban képes lenne rá? Elképzelhető, hiszen a pokoli fájdalom szinte az eszét vette... De... nem, nem bántana engem.

- Nem állt szándékomban. - válaszolom halkan, és témát váltok. - Nem tudtuk elfoglalni a falut, de a terv másik célpontja, Uchiha Sasuke... sikerült új béklyót helyeznünk rá.
Gúnyosan elmosolyodom... igen, ha a jelentések igazak, le van gyengülve, és nagyon vágyik a bosszúra... az erőre. Már csak idő kérdése...

Halkan felnyög, és arca verejtékben úszik. Fogcsikorgatva görnyed előre...
- Enyhítem a fájdalmadat. - lépek mellé, és kéken izzó kezeimet karjai fölé helyezve tompítom az idegvégződéseket. Ahogy elzsibbadnak a karjai, és múlik a gyötrelme, úgy tisztulnak ki zavaros szemei.
- Jól van, mindjárt könnyebb lesz... - csitítom halkan.
Pár perc múlva megkönnyebbült sóhajjal dől hátra, és fáradtan hunyja le szemeit. Sok chakrámba került, de megérte...
-Ne haragudj Kabuto-kun... - mondja halkan. - ...sosem tudnálak téged bántani...
Nézem meggyötört arcát, és elkeseredett hangját hallva összefacsarodik a szívem.
- Tudom... - válaszolom, és letérdelek elé, kezeimet a combjain pihentetve. - A fájdalom beszélt belőled.

Néma csöndben pihenünk percekig... én élvezem az együttlét harmóniáját, ő pedig a fájdalom nélküliséget, és a pihenést...
- Sajnos a karjaid menthetetlenek. - nézek fel rá. - Csak egy kivételesen erős medi-ninja tudna esetleg segíteni rajtad... vagy egy új test.

Felcsillannak a szemei, és elégedetten elvigyorodik.
- Medi-ninja...? - mondja bársonyos hangján. - Készülj Kabuto, holnap indulunk!
Bólintok, és nézem ahogy feláll, élettelen karjai esetlenül hullanak alá.
- Mennyi ideig tart a medi-jutsud hatása? - fordul felém kérdően.
- Talán egy órán át... Pihenj le Orochimaru-sama... egy óra múlva bemegyek a szobádba, és viszek neked erős fájdalomcsillapítót...


***


Ahogy belépek hozzá, azonnal meghallom szaggatott zihálását. Már fájdalmai vannak... Sápadt, meggyötört, verejtékben úszó arccal fekszik, szemeit behunyva. Tudom, hogy ébren van... Ilyen fájdalmakkal nem lehet aludni. De gondolkozni sem...
- Kabuto-kun... - szűri a fogai között, és rám néz. Udvariasan fejet hajtok, és az ágyhoz lépek a fecskendővel a kezemben.
- Ezzel átalszod az éjszakát, uram. - mondom halkan, és a karjába döfve a vénájába fecskendezem a gyógyszert. - Amíg hatni kezd, magam csillapítom fájdalmaid. - Homlokára helyezem egyik kezemet, és egy medi-jutsuval elkábítom, miközben feszülten figyelem az arcát. Néhány másodperc múlva arcvonásai elpuhulnak, és kábán behunyja a szemeit.
Jól van, hatni kezd a gyógyszer... Már mélyen alszik.

Ellágyulva figyelem szép arcát, és legszívesebben sírnék. Pokoli érzés Őt így látni...
Puhán megcsókolom szép száját...
- Legalább élsz... szerelmem... - lehelem az ajkaira, és csendben magára hagyom.

A szobámba sietek, és az ágyamon heverő fehér kígyót meglátva megkönnyebbülten felsóhajtok. Leülök mellé, és megsimogatom fehér pikkelyes testét.
- Aggódtam érted...Siro-san... - nézek az aranysárga szemekbe, és megvizsgálom a testét. Szerencsére nincsenek rajta komolyabb sérülések, azt a néhány karcolást pár perc alatt begyógyítom rajta, közben elmesélem neki a történteket.


***


Korán reggel indulunk el, és Orochimaru út közben beszámol nekem egykori csapattársáról, a híres sanninok egyikéről. Tsunade... Az egyik legerősebb medi-ninja a világon. Ő meg tudja gyógyítani, csak az a kérdés, hogy hajlandó lenne-e rá...
Napokon át utazunk, és kutatunk utána, mire végre jó nyomon haladunk. Egy erdőn keresztül a pokoli fájdalomtól ismét dührohamot kapva kidönt egy hatalmas fár, és térdre rogyva zihál...
- Légy átkozott Sarutobi...! - ordítja a fájdalomtól. Csendben figyelem őt a háttérbe húzódva, hiszen tudom, hogy ilyenkor beszámíthatatlan. Én is ilyen lennék...

