Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

 

 

 

 

 

Pillangó kisasszony...

 

Mennyire mélyen szerette azt a férfit. Az akkori társadalmi normáknak és kötelességeknek hátat fordítva áldozta fel egész lényét. Hűségesen várt, hogy visszatérjen hozzá... és akkor sem szűnt meg szeretni, amikor összetört a lelke. Milyen csodálatos. Milyen megható.

 

Kakashi belekortyolt a whiskey-be és behunyt szemekkel hátradőlt foteljében. A hangszóróból Iruka hangja lágyan áradt ki, elbódítva érzékeit. Felidézte maga előtt az étteremben lopott kis csókot és felsóhajtott. Ó a fenébe is, mégsem kellett volna hagynia, hogy elszökjön előle.

 

A kristálypohárban halkan összekoccantak a jégkockák, az alkohol álmos zsibbadtsága uralkodott el rajta. Fáradtan lazította ki nyakkendőjét, ezüstszőke hajába fúrta ujjait, nem törődve vele hogy összekócolja. Máshogy tervezte ezt az estét, ha másképp dönt, most az üres hálószobájának kellemes félhomályában tölthetné az időt pillangójával, erre tessék: itt ül egy pohár ital társaságában. Fejét az egész falat betöltő hatalmas ablak felé fordította és a vakítóan fénylő holdra pillantott.

 
Akarja. Meg fogja szerezni, csak idő kérdése.
 

Kakashi pedig - ha érdekei úgy kívánták - képes volt türelmesen várni.

 
 
***
 
 

- Iruka? – dörmögte egy meghökkent hang, majd feltárult végre előtte az ajtó. A kérdezett berobogott, keresztülsuhant a nappalin, fel a lépcsőn és bamm, a hálószobaajtó hangos dörrenéssel vágódott be utána.

A fürdőszobában csak tágra nyílt szemekkel nézte saját tükörképét. Lángolt az arca, még mindig.

 
Megcsókolta. Egy. Férfi.
 

Hangos csattanással végezte ki nyomorúságos életét a hajkefe, a tükör fényes felületébe fekete hálómintázatot törve. Követte a fogmosó pohár, a hajszárító, a különböző flakonok, majd miután kitombolta magát, nyögve rogyott a kád szélére, üveges tekintetét a halványzöld csempéken pihentetve. Ujjai önkéntelenül is égő ajkaira csúsztak.

- Megcsókolt egy férfi... – suttogta. – Az a szemét Tsunade! – hördült fel vadul körbepillantva, de már nem talált több dolgot amivel tombolhatna, így visszaroskadt magába.

Halk kopogás zavarta meg önsajnálata csendjét.
- Iruka jól vagy? – dörmögte az ajtó.
- Nem.
- Bántott? Ugye nem...?

- Nem! – kiáltott fel, majd visszatemette arcát a kezeibe. Lángolt a szája, az arca és kislábujjai is égtek a szégyentől, mert egy pillanatra elképzelte mire gondolhatott Asuma. Nem, ő arra sosem lenne képes. Még csak az kéne!

- Akkor miért verted szét a fürdőszobát? Gyere ki inkább és mondd el mi a hézag, csibefalat.

- Ne hívj így! – hördült fel dühösen.

- Akkor gyere ki – válaszolta az ajtó, Asuma vigyorgó hangján. Iruka kibontotta amúgy is már kócos haját és a hajgumit elhajítva kinyitotta a fürdő ajtaját. Morcos pillantást vetett az előtte álló nagydarab férfira, és fejét felvetve elsétált mellette. A kanapéig jutott, ott hasra vágta magát és arcát a fehér ülésbe fúrta.

 

Asuma nagy sóhajjal követte, és bár csikorgó térdei tiltakoztak, ő mégis leguggolt Iruka mellé. Megcsócsálta a szájában lógó gyújtatlan cigaretta szárát fogaival, majd megtörte a csendet.

- Na ki vele.

Vállrándítás volt a válasz, és Asuma fáradt sóhajjal hunyta be szemeit. Hosszú éjszaka lesz.

- Rendben, akkor felhívom ezt a Hatake fazont és megkérdezem tőle, hogy mit művelt veled, okés? – Mellényének zsebébe nyúlt, de megtorpant.

- Ne! – sikkantotta védence és felkapta a fejét. Hű de piros volt az arca. Asuma gyanakodva méregette, majd felállt és egy fotelhez sétálva lerogyott rá. Sötét szemei komoran figyelték Irukát.

- Halljam.

A kis díva felült, majd hosszú hajának egyik tincsét megragadva babrálni kezdte. Asuma homlokráncolva figyelte. Ilyet Iruka csak zavarában tesz. Mi franc folyik itt?

- Meg... megcs...
- Megcsókolt?
- Ühüm – bólintott lila arccal.
- És te pofán vágtad?

Az arckifejezéséből ítélve ez az eshetőség nem szerepelt a palettán, már amennyire a döbbenten kitáguló szemekből ezt megítélhette.

- Csibefalat. Ha valaki erőszakkal megcsókol valakit, azt általában pofán vágják – dörmögte türelmesen a testőr. – Te sosem voltál beszari fajta, akkor meg miért nem...

- Csak! – kiáltotta hirtelen csibefalat és visszavetődött a kanapéra, arccal lefelé. Asuma fáradtan hunyta be ismét a szemeit.

- Akkor majd én pofán vágom. Holnap.
- Nem lehet... – válaszolta a kanapé halkan nyüszítve.

- Valóban? Csak mert egy milliárdos, attól még erőszakos faszfej marad. És az erőszakos faszfejeket ütni kell.

- De nem volt... izé.
- Csibef...

- Ne nevezz így! – csattant fel Iruka és ismét felülve meredt rá. Arca bíborárnyalatban pompázott.

- Mi nem volt? – dörmögte a férfi, nem engedve hogy eltántorítsák az eredeti témától. Aztán leesett neki. Döbbenten dőlt előre ültében, és a mindenhova zavartan rebbenő szemeket figyelve eltátotta a száját, még a cigaretta is kipottyant.

- Engedted neki hogy megcsókoljon? Te?!

Iruka csuklott egyet és ismét arccal előre landolt a kanapén. Előző életében strucc lehetett, gondolta Asuma szórakozottan. Kedve támadt vigyorogni.

- Én csak... csak mert... jaj...

- Na akkor én elteszem magam holnapra – állt fel elégedetten a testőr. – Látom rendben vagy, úgyhogy megyek is haza.

Az ajtónál állította meg a halkan nyüszítő hang:
- Képes vagy itt hagyni? Azok után ami velem történt?!
Asuma nem nézett vissza, csak megfogta a kilincset.

- Csak egy csók volt. Nem is értem miért fújod fel ennyire, hiszen még csak nem is erőszakkal tette.

- De ő férfi! – csuklott fel csibefalat. Asuma elvigyorodott.

- Az hát.
 
Katt.
 
Iruka dermedten meredt az ajtóra.
 
 
***
 
 

Iruka szerette a Nemzeti Operaházat. Kicsi volt, modern és nem olyan hivalkodó mint az európai társai, de annál jobb beltéri hangzása volt. Fényes nappal is csodaszép volt, nem olyan kiábrándító mint például a párizsi operaház, amely nappal ütött-kopott öreg épületnek tűnik, nyilvánvalóan látszott hogy rászorulnak a falak a restaurálásra, de nem törődtek vele. Japánban nincs ilyen, nagyon odafigyeltek az épületek karbantartására.

 

A próba akadálytalanul gördült előre, a színészek már betanulták alaposan a szöveget. Utcai ruhában, kényelmesen álltak vagy ültek a színpadon, kezükben kottákkal és rendezői utasításokkal.