Mikor megnyugszik, gyengéden lefektetem a földre, és kékesen izzó kezeimet a karjaira téve enyhítem fájdalmát. Közben sajnos kénytelen vagyok a chakrájából is leszívni egy keveset, mert napjában többször is szüksége van rám. De nem bánja... csak a fájdalmai enyhüljenek.

Mellette állok, bármit mond vagy tesz, és egy-egy dührohama során néhány kedves szóval azonnal meg tudom nyugtatni, de az ilyen erősek esetében inkább békén hagyom.

Elmúlnak a fájdalmai, és feltápászkodik a földről, segítségemet hárítva. Büszke férfi...
Egy szikla peremén megállva a közeli városra tekint.
- Szóval ez Tanzaku... ahol Tsunade lakik éppen. - mondom lágy hangomon, hogy eltereljem a figyelmét a rosszkedvéről.
- Végre kezdhetek valamit a karjaimmal...
- Jó orvosság lesz, de kétségtelenül keserű... - célozgatok.
- Ne aggódj. - fordul el tőlem, és elindul.
Az úton elmesélem neki, amit Tsunade-ról tudok, hiszen medi ninjaként én is hallottam róla pár dolgot. Tudom, hogy ezeket a dolgokat Ő is tudja, de addig is rám figyel, és nem a fájdalmaira. Válaszol végre, és beszélgetni kezdünk, mint régen...

Megtaláljuk a városban Tsunadét, és Orochimaru elkövet egy meggondolatlanságot. Erre nem számítottam... Elmondja neki, hogy hogyan sérült meg, és gúnyosan mosolyogva közli kit ölt meg közben.
Tsunade dühe azonnal felcsap, de Orochimaru közbevág.
- A dolgok múlandók, ahogy az emberek is. Ezt te tudod a legjobban, hisz hagytad meghalni azt a két embert, akit a legjobban szerettél...
Megfagy a levegő, és percekig csak nézzük egymást.

A két szerettét? Értem már... micsoda kegyetlen módszer.

Orochimaru halkan felnevet, és jeges tekintetét belefúrja Tsunade barna szemeibe.
- Igen, borzasztó haláluk volt...
Tsunade segédje, egy fekete hajú fiatal nő támadásba lendül, és az alkarján lévő kilövő szerkezettel mérgezett tűket lő Orochimarura. Azonnal kivédem egy görbe pengéjű kunai késsel, de nekem ront. Elképesztően gyors...
Nem sokon múlott, de Tsunade visszahívja, majd dühében lerombolja egy ökölcsapással a mögötte lévő falat.

Egy sannin...

Erős, és félelmetes...

Orochimaru nem mond semmit, csak sejtelmesen mosolyog. Biztos a dolgában, de én már nem annyira...
- Nem harcolni jöttünk. - próbálom csitítani a kedélyeket. - Hanem tárgyalni.

Támadásba lendül, és Orochimaru az utolsó pillanatban szólal meg.
- Fel tudom támasztani az imádott kisöcsédet, és a férfit akit szerettél... a tiltott technikával, amit kifejlesztettem. - mondja higgadtan, halvány mosollyal ajkain. Tsunade megtorpan, én pedig elégedett félmosollyal figyelem a reakcióját.

Megkérdezi tőle, hogy mit tesz, ha meggyógyítja, Ő pedig őszintén elmondja neki.
- ...összezúzom Konohát. - hangja fagyos, de mégis bársonyos marad. Félelmetes...
- Gondolkozz rajta... - vigyorodik el, és a segítségemmel elteleportálunk.

Huhh, ez meleg helyzet volt.


***


A megbeszélt időben újra találkozunk, és Orochimaru elégedetten mosolyogva nézi, ahogy Tsunade egy jutsu segítségével előhív egy nagy fehér gömböt.

Istenem...!

Egy kunai kést közéjük dobva akadályozom meg, hogy megölje Őt. Kész, ennek a tervnek lőttek... Orochimaru mögött érkezem földre.
- Mit jelentsen ez? Elárultál engem az utolsó pillanatban? - mondja mély hangján.
Megfagy ereimben a vér. Persze, hisz Ő nem ért a medi-jutsukhoz.

Csak nem hiszi, hogy elárulnám?

- Tsunade! - teszi hozzá, és dühösen kérdőre vonja a medi-ninját. Megkönnyebbülök. Huhh...

- Tehát itt a tárgyalásnak vége szakad. Erővel kell hogy rávegyelek. - mosolyog gúnyosan. Tsunade támadásba lendül... Elmenekülünk erős csapásai elől, és azt tanácsolom Orochimaru-nak, hogy váltsunk harcteret.
Egy széles mezőre sietünk, és magunk után csaljuk őt.

Orochimaru nincs olyan állapotban... nekem kell harcolnom.

Bekapok egy ételkapszulát, amely átmenetileg felerősíti a chakrámat, hiszen nem vagyok túl jó közelharcban... szükségem van rá. Pecséteket formálok, és egy erős ártó medi-jutsut alkalmazva kékesen felizzanak a kezeim.

Alaposan felmérem a terepet, és támadásba lendülök. Elugrálok minden csapása elől, és egy óvatlan pillanatban sikerül egyik lábát és karját harcképtelenné tennem az izmok elmetszésével, és némi chakra elszívásával. A halálos érintés technikámat nem használhatom, mert élve van rá szükségünk, de nem baj... felszeletelem, mint a húsvéti sonkát.

Ahogy térdrerogyva felnyög, elmosolyodom. Szóval tartom, és feldühítem lágy hangomon. Több sem kell neki, ismét nekem ront, én pedig ezúttal a mellkasát célozva a tüdejét roncsolom össze.

Ám egy óvatlan pillanatban megüt, és összezavarja az idegrendszerem működését. Ha a jobb kezemet mozdítom, a bal lábam mozdul, ha a bal bokámat, akkor a jobb vállam. Teljesen összekuszálódott minden, de nem nekem. Az én intelligenciámmal néhány másodperc alatt megtanulom, mi mivel működik, és könnyedén kialakítom az új mozgáskoordinátámat.
Legendás sannin mi...?! Ehh... Ostoba nő. Az én 190-es IQ-m mellett kevesebb chakrával is könnyedén legyőzlek.
Azt hitted megfoghatsz egy ilyen szintű technikával?

- Ne becsülj alá! - kiáltom mérgesen, és egy kunai kést könnyedén megprögetve ujjaim között ismét támadásba lendülök. Meglepetten náz rám, és döbbenten figyeli, ahogy felé futok.
Késemet már épp belé mélyeszteném, amikor a képembe robban egy füstbomba, és előbukkan másik három alak. A harmadik sannin, Jiraiya, Naruto és Shizune Tsunade kísérője.
Hátra ugrom, és Orochimaru mellett termek.
- Rég találkoztunk Jiraiya. - néz végig aranyssárga szemeivel a magas, lompos férfin.

Pokoli csata kezdődik.

Majdnem meghalunk,ezért kénytelenek vagyunk végül elmenekülni. Két sanninnal szemben Orochimaru egészséges állapotában sem feltétlenül esélyes, én meg „csak” egy erős jounin-szinten vagyok...


***


Visszatérünk a bázisra, és újabb tervet kell kieszelnünk...

Orochimaru egyre többet szenved...
Telnek a napok, és képtelenek vagyunk előre haladni... Úgy érzem összecsapnak fejem felett a hullámok...
Orochimaru elgyengülve az ágyat nyomja, Kimimaro haldoklik...
Mi lesz ebből?

Sasuke testét akarja.

Ő még gyermek... csak nem akar egy ennyire gyermeki testbe költözni? Fizikailag gyenge lesz... Mindenáron a sharingant akarja...
Hát legyen.
Sasuke után küldöm a hang csapatot, és várunk...

Orochimaru szobájába sietek a szokásos fájdalomcsillapító gyógyszerrel, és éppen zuhanyzik. Fájdalmas ordítása megrengeti a falakat, ezért belépek a fürdőbe. Üszkös kezeivel a csempének támaszkodik... már teljesen feketék...
Ezt a fájdalmat az erős gyógyszereim sem képesek sokáig csillapítani, és ha ennél többet adok neki, abba belehalna.
- Orochimaru-sama... én ezt már nem bírom nézni. Vedd akkor inkább az én testem, csak ne kínozd magad tovább... - nézek rá kétségbeesetten.
Felhördül, és rám néznek a gyönyörű aranysárga szemek.
- Ne beszélj butaságokat... - szűri a fogai közül. - Hagyj magamra!
- De a fájdalomcsillapító... - ellenkeznék, de dühös pillantása belém folytja a szavakat.
- Kifelé!

Leteszem a fecskendőt a székre, és szomorúan nézek vissza rá.

Fáj így látnom őt...

...és fáj ahogy velem beszél...

Tudom, hogy a fájdalom teszi ezt vele... de akkor is ...

...fáj...

Magamba süppedve sietek a betegszobába, ahol Kimimaro haldoklik. Istenem... haldoklik...