- Állj! – zendült fel egy mély hang. Az éppen éneklő pocakos hősszerelmes - egy francia vendégelőadó - dühösen szakította félbe énekét és felkapta fejét. Minden tekintet a nézőtér felé fordult, ahol egymagában ült a rendező: egy ifjú tehetség, egy géniusz. Mindenki félt tőle, olyan intenzív, bénítóan félelmetes kisugárzása volt. Könyörtelenül, kemény kézzel hajtotta a csapatot, nem fogadott el, csak tökéletes munkát.

Iruka hunyorogva figyelte ahogy feláll a sötét alak a székről és előre sétál, lépteinek neszét elnyelte a puha szőnyeg. Lassan bontakozott ki előttük sápadt arca, hihetetlenül fekete szemei.

Sötét ingben és nadrágban volt, Iruka szerint csak azért hogy még ijesztőbben fessen. Fekete, hosszú haja összefogva volt ugyan, de hosszabb tincsek rajzolták körül, hibátlan arcát, melyen két keserű ránc húzódott egészen a szájáig.

A letorkolt énekes a földhöz vágta papírjait és csípőre tette kezeit, ezzel úgy festve mint egy igazi pukkancs. Az is volt. Iruka ki nem állhatta, és ráadásul volt vele egy csókjelenete is a darabban. Fúj. Persze a színházi csók az más, mert a férfi csak a nő állára vagy arcára szorítja a száját és kész, de akkor is taszította a gondolat, hogy a közelébe kerüljön, vagy éppen hozzáérjen ehhez az undok alakhoz.

- Mr. Uchiha! – rikkantotta cseppet sem férfiasan a káposztafejű. – Nem tűröm el, hogy folyton félbeszakítson, mégis hogy merészeli? Én Pierot Mercier vagyok, a híres tenorista! Velem így nem bánhat senki, még ön sem!

Néma csend volt a válasz, a hűvös fekete szemek csak kifejezéstelenül figyelték a pattogó pasit. Amikor a némaság már kínosan hosszúra húzódott, Pierot elbizonytalanodva eresztette le kezeit hájas csípőjéről. Újabb kis idő múlva lehajolt, felvette a ledobott papírokat, a levegőben pedig olyan intenzív feszültség vibrált, hogy a színpad szélén üldögélő Iruka sem kalimpált már lábaival.

A rendező elképesztően mély hangja simogatott bele a színház csendjébe:

- Mr. Mercier, a második tétel első taktusát másodszor hibázta el. Figyeljen oda, és gyakoroljon többet. Most vegyük a duettet. Mr. Umino!

Iruka ijedten kapta fel a fejét, amikor hirtelen meghallotta a saját nevét. A tintafekete szemek őt figyelték, és ő most igazán szeretett volna sikítva kiszaladni.

- Igen? – cincogta helyette.

- Várják odakint, az asszisztensem kikíséri. Kérem ne maradjon el sokáig. Sasuke – vetette hátra, oda sem pillantva. Hideg szemei Irukát nyársalták fel rendületlenül, akinek kezdett a hideg borsózni a hátán fel és le.

Az árnyékból egy másik sötét alak toppant elő. Ugyanaz a fapofa, ugyanolyan szemek és rövid fekete haj. Blö. A rendező soha – hangsúlyozom – soha nem engedett ki senkit a próbáról, ezúttal mégis kivételt tett. Gyanús. Iruka homlokráncolva, engedelmesen követte a hasonmást, aki még csak arra sem vette a fáradtságot hogy hozzá szóljon, de még rápillantani is derogált neki. Lazán kisétált, mintha Ő ott sem lenne. Irritáló volt. Határozottan.

 

A dohányzó szobába kísérték, és Iruka amikor belépett, halkan felcsuklott a rémülettől.

- Ha... Hatake-sama...!
 

A felemás, hűvös szemek felé fordultak és alaposan végigmérték farmerbe és kék pólóba bújtatott alakját. Iruka idegesen az ajkába harapott, a levegővétel is nehezére esett. Ebben a ruhában egy vékony, csinos fiú volt csupán, csak a vak nem veszi észre milyen lapos a mellkasa...

Most kiderült az igazság... Felkészült a dühkitörésre és összeszorította szemeit.