Igazságtalan az élet...


***


- Kabuto-kun... - mosolyog rám bágyadtan, és kinyújtja felém a kezét. - Mi történt?
Aggodalmas tekintetét látva elmosolyodom. Hát ennyire látszik rajtam? Hol a híres pókerarcom?
- Hogy vagy? - fogom meg a kezét gyöngéden.
- Álmos vagyok a sok gyógyszertől amit belém pumpálsz, de amúgy jól. - válaszol komoly arccal. - Te viszont nyúzottnak tűnsz.
Felsóhajtok, és pár pecsétet formálva felizzanak a kezeim. Homlokára téve áramoltatok bele chakrát.
- Sok minden összejött most. Úgy fest, minden tervünk kudarcba fulladt... Egy esélyünk van, ha megnyerjük magunknak az Uchiha fiút, akit Orochimaru-sama lélekhordozónak akar.

Behunyt szemekkel pihen, majd felnéznek rám a tengerzöld szemek.
- Ne keseredj el Kabuto... - mondja halkan. Befejezem a kezelést, és megszüntetem a jutsut. Leülök mellé, és a szavait emésztem. Ne keseredjek el? Miért ne?
- Gyere ide... - nyújtja felém a kezét, és felül. Mindjárt elsírom magam... Olyan szép és erős... és halálos beteg. Nem látszik rajta, de már csak napjai vagy órái vannak hátra...

Remegő kezemet nagy és erős tenyerébe csúsztatom, és hagyom hogy magához húzzon. Lefekszem mellé, hozzábújok. Arcomat puha nyakába temetve felsóhajtok, olyan jó érzés egy kis melegséget, szeretetet kapni...

Sokáig pihenünk így, és lassan megnyugszom. Békessége és törődése átsugárzik belém...

- Szeretlek... - hallom mély hangját. Felnézek rá, komolyan csillogó gyönyörű szemeibe.
Mit válaszoljak...? Végül az igazság mellett döntök.
- Én is szeretlek téged Kimimaro... de belé vagyok szerelmes. - suttogom könnyes szemekkel.
- Tudom. De egy cseppnyi boldogság is elég nekem... hogy a karjaimban tarthatlak téged, ez mindennél többet jelent számomra.
- Kimimaro... - könnyeim végigcsordulnak az arcomon, és megcsókolom Őt.
Melegség járja át fájón üres szívemet, és némán hagyom, hogy kibontsa hajamat, levegye szemüvegemet, lesimogassa ruháimat és végigcsókolja testemet...
Kábán viszonzom érintéseit, és behunyt szemekkel adom át magam
neki.

Gyengéden, kedvesen szeretkezünk...

Belém hatol és a nevemet sóhajtva nehezedik rám, belenézek tengerzöld szemeibe, és felsóhajtok, olyan jó érzés...
- Szeretlek Kabuto... - susogja, és forrón megcsókolva kezd el mozogni bennem.
- Én is szeretlek... - nyögöm halkan, és magamhoz szorítom szép, izmos testét. Kábán csókolom, és könnyeim fátyolán át csodálom Őt. Olyan gyönyörű...
Elborítja tudatomat a gyönyör, és halkan felkiáltva élvezem, ahogy végig hömpölyög testemen az orgazmus...
- Kabuto... - hallom halk sóhaját, és érzem belém lövellő forró magját. Zihálva nehezedik vissza rám, és sokáig pihenünk egymás karjában.

Csodálatos és gyengéd szeretkezés volt ez...

Ajándék a legjobb barátomnak, akibe szerelmes lennék, ha nem lenne Ő.

Orochimaru...

Meghalnék érte... annyira szeretem.

***

A hang ninjáink nem tértek vissza, pedig már egy teljes nap majdnem eltelt... Kimimaro önszántából utánuk indult, és mi csak várunk Orochimaruval csenben...
- Néhány órán belül ez a test meghal. - közlöm az igazságot. - Nem várhatod meg Sasukét. Muszáj új testet felvenned, uram.
Bólint, de látom arcán a keserűséget. Ha használja a Tensei ninjutsut, három évig nem vehet föl új testet... és addig Sasukét vajon képes lesz az uralma alatt tartani? Nem biztos...

Elmegyek a fogjainkhoz, és összeeresztem őket. A legerősebb, életben maradtat egy külön helyiségbe vezetem, és Orochimaru kényelmesen besétál hozzá. Egy monitoron keresztül figyelem, ahogy testet cserél...
Az idegen férfi kilép az ajtón, és rövid barna haja alól jóképű arcából az ismerős aranysárga szemek a lila arcmintázattal néznek le rám.
Felsóhajtok megkönnyebbülésemben. Egy gonddal kevesebb...

Beesteledik, és Sasuke egyedül érkezik meg.

Mind meghaltak...


Végül teljesült Kimimaro vágya, és harc közben vesztette életét...



Lenyelem könnyeimet, ahogy a többiek arcát és a tengerzöld szemeket felidézem magamban...


Gyászom néma és hangtalan.


***


Sasuke tiszteletlensége és arroganciája nagyon zavaró... Velem beszélhet ilyen hangon, de amikor gúnyosan leszólja Orochimaru-t, elszakad bennem a cérna.
Kedvenc jutsumat használva zölden felizzó kézzel megérintem a vállát. A pokoli fájdalomtól felordítva zuhan térdre Orochimaru előtt, én pedig megigazítom a szemüvegemet, és halvány félmosolyommal hajolok le hozzá.
- Azt ajánlom válogasd meg a szavaidat Sasuke-kun. - duruzsolom lágyan. - Vedd észre kivel beszélsz...
Egy sértést sziszeg az orra alatt, és újra megérintem a vállát. Felordítva esik hasra, és arcát fájdalmasan lihegve szorítja a földre.
- Azt hittem ennél több eszed van. - mondom ridegen.
- Elég lesz Kabuto. - szól közbe halkan Orochimaru. Biccentek, és ellépek a fiútól. Utálom. Nem örülök,hogy egyszer majd ez a test fog csókolgatni és ölelni, még ha Orochimaru lelke is lesz benne... Fúj.

A mostanival sem barátkoztam még meg... Amúgy sem szeretkeztünk Konoha támadása óta... Elhidegültem tőle, amiért úgy bánt velem amikor beteg volt... és az sem segít sokat a helyzeten, hogy idegen férfitestben van.


***


Csendben telnek a hetek, és én újraszervezem a ninjáinkat. Összeállítok egy új elit csapatot, de nem kapnak nevet. Hang Ötöséhez fogható úgy sem lesz többé.
Orochimaru az új testet teljesen átformálta, és már pont úgy néz ki, mintha soha nem cserélt volna lélekedényt. Elképesztő...

Sasuke a tanítványa lett, és az edzőteremben tanítgatja... Ezzel magához tudja láncolni, amíg letelik a három év.

Én pedig a laboromban múlatom az időmet, és új mérgeket, gyógyszereket kísérletezek ki.


***


Összeöntöm a dichlorofent az alapanyaggal, amikor a vállamra siklik Siro.
- Szia... - sóhajtom fáradtan.
- Orocimaru-ssszama látni óhajt. - sziszegi a fülembe.
- Mit akar? - kérdezem halkan, és leteszem a kémcsöveket. Siro nem válaszol.A szemébe nézek, és szigorú pillantásomat látva felemeli a fejét. - Nem rám tartoszik.
Ha nem hát nem...


***


Halkan kopogtatok a sannin ajtaján, és a választ hallva belépek. Ő az asztalnál ül, és komoly arccal néz rám.
Megállok előtte, és udvariasan meghajolok.
- Gyere közelebb. - mondja bársonyos hangján. Szót fogadok, és megállok mellette. Nagyot sóhajtva ránt magához, és egyensúlyomat vesztve kikötök az ölében. Mint régen...
- Kabuto... - sóhajtja, és a nyakamba temeti az arcát. Megremegek, és behunyom a szemem... Finom szantálfa illata betölti az orromat, és testének forrósága... kezeinek gyengéd érintése a hátamon...
Lehajtom a fejemet, ahogy elönt a szomorúság... Régóta nem ért már hozzám így...
- Miért? - tör fel belőlem a kérdés, és meglepetten néz le rám. - Miért csak most?
Kibontakozom a karjaiból, és felállva, dühösen nézek le rá. Annyira szükségem lett volna rá, amikor elvesztettük a többieket, de ő önző módon nem törődött velem...

Látom a szemeiben a fellobbanó haragot, és felfogom mit tettem. Kérdőre mertem vonni Őt. Őt, akinek feltétlen engedelmességgel tartozom, akinek eladtam a testem és a lelkem, a bosszúmért cserébe.

Feláll, és félelmetesen fölém tornyosul, haragjában a chakrája is felörvénylik körülöttünk, szinte éget.
- Végig csak rád voltam tekintettel, de te a fene sok eszeddel úgy látszik nem vagy képes ezt felfogni. - sziszegi mérgesen. - Miattad kellett úgy visszafognom magam, hogy majd bele őrültem...
Meglepetten nézek fel rá. Megragadja a csuklóimat, és a falhoz szorít...